Your elusive creative genius | Elizabeth Gilbert

Fordító: Zoltan Bencz Lektor: Eva Tanczos

I am a writer.

Író vagyok.

Writing books is my profession but it's more than that, of course.

Könyvírás a szakmám, ami persze valójában több ennél.

It is also my great lifelong love and fascination.

Ez élethosszig tartó szerelem és bűvölet is egyben.

And I don't expect that that's ever going to change.

Nem gondolom, hogy ez valaha is megváltozna.

But, that said, something kind of peculiar has happened recently

Ezek után elmondom, hogy az életemben és a karrieremben

in my life and in my career,

milyen különleges dolog történt nemrégiben,

which has caused me to have to recalibrate my whole relationship with this work.

ami oda vezetett, hogy átértékeljem az íráshoz fűződő viszonyomat.

And the peculiar thing is that I recently wrote this book,

A különleges dolog pedig, hogy mostanában írtam egy könyvet

this memoir called "Eat, Pray, Love"

mely önéletrajzi ihletésű. A címe "Ízek, Imák, Szerelem" ,

which, decidedly unlike any of my previous books,

ami, teljesen eltérően korábbi könyveimtől

went out in the world for some reason, and became this big,

valamiért világszerte kiadásra került és igazi

mega-sensation, international bestseller thing.

hatalmas siker lett belőle, egy igazi nemzetközi besztszeller.

The result of which is that everywhere I go now,

Ennek az eredménye, hogy bárhová is menjek, az emberek

people treat me like I'm doomed.

úgy néznek rám, mint aki kudarcra van ítélve.

Seriously -- doomed, doomed!

Tényleg ... kudarcra ítélve! Kudarcra!

Like, they come up to me now, all worried, and they say,

Odajönnek hozzám, majd aggódva azt mondják:

"Nem félsz, hogy ezt soha nem leszel képes túlszárnyalni?"

"Aren't you afraid you're never going to be able to top that?

Aren't you afraid you're going to keep writing for your whole life

Nem félsz, hogy csak írsz és írsz egész életedben és

and you're never again going to create a book

soha nem tudsz olyan könyvet létrehozni

that anybody in the world cares about at all,

amire bárki, valaha is

ever again?"

akár a füle botját is mozdítaná?

So that's reassuring, you know.

Nos, tudják, ez igazán bíztató.

But it would be worse, except for that I happen to remember

Rosszabb is lehetne, kivéve ha nem számítom azt a több mint húsz évvel

that over 20 years ago, when I was a teenager,

ezelőtti, a kamaszkorom óta eltelt időt, mióta szóba hozom az embereknek

when I first started telling people that I wanted to be a writer,

hogy író akarok lenni.

Akkor találkoztam ugyanezzel a fajta félelemből fakadó reakcióval.

I was met with this same sort of fear-based reaction.

Azt mondogatták nekem: "Nem félsz, hogy soha nem lesz sikered?"

And people would say, "Aren't you afraid you're never going to have any success?

Aren't you afraid the humiliation of rejection will kill you?

Nem félsz a visszautasítás megaláztatásától?

Aren't you afraid that you're going to work your whole life at this craft

Ne félsz, hogy egész életedben olyasmin dolgozol, ami

nem vezet sehová és

and nothing's ever going to come of it

álmaid törmelékén fogsz meghalni

and you're going to die on a scrap heap of broken dreams

szádban a veszteség keserű ízével?

with your mouth filled with bitter ash of failure?"

(nevetés)

(Laughter)

Like that, you know.

Tudják, valami ilyesmi.

The answer -- the short answer to all those questions is, "Yes."

A válasz, a rövid válasz erre a kérdésre az hogy: "De, igen."

Yes, I'm afraid of all those things.

Igen, félek mindezektől.

And I always have been.

Mindig is féltem.

And I'm afraid of many, many more things besides

És ezen felül még egy csomó más dologtól is félek

that people can't even guess at,

amit mások még csak nem is sejtenek.

like seaweed and other things that are scary.

Félek a hínártól és más egyéb félelmetes dologtól.

But, when it comes to writing,

De, ha az írásról van szó

the thing that I've been sort of thinking about lately, and wondering about lately,

arról, amilyennek mostanában képzelem, azon csodálkozom: miért is?

is why?

Mi ebben a logika?

You know, is it rational?

Logikus -e arra számítani, hogy valaki attól a munkától

Is it logical that anybody should be expected

to be afraid of the work that they feel they were put on this Earth to do.

féljen, amiért erre a Földre született?

And what is it specifically about creative ventures

Tudják, ami a kreatív foglalkozásokkal kapcsolatban külön érdekes,

that seems to make us really nervous about each other's mental health

hogy a szellemi munkát végzők egymás lelki állapotáért aggódnak

in a way that other careers kind of don't do, you know?

