Dare to Educate Afghan Girls | Shabana Basij-Rasikh | TED Talks

Translator: Joseph Geni Reviewer: Morton Bast

Fordító: Sándor Nagy Lektor: Anna Patai

When I was 11,

11 éves voltam akkor.

I remember waking up one morning to the sound of joy in my house.

Nem felejtem: arra ébredtem reggel, hogy az öröm hangjai töltik be a házat.

My father was listening to BBC News

Apám a BBC Newst hallgatta

on his small, gray radio.

egy apró, szürke rádión.

There was a big smile on his face which was unusual then,

Széles mosoly terült szét az arcán, ami ritka volt akkoriban,

because the news mostly depressed him.

mert a hírek többnyire nyomasztották őt.

"The Taliban are gone!" my father shouted.

"Elmentek a tálibok!" -- kiáltotta apám.

I didn't know what it meant,

Nem tudtam, hogy ez mit jelent,

but I could see that my father was very, very happy.

csak azt láttam, hogy apám nagyon-nagyon örül.

"You can go to a real school now," he said.

"Mostantól járhatsz igazi iskolába" -- mondta.

A morning that I will never forget.

Ezt a reggelt nem fogom elfelejteni.

A real school.

Igazi iskola!

You see, I was six when the Taliban took over Afghanistan

Mert, tudják, hat éves voltam, amikor a tálibok átvették Afganisztánt,

and made it illegal for girls to go to school.

és törvényen kívül helyezték a lányok iskoláztatását.

So for the next five years, I dressed as a boy

Így aztán a következő öt évben fiúnak öltözve

to escort my older sister, who was no longer allowed

kísértem a titkos iskolába nővéremet,

to be outside alone, to a secret school.

mert lányok nem hagyhatták el egyedül a házat.

It was the only way we both could be educated.

Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy mindketten tanulhassunk.

Each day, we took a different route

Mindennap más úton mentünk,

so that no one would suspect where we were going.

hogy senkinek se tűnjön fel, hová megyünk.

We would cover our books in grocery bags

Bevásárlószatyorba dugtuk a könyveinket,

so it would seem we were just out shopping.

hogy azt higgyék, épp a boltból jövünk.

The school was in a house,

Az iskola egy lakóházban volt,

more than 100 of us packed in one small living room.

több mint százan szorongtunk egy kis nappaliban.

It was cozy in winter but extremely hot in summer.

Télen kellemes volt, de nyáron szörnyű meleg.

We all knew we were risking our lives --

Mind tudtuk, hogy az életünkkel játszunk --

the teacher, the students and our parents.

a tanár, a tanulók és a szülők is.

From time to time, the school would suddenly be canceled

Elő-előfordult, hogy a tanítás hirtelen leállt

for a week because Taliban were suspicious.

egy hétre, mert a tálibok gyanakodtak.

We always wondered what they knew about us.

Mindig azon járt az agyunk, hogy tudnak-e rólunk.

Were we being followed?

Vajon követnek-e minket?

Do they know where we live?

Tudják, hogy hol lakunk?

We were scared,

Féltünk,

but still, school was where we wanted to be.

de azért csak elmentünk az iskolába.

I was very lucky to grow up in a family

Nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan családba születtem,

where education was prized and daughters were treasured.

melyben a tanulást értékelték, és a lánygyerekeket becsülték.

My grandfather was an extraordinary man for his time.

A nagyapám rendkívüli ember volt a maga idejében.

A total maverick from a remote province of Afghanistan,

Igazi szabadgondolkodó Afganisztán egy távoli tartományából,

he insisted that his daughter, my mom,

aki ragaszkodott ahhoz, hogy lánya, az én anyukám,

go to school, and for that he was disowned by his father.

iskolába járjon, amiért kitagadta az apja.

But my educated mother became a teacher.

És a tanult anyámból tanító lett.

There she is.

Íme, ő az.

She retired two years ago, only to turn our house

Két éve ment nyugdíjba, csak azért, hogy a házunkból

into a school for girls and women in our neighborhood.

iskolát csináljon a szomszédságban lakó lányok és asszonyok részére.

