Steven Addis: A father-daughter bond, one photo at a time

Translator: Joseph Geni Reviewer: Morton Bast

Fordító: Andrea Jovanovic Lektor: Adél Kenyeres

Photography has been my passion

A fotózás mindig is a szenvedélyem volt,

ever since I was old enough to pick up a camera,

amióta elég nagy vagyok ahhoz, hogy kezembe vegyem a fényképezőgépet,

but today I want to share with you

de ma szeretném Önökkel megosztani

the 15 most treasured photos of mine,

a 15 legértékesebb fényképemet,

and I didn't take any of them.

és egyiket sem én készítettem.

There were no art directors, no stylists,

Nem voltak rendezők, sem arculattervezők,

no chance for reshoots, not even any regard for lighting.

sem esély az újrafotózásra, és a világítással sem törődtünk .

In fact, most of them were taken by random tourists.

Valójában, többségük véletlen turisták által készültek.

My story begins

A történetem akkor kezdődik

when I was in New York City for a speaking engagement,

amikor New Yorkban voltam beszédet tartani,

and my wife took this picture of me holding my daughter

és a feleségem ezt a képet készítette, amint a lányomat tartom

on her first birthday. We're on the corner of 57th and 5th.

az első szülinapján. Az 57-dik és az 5-dik sarkán vagyunk.

We happened to be back in New York exactly a year later,

Pontosan egy évre rá véletlenül épp ott voltunk New Yorkban,

so we decided to take the same picture.

s eldöntöttük, hogy elkészítjük ugyanazt a képet.

Well you can see where this is going.

Már láthatják, hova vezet ez.

Approaching my daughter's third birthday,

Közeledve a lányom harmadik születésnapjához,

my wife said, "Hey, why don't you take Sabina back to New York

a feleségem azt mondta: "Miért nem viszed el Szabinát újra New Yorkba

and make it a father-daughter trip, and continue the ritual?"

egy apa-lánya utazásra, és folytatjátok a hagyományt?"

This is when we started asking passing tourists to take the picture.

Ekkor kezdtük el megkérni az elhaladó turistákat, hogy fényképezzenek le minket.

You know, it's remarkable how universal

Tudják, elképesztő, hogy milyen univerzális

the gesture is of handing your camera to a total stranger.

a mozdulat, ahogy átadjuk a fényképezőgépet egy teljesen idegen személynek.

No one's ever refused, and luckily no one's ever run off with our camera.

Senki sem utasított még vissza, és szerencsére még senki sem szaladt el a kamerával.

Back then, we had no idea how much this trip would change our lives.

Akkor nem gondoltuk volna, hogy ez az út mennyire megváltoztatja majd az életünket.

It's really become sacred to us.

Igazán szent dologgá vált a számunkra.

This one was taken just weeks after 9/11,

Ez egy héttel szeptember 11-e után készült,

and I found myself trying to explain what had happened that day

éa azon kaptam magam, hogy megpróbáltam megmagyarázni, hogy mi történt akkor

in ways a five-year-old could understand.

olyan módon, hogy egy ötéves is megértse.

So these photos are far more than proxies

Ezek a képek sokkal többek mint emlékek

for a single moment, or even a specific trip.

egy pillanatról vagy egy különleges útról.

They're also ways for us to freeze time

Egyben lehetőségek, hogy lefagyasszuk az időt

for one week in October

egy hétre októberben,

and reflect on our times

és eltöprengjünk az időnkön

and how we change from year to year,

és hogyan változunk évről évre,

and not just physically, but in every way.

és nem csak fizikailag, hanem minden más formában is.

Because while we take the same photo,

Mert amíg ugyanazt a képet készítjük,

our perspectives change,

a mi nézőpontunk változik,

and she reaches new milestones,

és a lányom új mérföldköveket ér el,

and I get to see life through her eyes,

és az életet az ő szemén keresztül szemlélhetem,

and how she interacts with and sees everything.

hogy hogyan viszonyul és lát mindent.

This very focused time we get to spend together

Ez az összpontosított idő, amit együtt töltünk,

is something we cherish and anticipate the entire year.

valami, amit nagy becsben tartunk és, amire egész évben számítunk.

Recently, on one trip, we were walking,

Legutóbb, az egyik utazáson, épp sétáltunk a lányommal,

and she stops dead in her tracks,

mikor egyszer csak megtorpant,

and she points to a red awning of the doll store

és rámutatott a játékbolt piros napellenzőjére,

that she loved when she was little

melyet szeretett, amikor kicsi volt

on our earlier trips.

a korábbi kirándulásainkon.

And she describes to me the feeling she felt

Leírta az érzést melyet érzett,

as a five-year-old standing in that exact spot.

mikor ötévesen ugyanezen a helyen állt.

She said she remembers her heart bursting out of her chest

Elmondta hogy emlékszik, hogy a szíve majd kiugrott a helyéből,

when she saw that place for the very first time

mikor először meglátta ezt a helyet

nine years earlier.

kilenc évvel ezelőtt.

And now what she's looking at in New York

S most már az egyetemek után

are colleges,

érdeklődik New Yorkban,

because she's determined to go to school in New York.

mert eltökélte, hogy New Yorkba fog menni egyetemre.

And it hit me: One of the most important things

Ekkor ráébredtem: Az egyik legfontosabb dolog,

we all make are memories.

amit mindannyian készítünk, azok az emlékek.

So I want to share the idea of taking an active role

Szeretném megosztani azon ötletet, hogy aktívan vegyenek részt

in consciously creating memories.

az emlékek tudatos készítésében.

I don't know about you, but aside from these 15 shots,

Nem tudom Önökkel mi a helyzet, de én ezen a 15 képen kívül

I'm not in many of the family photos.

nem sok családi fotón vagyok rajta.

I'm always the one taking the picture.

Mindig én készítettem a képet.

So I want to encourage everyone today

így, szeretnék ma mindenkit bátorítani,

to get in the shot,

hogy álljanak be a képbe,

and don't hesitate to go up to someone and ask,

és ne tétovázzanak odamenni valakihez és megkérdezni,

"Will you take our picture?"

"Lefényképezne minket?"

Thank you. (Applause)

Köszönöm. (Taps)