úgy, ahogy más foglalkozásoknál nem. Értik?

Like my dad, for example, was a chemical engineer

Az apám esetében például, aki vegyészmérnök volt,

and I don't recall once in his 40 years of chemical engineering

nem tudok felidézni egyetlen esetet sem a 40 éves pályafutása alatt

anybody asking him if he was afraid to be a chemical engineer, you know?

amikor valaki megkérdezte volna vajon fél- e a munkájától. Értik?

"That chemical-engineering block, John, how's it going?"

Ez nem történt meg. Soha nem akadályozta a saját munkája. Miért is?

It just didn't come up like that, you know?

Ez soha nem került elő, értik?

But to be fair, chemical engineers as a group

De ismerjük be: a vegyészmérnökök egyszerűen nem érdemelték ki, hogy

haven't really earned a reputation over the centuries

az évszázadok alatt úgy nézzenek rájuk, mint

for being alcoholic manic-depressives.

alkoholista, mániás depressziós emberekre.

(Laughter)

(nevetés)

We writers, we kind of do have that reputation,

Mi, írók, kiérdemeltük ezt a fajta tiszteletet

and not just writers, but creative people across all genres,

és nem csupán az írók, de bármely más kreatív műfajban tevékenykedők egyaránt,

it seems, have this reputation for being enormously mentally unstable.

el lettek könyvelve lelkileg roppant instabil emberekként.

And all you have to do is look at the very grim death count

Nem kell mást tennünk, mint megnézni az elkeserítő halálozási statisztikákat

in the 20th century alone, of really magnificent creative minds

mondjuk a XX ik században, azokét a nagyszerű kreatív elmékét

who died young and often at their own hands, you know?

akik fiatalon, gyakran saját kezük által haltak meg. Igaz?

And even the ones who didn't literally commit suicide

Még azok is, akik nem szó szerint követtek el öngyilkosságot

seem to be really undone by their gifts, you know.

még bennük is súlyos károkat okozott saját tehetségük.

Norman Mailer, just before he died, last interview, he said,

Norman Mailer például, közvetlen a halála előtti utolsó interjúban azt mondta, hogy

"Every one of my books has killed me a little more."

"Minden egyes könyvem egy kicsit közelebb vitt a halálhoz"

An extraordinary statement to make about your life's work.

Igazán jelentőségteljes kijelentés egy élet munkájáról, nemde?

But we don't even blink when we hear somebody say this,

De még csak nem is pislantunk, ha valaki ilyet mond, mert

because we've heard that kind of stuff for so long

oly sokat hallunk ilyeneket, oly régóta már

and somehow we've completely internalized and accepted collectively

és valahogyan együtt élünk ezzel és mindannyian azonosultunk

this notion that creativity and suffering are somehow inherently linked

ezzel a felfogással, hogy a kreativitás és a szenvedés elválaszthatatlanok

and that artistry, in the end, will always ultimately lead to anguish.

és azzal is, hogy a művészet, így vagy úgy, de végül szenvedéshez vezet.

And the question that I want to ask everybody here today

Ma tehát azt kérdezem Önöktől, hogy

is are you guys all cool with that idea?

ez itt mindenkinek totál elfogadható?

Are you comfortable with that?

Jó ez így teljesen? Mivel, Önök

Because you look at it even from an inch away and, you know --

megtehetik, hogy egy icipicit távolabbról nézzék ... és én

I'm not at all comfortable with that assumption.

nos, én egyáltalán nem tartom ezt elfogadhatónak.

I think it's odious.

Szerintem ez visszataszító.

And I also think it's dangerous,

Továbbá veszélyes is, és

and I don't want to see it perpetuated into the next century.

nem akarom, hogy a következő korokba ez így ivódjon be

sokkal inkább arra ösztönözzük nagyszerű kreatívjainkat, hogy éljenek.

I think it's better if we encourage our great creative minds to live.

And I definitely know that, in my case -- in my situation --

Biztosan tudom, hogy az én esetemben, a saját helyzetemben

it would be very dangerous for me to start sort of leaking down that dark path

nagyon veszélyes lenne eme feltételezés sötét ösvényén lecsordogálni

of assumption,

különösen, ha a pályafutásom jelenlegi körülményeit

particularly given the circumstance that I'm in right now in my career.

is figyelembe veszem.

Which is -- you know, like check it out,

Ez pedig ... gondoljanak bele

I'm pretty young, I'm only about 40 years old.

meglehetősen fiatal vagyok, alig negyven éves

és lehetséges, hogy még négy évtizednyi munka áll előttem.

I still have maybe another four decades of work left in me.