And my father -- that's him --

Apám pedig -- ő az itt --

he was the first ever in his family to receive an education.

első volt a családjában, akit taníttattak.

There was no question that his children

Fel sem merült a kérdés, hogy a gyermekeit --

would receive an education, including his daughters,

köztük a lányait -- iskoláztassa-e vagy sem,

despite the Taliban, despite the risks.

még a tálibok és a kockázatok ellenére sem.

To him, there was greater risk in not educating his children.

Számára nagyobb kockázatot jelentett az, hogy a gyerekei nem tanulhatnak.

During Taliban years, I remember

Emlékszem, a tálibok alatt

there were times I would get so frustrated by our life

életünk tele volt frusztrációval,

and always being scared and not seeing a future.

folyton féltünk, és nem láttuk a jövőt.

I would want to quit,

A tanulást is feladtam volna,

but my father,

de apám

he would say,

ezt mondta:

"Listen, my daughter,

"Ide hallgass, kislányom,

you can lose everything you own in your life.

az életben elveszíthetsz mindent, amid csak van.

Your money can be stolen. You can be forced to leave your home during a war.

A pénzedet ellophatják. Háborúban arra kényszerülhetsz, hogy elhagyd az otthonod.

But the one thing that will always remain with you

De egy dolgot nem vehetnek el tőled soha:

is what is here,

azt, ami itt van;

and if we have to sell our blood to pay your school fees,

és ha a vérünket kell is eladni ahhoz, hogy fizessük a tandíjadat,

we will.

megtesszük.

So do you still not want to continue?"

Szóval, tényleg abba akarod hagyni?"

Today I am 22.

22 éves vagyok.

I was raised in a country that has been destroyed

Olyan országban nőttem fel, melyben évtizedeken át

by decades of war.

háború pusztított.

Fewer than six percent of women my age have made it beyond high school,

A korombéli nők kevesebb mint 6 százaléka jutott tovább a középiskolánál,

and had my family not been so committed to my education,

és ha a családom nem áldozott volna annyit a továbbtanulásomért,

I would be one of them.

nekem sem lenne diplomám.

Instead, I stand here a proud graduate of Middlebury College.

Így viszont a Middlebury College büszke végzettjének mondhatom magam.

(Applause)

(Taps)

When I returned to Afghanistan, my grandfather,

Amikor hazatértem Afganisztánba, a nagyapám,

the one exiled from his home for daring to educate his daughters,

az, amelyiknek el kellett hagynia otthonát, mert taníttatni merészelte a lányait,

was among the first to congratulate me.

az elsők egyikeként gratulált nekem.

He not only brags about my college degree,

Nemcsak a végzettségemmel büszkélkedik,

but also that I was the first woman,

hanem azzal is, hogy én voltam az első diplomás nő,

and that I am the first woman

és hogy az első olyan nő is én vagyok,

to drive him through the streets of Kabul.

aki végigautóztatta őt Kabul utcáin.

(Applause)

(Taps)

My family believes in me.

A családom hisz bennem.

I dream big, but my family dreams even bigger for me.

Merész jövőt álmodok, de a családom még merészebbet álmodik nekem.

That's why I am a global ambassador for 10x10,

Ezért lettem a 10x10 világnagykövete,

a global campaign to educate women.

azé a világmozgalomé, amely a nők iskoláztatásáért harcol.

That's why I cofounded SOLA,

Ezért lettem a SOLA egyik alapítója,

the first and perhaps only boarding school

az első, és talán az egyetlen bentlakásos iskoláé,

for girls in Afghanistan,

mely lányok részére létesült Afganisztánban,

a country where it's still risky for girls to go to school.

egy olyan országban, ahol a lányok számára még ma is kockázatos az iskolába járás.

The exciting thing is that I see students at my school

Nagyon jó látni, hogy az iskolám diákjai

with ambition grabbing at opportunity.

mekkora ambícióval ragadnak meg minden lehetőséget.