And it's exceedingly likely that anything I write from this point forward

Nagyon is valószínű, hogy bármit, amit ettől a pillanattól kezdve írok

is going to be judged by the world as the work that came after

a világ annak a fényében ítéli majd meg, mint ami a legutóbbi

the freakish success of my last book, right?

kirobbanó sikerű könyvem után íródott, igaz?

I should just put it bluntly, because we're all sort of friends here now --

Kereken kimondom, így barátok egymás közt,

it's exceedingly likely that my greatest success is behind me.

hogy eléggé valószínű, hogy a legnagyobb sikerem már mögöttem van.

So Jesus, what a thought!

Óh, Uram, micsoda egy gondolat!

That's the kind of thought that could lead a person

Tudják, ez olyan gondolat, ami egy embert egyenes úton vezet afelé,

to start drinking gin at nine o'clock in the morning,

hogy reggel kilenckor elkezdjen gint inni,

and I don't want to go there.

hát ide nem akarok jutni.

(Laughter)

(nevetés)

I would prefer to keep doing this work that I love.

Ehelyett inkább folytatom a munkát amit szeretek.

Így hát a kérdés ez: hogyan?

And so, the question becomes, how?

And so, it seems to me, upon a lot of reflection,

Úgy tűnik, elmélkedéseim tükrében,

that the way that I have to work now, in order to continue writing,

hogy olyan módot kell találnom az írás folytatására

is that I have to create some sort of protective psychological construct, right?

ami egyfajta pszichés védelmet nyújt a számomra, igaz?

I have to sort of find some way to have a safe distance

Biztonságos távolságot kell teremtenem

between me, as I am writing, and my very natural anxiety

magam közt, amint írok, és a nagyon is természetes szorongás között,

about what the reaction to that writing is going to be, from now on.

mely mostantól az írásaimra kapott kritikák miatt ébred bennem.

And, as I've been looking, over the last year,

Az elmúlt évben megoldás-modelleket kerestem,

for models for how to do that,

I've been sort of looking across time,

szemügyre vettem más korszakokat,

and I've been trying to find other societies

olyan társadalmakat keresve

to see if they might have had better and saner ideas than we have

ahol az embereknek jobb és józanabb ötleteik voltak arról

about how to help creative people

hogy hogyan segítsenek a kreatív embereknek megbírkózni

sort of manage the inherent emotional risks of creativity.

a kreativitással együtt járó érzelmi kockázatokkal.

And that search has led me to ancient Greece and ancient Rome.

Ez a kutatás vezetett az ókori görög és római példákhoz.

So stay with me, because it does circle around and back.

Menjünk együtt ezen az úton, és járjuk körbe a kérdést.

But, ancient Greece and ancient Rome --

Az ókori görög és római emberek

people did not happen to believe that creativity

nem hittek abban, hogy a kreativitás

came from human beings back then, OK?

az embertől származik, értik?

People believed that creativity was this divine attendant spirit

Abban hittek, hogy a kreativitás egyfajta isteni kísérő-szellem

that came to human beings from some distant and unknowable source,

mely az embereket meglátogatja és amely ismeretlen távolságból és forrásból való,

for distant and unknowable reasons.

távoli és ismeretlen okokból jelenik meg.

The Greeks famously called these divine attendant spirits of creativity "daemons."

A görögök ezeket a kreatív kísérő-szellemeket "démonoknak" nevezték.

Socrates, famously, believed that he had a daemon

Szókratész ismert volt arról, hogy hitt a benne lakó démonban

who spoke wisdom to him from afar.

aki a bölcsességeket közölte vele a távolból.

The Romans had the same idea,

A rómaiaknak hasonló elképzelésük volt

but they called that sort of disembodied creative spirit a genius.

ám ők ezeket a testetlen kreatív szellemeket géniusznak nevezték.

Which is great, because the Romans did not actually think

Azért is nagyszerű ez, mert a rómaiak nem gondolták

that a genius was a particularly clever individual.

hogy a géniusz valami különösen okos egyént jelentene.

They believed that a genius was this, sort of magical divine entity,

Azt gondolták hogy a géniusz isteni, mágikus erővel bíró létező

who was believed to literally live in the walls of an artist's studio,

aki szó szerint a művész műhelyének falaiban lakozik

olyasféleképpen, mint Dobby a házi kobold

kind of like Dobby the house elf,

and who would come out

aki néha előbújik és láthatatlanul segít a művésznek az alkotás folyamatában

and sort of invisibly assist the artist with their work

és aktívan formálja a kialakuló művet.

and would shape the outcome of that work.

So brilliant -- there it is, right there, that distance that I'm talking about --

Ilyen csodásan egyszerű. Ez az a távolság amiről beszélek.

that psychological construct to protect you from the results of your work.

Ez az, ami megvédi az alkotót a munkája eredményétől.

And everyone knew that this is how it functioned, right?

Akkoriban mindenki tudta, hogy ez így működik, értik?

So the ancient artist was protected from certain things,

Így az ókori művészek egyfajta védelmet élveztek

like, for example, too much narcissism, right?

például a nárcisztikus viselkedéstől. Igaz?

If your work was brilliant, you couldn't take all the credit for it,

Ha a munka eredményes volt, akkor a sikert nem lehetett zsebre vágni,

everybody knew that you had this disembodied genius who had helped you.

mert mindenki tudta, hogy ebben része volt a testetlen géniusznak is, aki segített.

If your work bombed, not entirely your fault, you know?

És ha a munka kudarcot vallott, akkor az nem teljesen az alkotó hibája volt, értik?

Everyone knew your genius was kind of lame.

Mindenki tudta, hogy a kudarc egy része a géniuszé.

(Laughter)

Nagyon hosszú ideig így gondolkodtak a nyugati emberek a kreativitásról.

And this is how people thought about creativity in the West

for a really long time.

majd a reneszánsz beköszöntével minden megváltozott

And then the Renaissance came and everything changed,

and we had this big idea, and the big idea was,

és előálltunk a nagy ötlettel, ami pedig az volt,

let's put the individual human being at the center of the universe

hogy tegyük az első helyre az egyént, aki a világegyetem közepe

mindenek fölött áll, az istenek és a misztériumok fölött,

above all gods and mysteries,

and there's no more room for mystical creatures

nekik, az isteni közvetítőknek, nem maradt több hely.

who take dictation from the divine.

And it's the beginning of rational humanism,

Így indult a racionális emberközpontú gondolkodás

and people started to believe that creativity

és egyre inkább hittük, hogy a kreativitás

teljes egészében az egyéntől származik.

came completely from the self of the individual.

And for the first time in history,

És, először a történelemben,

you start to hear people referring to this or that artist as being a genius,

egyre gyakrabban mondogattuk, hogy ez vagy az a művész egy zseni

rather than having a genius.

és nem pedig, hogy a zsenialitás szelleme él benne.

And I got to tell you, I think that was a huge error.

És mondhatom Önöknek, ez hatalmas hiba volt.

You know, I think that allowing somebody, one mere person

Tudják, abban a hitben hagyni valakit, egy törékeny embert

to believe that he or she is like, the vessel,

hogy ő maga mindennek a forrása és a lényege

you know, like the font and the essence and the source

mindennek ami isteni, és hogy

ő maga a kreatív, megismerhetetlen és örök misztérium ...

of all divine, creative, unknowable, eternal mystery

is just a smidge too much responsibility to put on one fragile, human psyche.

túl sok felelősség a törékeny emberi lélek számára.

It's like asking somebody to swallow the sun.

Olyan, mintha arra kérnénk valakit, hogy nyelje le a Napot.

It just completely warps and distorts egos,

Ez teljesen eltorzítja és megnyomorítja a személyiséget

and it creates all these unmanageable expectations about performance.

és teljesen kezelhetetlen elvárásokat állít az emberek elé.

And I think the pressure of that

Azt hiszem ez az a nyomás

has been killing off our artists for the last 500 years.

amely az elmúlt 500 év művészeit megölte.

And, if this is true,

És, ha ez igaz,

and I think it is true,

és azt hiszem az,

the question becomes, what now?

akkor az a kérdés: és most mi legyen?

Can we do this differently?

Lehetne másként csinálni?

Maybe go back to some more ancient understanding

Térjünk vissza valamilyen ősibb felfogáshoz,

about the relationship between humans and the creative mystery.

amely az embereket és a kreativitás misztériumát összekötötte.

Maybe not.

Talán nem lehetséges.

Maybe we can't just erase 500 years of rational humanistic thought

Talán nem lehet kitörölni 500 év racionális felfogását

in one 18 minute speech.

egy rövidke, 18 perces beszéddel.

And there's probably people in this audience

Lehet, hogy vannak a hallgatóság között olyanok,

who would raise really legitimate scientific suspicions

akik teljesen alátámasztott tudományos ellenérveket hoznának

about the notion of, basically, fairies

a tündérekkel és effélékkel kapcsolatban

who follow people around rubbing fairy juice on their projects and stuff.

akik az emberek körül legyeskednek a feladataik végzése közben.

I'm not, probably, going to bring you all along with me on this.

Lehetséges, hogy nem is kell ezen az úton együtt végigmennünk.

But the question that I kind of want to pose is --

De fel akartam tenni a kérdést, és

you know, why not?

végül is, miért is ne?

Why not think about it this way?

Miért is ne közelíthetnénk meg a kérdést innen?