And I see their parents and their fathers

És látni, hogy a szüleik, az apjuk,

who, like my own, advocate for them,

akárcsak az enyéim, mennyire támogatják őket,

despite and even in the face of daunting opposition.

az ellenséges környezet ellenére, azzal dacolva.

Like Ahmed. That's not his real name,

Ahogy Ahmed is. Nem ez az igazi neve,

and I cannot show you his face,

és az arcát sem mutathatom meg Önöknek,

but Ahmed is the father of one of my students.

de Ahmed az egyik diákom édesapja.

Less than a month ago, he and his daughter

Nem egészen egy hónapja, ő és a lánya

were on their way from SOLA to their village,

épp a SOLA-ból tartottak hazafelé a falujukba,

and they literally missed being killed

amikor az út mellett elhelyezett bomba

by a roadside bomb by minutes.

kis híján megölte őket: csak perceken múlott.

As he arrived home, the phone rang,

Ahogy hazaértek, csengett a telefon,

a voice warning him

és egy hang azzal fenyegetőzött,

that if he sent his daughter back to school,

hogy ha visszaküldik a lányt az iskolába,

they would try again.

ismét próbálkozni fognak.

"Kill me now, if you wish," he said,

"Öljetek meg engem, ha akartok", mondta az apa,

"but I will not ruin my daughter's future

"de nem teszem tönkre a lányom jövőjét

because of your old and backward ideas."

az ósdi, elavult nézeteitek miatt!"

What I've come to realize about Afghanistan,

Van valami, ami eszembe jut Afganisztánnal kapcsolatban,

and this is something that is often dismissed in the West,

valami, amit nyugaton gyakran figyelmen kívül hagynak,

that behind most of us who succeed

mégpedig az, hogy legtöbbünk mögött, akiknek sikerült,

is a father who recognizes the value in his daughter

ott van egy apa is, aki látja a lányában rejlő értékeket,

and who sees that her success is his success.

és aki a lánya sikerét a magáénak érzi.

It's not to say that our mothers aren't key in our success.

És ezzel nem az anyáink hozzájárulását akarom kicsinyíteni.

In fact, they're often the initial and convincing negotiators

Sőt, gyakran az anyák azok a meggyőző "prókátorok",

of a bright future for their daughters,

akik elsőként látják meg a lányaikra váró jövőt,

but in the context of a society like in Afghanistan,

ám olyan társadalmak esetében, mint az afgán,

we must have the support of men.

a férfiak támogatását nem lehet nélkülözni.

Under the Taliban, girls who went to school

A tálibok alatt az iskolába járó lányok száma

numbered in the hundreds --

csak néhány száz volt --

remember, it was illegal.

ne feledjük, hogy törvénybe ütközött.

But today, more than three million girls are in school in Afghanistan.

De ma már hárommillió iskolás lány van Afganisztánban.

(Applause)

(Taps)

Afghanistan looks so different from here in America.

Afganisztán annyira másnak látszik innen Amerikából.

I find that Americans see the fragility in changes.

Tapasztalom, hogy az amerikaiak törékenynek látják a változásokat.

I fear that these changes will not last

Félek magam is, hogy ezek a változások nem lesznek tartósak

much beyond the U.S. troops' withdrawal.

az amerikai csapatok visszavonása után.

But when I am back in Afghanistan,

De amikor otthon vagyok, Afganisztánban,

when I see the students in my school

és látom a diákokat az iskolámban,

and their parents who advocate for them,

és látom a sorsukat egyengető szülőket,

who encourage them, I see a promising future

akik bátorítják őket, akkor biztatónak látom a jövőt

and lasting change.

és tartósnak a változást.

To me, Afghanistan is a country of hope and boundless possibilities,

Számomra Afganisztán a remény és a korlátlan lehetőségek országa,

and every single day

és ezt nap mint nap

the girls of SOLA remind me of that.

eszembe juttatják a SOLA-ban tanuló lányok.

Like me, they are dreaming big.

Merészet álmodnak ők, ahogyan én is.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)