Because it makes as much sense as anything else I have ever heard

Már csak azért is, mert ennek legalább annyi értelme van mint bármi másnak, amivel eddig találkoztam

in terms of explaining the utter maddening capriciousness

mármint legalább olyan jól magyarázza a zavarba ejtő dolgokat

of the creative process.

amiket a kreativitás körül tapasztalunk.

A process which, as anybody who has ever tried to make something --

A folyamat, amin mindenki átmegy egyszer, aki valamit is tenni akart

lényegében ugyanaz, és akik itt ülünk tudjuk,

which is to say basically everyone here ---

knows does not always behave rationally.

hogy a folyamat nem teljesen racionális.

And, in fact, can sometimes feel downright paranormal.

Sőt, néha kissé paranormális jelenséget is érzünk a háttérben.

I had this encounter recently

Nemrég találkoztam a kiemelkedő amerikai költőnővel, Ruth Stone-al,

where I met the extraordinary American poet Ruth Stone,

who's now in her 90s, but she's been a poet her entire life

aki most jár a 90es éveiben, és aki egész életében költő volt.

and she told me that when she was growing up in rural Virginia,

Mesélte, hogy Virginiában nőtt föl vidéki környezetben

she would be out working in the fields,

gyakran kint dolgozott a mezőn

and she said she would feel and hear a poem

és mesélte, hogy egyszer csak érezte és hallotta a verset

coming at her from over the landscape.

amint a távolból közelít felé.

And she said it was like a thunderous train of air.

Olyan volt, mint egy megállíthatatlan orkán.

And it would come barreling down at her over the landscape.

És ez az orkán zúdult lefelé a távolból.

Érezte, amint közelít, érezte, ahogy rázkódik a föld a talpa alatt.

And she felt it coming, because it would shake the earth under her feet.

She knew that she had only one thing to do at that point,

Tudta, hogy csak egyet tehet abban a pillanatban

and that was to, in her words, "run like hell."

ez pedig, ahogy ő mondta: "őrülten rohanni ".

And she would run like hell to the house

Őrülten rohant hát be a házba

and she would be getting chased by this poem,

rohant, ahogy a vers üldözte őt

és mindez azért történt, hogy azonnal kerítsen papírt és ceruzát

and the whole deal was that she had to get to a piece of paper and a pencil

olyan gyorsan, hogy ... amint a vers átrobog rajta, el tudja kapni

fast enough so that when it thundered through her, she could collect it

és papírra tudja vetni a sorokat.

Néha nem volt elég gyors

and grab it on the page.

And other times she wouldn't be fast enough,

csak rohant és rohant, de nem ért be időben a házba

so she'd be running and running, and she wouldn't get to the house

és a vers csaknem átrobogott rajta, és majdnem elmulasztotta

and the poem would barrel through her and she would miss it

és átment volna rajta, tovább a távolba,

and she said it would continue on across the landscape,

ahogy ő mondta "egy másik költőhöz".

looking, as she put it "for another poet."

Egy ilyen alkalommal történt

And then there were these times --

this is the piece I never forgot --

- soha nem felejtem el amit mondott -

she said that there were moments where she would almost miss it, right?

azt mondta, hogy néha úgy érezte, nem tudja elkapni, értik?

So, she's running to the house and she's looking for the paper

Hát, rohant a házba, lázasan keresett papírt

és a vers elhagyta, és akkor

and the poem passes through her,

and she grabs a pencil just as it's going through her,

előkapta a ceruzát, épp amint elhagyta őt

and then she said, it was like she would reach out with her other hand

és - ahogy mondta - ő kinyúlt érte a kezével

és még elkapta.

and she would catch it.

Elkapta a verset a farkánál,

She would catch the poem by its tail,

húzta vissza, vissza a testébe

and she would pull it backwards into her body

as she was transcribing on the page.

és csak írta amit hallott.

And in these instances, the poem would come up on the page perfect and intact

Ilyen esetekben a vers tökéletesen és teljes egészében megnyilvánult

but backwards, from the last word to the first.

csak éppen visszafelé, az utolsó szótól vissza az elsőig.

(Laughter)

(nevetés)

So when I heard that I was like -- that's uncanny,

Amikor ezt hallottam elég hátborzongató volt, mert

that's exactly what my creative process is like.

pontosan ez az, ahogyan a saját kreativitásom működik.

(Laughter)

(nevetés)

That's not at all what my creative process is -- I'm not the pipeline!

Persze nálam nem ez a teljes folyamat. Nem vagyok szócső!

I'm a mule, and the way that I have to work

Inkább egy öszvér vagyok, és az én munkamódszerem

is I have to get up at the same time every day,

az, hogy korán kelek minden reggel ugyanakkor

s izzadok, küzdök, csak görgetem a munkát sután.

and sweat and labor and barrel through it really awkwardly.

De még engem is, öszvérségem közepette,

But even I, in my mulishness,

even I have brushed up against that thing, at times.

megérint ez a jelenség, néha.

And I would imagine that a lot of you have too.

És azt hiszem, többen Önök közül szintén ismerik ezt.

You know, even I have had work or ideas come through me from a source

Tudják, még rajtam keresztül is jöttek ötletek, gondolatok olyan helyről,

that I honestly cannot identify.

amit, őszintén, nem tudok azonosítani.

And what is that thing?

És mi ez a dolog?

And how are we to relate to it in a way that will not make us lose our minds,

Hogyan viszonyuljunk ehhez, hogy ne veszítsük el az ítélőképességünket

but, in fact, might actually keep us sane?

éppen ellenkezőleg, józanok maradjunk?

And for me, the best contemporary example that I have of how to do that

Számomra a legjobb mai példa ennek a mikéntjéről

is the musician Tom Waits,

Tom Waits, a zenész, akit

who I got to interview several years ago on a magazine assignment.

néhány éve kérdeztem az egyik magazin megbízásából.

And we were talking about this,

Beszélgettünk erről

and you know, Tom, for most of his life, he was pretty much the embodiment

Ő az a modern művész, akinek egész élete a kínok között

of the tormented contemporary modern artist,

alkotó modern művészt testesíti meg.

Aki megkíséreli ellenőrizni, irányítani és uralni

trying to control and manage and dominate

these sort of uncontrollable creative impulses

ezeket a zabolátlan kreatív erőket, mígnem

that were totally internalized.

teljesen át nem járja őt.

But then he got older, he got calmer,

Aztán, ahogyan idősebb lett, lehiggadt

and one day he was driving down the freeway in Los Angeles,

és egy napon az autópályán hazafelé vezetve Los Angeles közelében

and this is when it all changed for him.

azt mondta, hogy minden megváltozott.

And he's speeding along, and all of a sudden

Ahogy egyedül robog az úton, egyszer csak

he hears this little fragment of melody,

hall egy kis dallamtöredéket

that comes into his head as inspiration often comes, elusive and tantalizing,

ami belopózik a fejébe, ahogy az ihlet szokta, rejtéjesen, tantaluszi kínokat okozva

and he wants it, it's gorgeous,

és úgy vágyik rá, oly csodálatos

and he longs for it, but he has no way to get it.

eped utána, de nem tudja, hogyan érje el.

He doesn't have a piece of paper, or a pencil, or a tape recorder.

Nincs a közelben papír se ceruza

sem egy magnó.

So he starts to feel all of that old anxiety start to rise in him

És feléled benne az ismerős aggodalom:

"El fogom veszíteni !

like, "I'm going to lose this thing,

and I'll be be haunted by this song forever.

és egész életemben ez a dal fog kísérteni."

I'm not good enough, and I can't do it."

"Nem vagyok ehhez elég jó, nem tudom megcsinálni."

And instead of panicking, he just stopped.

És, ahelyett, hogy pánikba esett volna, megállt.

He just stopped that whole mental process and he did something completely novel.

Megállította az egész mentális folyamatot.

Valami teljesen újat csinált.

He just looked up at the sky, and he said,

Egyszerüen felnézett az égre és azt mondta:

"Excuse me, can you not see that I'm driving?"

"Bocs, nem látod, hogy éppen vezetek?!"

(Laughter)

(nevetés)

"Do I look like I can write down a song right now?

"Úgy nézek ki, mint aki most le tud írni egy dalt ?! "

If you really want to exist, come back at a more opportune moment

"Ha tényleg meg akarsz jelenni, gyere vissza egy alkalmasabb időpontban

when I can take care of you.

amikor tudok foglalkozni veled."

Otherwise, go bother somebody else today.

"Vagy ma menj másvalakihez,

Go bother Leonard Cohen."

menj mondjuk Leonard Cohenhez."

And his whole work process changed after that.

Ezután az egész munkastílusa megváltozott.

Not the work, the work was still oftentimes as dark as ever.

Nem a munka maga. Az nyomasztó maradt, mint mindig.

But the process, and the heavy anxiety around it

De a folyamat, a vele járó aggodalom változott meg

was released when he took the genie, the genius out of him

amikor felszabadította magából a kis zsenit, a géniuszt

where it was causing nothing but trouble, and released it back where it came from,

aki csak gondot okozott neki ... ezért visszaengedte ahonnan jött

és megértette, hogy nem kell mindennek kínszenvedésnek lennie.

and realized that this didn't have to be this internalized, tormented thing.

Lehetséges az is, hogy ez a különös, szokatlan együttműködés

It could be this peculiar, wondrous, bizarre collaboration,

kind of conversation between Tom and the strange, external thing

átalakuljon egyfajta párbeszéddé közte és a furcsa, kívülálló dolog között

that was not quite Tom.

aki nem egészen Tom volt.

When I heard that story, it started to shift a little bit

Nos, amikor hallottam Tom történetét, megváltozott

the way that I worked too, and this idea already saved me once.

a munkamódszerem, és ez meg is mentett már egyszer.

It saved me when I was in the middle of writing "Eat, Pray, Love,"

Akkor történt, amikor az "Ízek, imák, szerelmek" c. könyvemet írtam

and I fell into one of those sort of pits of despair

és belezuhantam az egyik reménytelen szakaszomba

that we all fall into when we're working on something and it's not coming

amelyet mindannyian ismerünk, akik el akarunk érni valamit, de nem megy

and you start to think this is going to be a disaster, the worst book ever written.

és úgy látjuk, ebből valami tragédia lesz. Ez lesz

Ez lesz a legrosszabb könyv, amit valaha írtak.

Not just bad, but the worst book ever written.

Nem csak rossz, a legrosszabb, ami ember írt.

Arra gondoltam, eldobom az egészet.

And I started to think I should just dump this project.

But then I remembered Tom talking to the open air

Ekkor jutott eszembe Tom, aki beszólt a fellegekbe

and I tried it.

és kipróbáltam.

So I just lifted my face up from the manuscript

Felemeltem az arcom a kéziratból,

and I directed my comments to an empty corner of the room.

egy üres sarokba néztem.

And I said aloud, "Listen you, thing,

Hangosan ezt mondtam: "Figyelj ... Izé..

you and I both know that if this book isn't brilliant

mindketten tudjuk, hogy ez a könyv nem remek

that is not entirely my fault, right?

és ez nem csak az én hibám, igaz?

Because you can see that I am putting everything I have into this,

Láthatod, hogy megteszek mindent, ami csak tőlem telik.

I don't have any more than this.

Nincs több bennem.

If you want it to be better, you've got to show up and do your part of the deal.

Ha azt akarod, hogy jobb legyen, akkor te is végezd el a te részedet.

De, ha nem csinálod, akkor a fenébe az egésszel.

But if you don't do that, you know what, the hell with it.

Én a magam részéről folytatom az írást, mert ez a dolgom.

I'm going to keep writing anyway because that's my job.

And I would please like the record to reflect today

És elmondhatom, hogy megtettem a magam részét

és elvégeztem a rám eső részt."

that I showed up for my part of the job."

(nevetés)

(Laughter)

Because --

Mert ...

(Applause)

(taps)

Because in the end it's like this, OK --

és így végződött mindez. Igen.

centuries ago in the deserts of North Africa,

Évszázadokkal ezelőtt Észak-Afrikában

people used to gather for these moonlight dances of sacred dance and music

az emberek összegyűltek holdfény-táncra, szent táncra és zenére

that would go on for hours and hours, until dawn.

amely hosszú órákon át tartott, hajnalig.

They were always magnificent, because the dancers were professionals

És mindig csodálatosak voltak, mert a táncosok profik, és

and they were terrific, right?

ezért átütő volt az egész, értik?

De egyszer csak, nagyon ritkán, történik valami, és

But every once in a while, very rarely, something would happen,

and one of these performers would actually become transcendent.

az egyik táncos megváltozik, transzba esik.

And I know you know what I'm talking about,

Tudom, hogy tudják, miről beszélek, mivel

because I know you've all seen, at some point in your life,

mindannyian láttunk már valaha hasonló előadást.

a performance like this.

It was like time would stop,

Olyan, mintha megállna az idő

and the dancer would sort of step through some kind of portal

mintha a táncos átlépne valami határt

és mintha nem tenne mást, mint korábban már ezerszer

and he wasn't doing anything different

than he had ever done, 1,000 nights before,

but everything would align.

de mégis, minden elsimul.

And all of a sudden, he would no longer appear to be merely human.

És hirtelen, úgy tűnik, mintha nem is ember lenne már.

Mintha belülről és alulról világítana

He would be lit from within, and lit from below

and all lit up on fire with divinity.

és átjárná a testét az isteni tűz.

And when this happened, back then,

És amikor ez megtörténik, az emberek

people knew it for what it was, you know, they called it by its name.

tudják, hogy mi is ez, és a nevén nevezik.

They would put their hands together and they would start to chant,

Összeteszik a kezeiket és kántálni kezdenek

"Allah, Allah, Allah, God, God, God."

"Allah, Allah, Allah ... Isten, Isten, Isten"

That's God, you know.

Istenre gondolnak, amint tudják.

Curious historical footnote:

Csak egy érdekes megjegyzés ...

when the Moors invaded southern Spain, they took this custom with them

Amikor a mórok elfoglalták Spanyolországot, magukkal hozták ezt a szokást

and the pronunciation changed over the centuries

bár a kiejtés az évszázadok alatt megváltozott

from "Allah, Allah, Allah," to "Olé, olé, olé,"

és az "Allah, Allah, Allah" szavakból "ollé, ollé, ollé" hangzás lett,

which you still hear in bullfights and in flamenco dances.

olyan hangok, melyeket a bikaviadalok és a flamenco tánc során hallunk.

In Spain, when a performer has done something impossible and magic,

Spanyolországban, amikor az előadó valami különlegeset, varázslatosat tesz

"Allah, olé, olé, Allah, magnificent, bravo,"

"Allah, ollé, ollé, Allah, nagyszerű, bravó" ezt halljuk.

incomprehensible, there it is -- a glimpse of God.

Összehasonlíthatatlan érzés ami ott van ... az isteni szikra.

Which is great, because we need that.

Csodás, mert szükségünk van rá.

But, the tricky bit comes the next morning,

De a meglepetés másnap reggel érkezik,

for the dancer himself, when he wakes up and discovers

a táncos maga éli ezt meg, amikor fölébred reggel és

that it's Tuesday at 11 a.m., and he's no longer a glimpse of God.

fölfedezi, hogy délelőtt 11 van, és már nincs benne az isteni szikra.

He's just an aging mortal with really bad knees,

Ő csupán egy öregedő halandó, sajgó térdekkel

and maybe he's never going to ascend to that height again.

és lehetséges, hogy soha többet nem jár majd azokban magaslatokban.

And maybe nobody will ever chant God's name again as he spins,

És lehet, hogy soha senki nem fogja Isten nevét énekelni, amíg ő forog

and what is he then to do with the rest of his life?

és akkor ... mit kezdjen majd az életével?

This is hard.

Kemény dolog ez.

This is one of the most painful reconciliations to make

Ez egyike a legnehezebb szembesüléseknek

in a creative life.

amivel a kreatívoknak szembe kell nézniük.

But maybe it doesn't have to be quite so full of anguish

De lehet, hogy ennek nem kell így lennie, telve gyötrelemmel

if you never happened to believe, in the first place,

ha soha nem hitted, hogy mindezek a különleges

that the most extraordinary aspects of your being came from you.

dolgok kizárólag belőled származnak.

But maybe if you just believed that they were on loan to you

Ám ha elhiszed, hogy mindezeket kölcsönbe kaptad

from some unimaginable source for some exquisite portion of your life

valami elképzelhetetlen forrásból, valamilyen célból, azért

to be passed along when you're finished,

hogy továbbadd, ha te már végeztél vele.

with somebody else.

And, you know, if we think about it this way, it starts to change everything.

És, tudják, ha így nézünk a dolgokra, akkor az mindent megváltoztat.

This is how I've started to think,

Így kezdtem el gondolkodni, és

and this is certainly how I've been thinking in the last few months

ezen az úton járok az elmúlt hónapokban, mivel

as I've been working on the book that will soon be published,

most azon a könyvön dolgozom, ami nemsokára megjelenik

as the dangerously, frighteningly over-anticipated follow up

és amelyik a veszélyesen, ijesztően, várakozáson felül sikeres

to my freakish success.

könyvem folytatása lesz.

And what I have to sort of keep telling myself

És amit folyamatosan mondok magamnak

when I get really psyched out about that is don't be afraid.

amikor a kiborulás szélén állok:

Ne félj.

Don't be daunted. Just do your job.

Ne csüggedj.

Csak tedd a dolgodat.

Continue to show up for your piece of it, whatever that might be.

Tedd a dolgodat minden nap, a saját részedet, bármi legyen is az.

If your job is to dance, do your dance.

Ha tánc a mesterséged, tedd azt.

If the divine, cockeyed genius assigned to your case

Ha az isteni, bolondos géniusz úgy dönt, hogy

decides to let some sort of wonderment be glimpsed, for just one moment

veled marad és csodát tesz, akár csak egy pillanatra

through your efforts, then "Olé!"

az erőfeszítéseden át... akkor "Ollé!"

Bárhogyan is, te csak táncolj.

And if not, do your dance anyhow.

And "Olé!" to you, nonetheless.

És megérdemled az "Ollé" -t mindenképpen.

I believe this and I feel that we must teach it.

Ebben hiszek, és ezt kell tanítanunk.

"Ollé"", bárhogyan is

"Olé!" to you, nonetheless,

just for having the sheer human love and stubbornness

pusztán csak azért, mert megvan benned az emberi kitartás

to keep showing up.

hogy elvégezd a rád eső részt.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(taps)

Thank you.

Köszönöm

(Applause)

(taps)

June Cohen: Olé!

June Cohen : Ollé !

(Applause)

(taps)