What really matters at the end of life | BJ Miller | TED

Fordító: Orsolya Szemere Lektor: Zsuzsanna Lőrincz

Well, we all need a reason to wake up.

Nos, mindannyiuknak kell egy ok a felébredéshez.

For me, it just took 11,000 volts.

Nekem ehhez mindössze 11.000 volt kellett.

Tudom, túl udvariasak, hogy rákérdezzenek,

I know you're too polite to ask,

so I will tell you.

szóval majd én elmondom.

One night, sophomore year of college,

Egy éjjel, másodéves egyetemistaként,

just back from Thanksgiving holiday,

épp hogy visszatértünk a hálaadási szünetről,

a few of my friends and I were horsing around,

pár barátommal lógtunk erre-arra,

and we decided to climb atop a parked commuter train.

és úgy döntöttünk, hogy felmászunk egy veszteglő vasúti kocsi tetejére.

It was just sitting there, with the wires that run overhead.

Csak állt ott, és lógtak felette a vezetékek.

Somehow, that seemed like a great idea at the time.

Akkor és ott ez valahogy nagyon jó ötletnek tűnt.

We'd certainly done stupider things.

Csináltunk már ennél nagyobb hülyeségeket is.

I scurried up the ladder on the back,

Felmásztam tehát hátul a létrán,

and when I stood up,

és amikor felálltam,

the electrical current entered my arm,

az áram belecsapott a karomba,

blew down and out my feet, and that was that.

le egészen a lábamig, ott ki, és ennyi volt.

Would you believe that watch still works?

Elhinnék, hogy az órám azóta is működik?

Takes a licking!

Bírja a gyűrődést!

(Laughter)

(Nevetés)

My father wears it now in solidarity.

Most apám viseli szolidaritásból.

That night began my formal relationship with death -- my death --

Azon az éjjel kezdődött hivatalos kapcsolatom a halállal – saját halálommal.

and it also began my long run as a patient.

És akkor kezdtem a hosszú páciensi pályafutásomat is.

It's a good word.

Jó ez a szó.

It means one who suffers.

Azt jelenti, "szenvedő".

So I guess we're all patients.

Tehát azt hiszem, mind páciensek vagyunk.

Now, the American health care system

No mármost, az amerikai egészségügyi ellátási rendszer

has more than its fair share of dysfunction --

több, mint méltányosan kiveszi a részét rendellenes működésből –

to match its brilliance, to be sure.

hogy biztosan passzoljon zsenialitásához, csak hogy tudják.

I'm a physician now, a hospice and palliative medicine doc,

Most már én is orvos vagyok, hospice-ban, palliatív ellátóként dolgozom,

so I've seen care from both sides.

úgyhogy mindkét oldalról ismerem az egészségügyet.

And believe me: almost everyone who goes into healthcare

És higgyék el: majdnem mindenki, aki egészségügyi pályára lép,

really means well -- I mean, truly.

komolyan gondolja – tényleg, őszintén.

But we who work in it are also unwitting agents

De mi, akik benne dolgozunk, egyúttal a tudatlan ügynökei is vagyunk

for a system that too often does not serve.

egy olyan rendszernek, ami viszont túl gyakran nem szolgál.

Why?

Miért?

Well, there's actually a pretty easy answer to that question,

Nos, erre a kérdésre történetesen van egy egészen egyszerű válasz,

and it explains a lot:

ami sok mindent megmagyaráz:

because healthcare was designed with diseases, not people, at its center.

az egészségügy a betegségek, és nem az emberek köré épül.

Which is to say, of course, it was badly designed.

Valljuk be, ez így persze rosszul van megtervezve.

And nowhere are the effects of bad design more heartbreaking

És sehol sem elkeserítőbbek a rossz tervezés hatásai

or the opportunity for good design more compelling

vagy ösztönzőbbek a jó tervezés lehetőségei,

than at the end of life,

mint életünk végén,

where things are so distilled and concentrated.

ahol már minden annyira letisztult és összpontosult.

There are no do-overs.

Ott már nincs újratervezés.

My purpose today is to reach out across disciplines

Ma az a célom, hogy megtörjem ezt a nagy fegyelmet,

and invite design thinking into this big conversation.

és hogy behívjam a tervező gondolkodást erre a nagy konferenciára.

That is, to bring intention and creativity

Az, hogy célt és kreativitást adjak

to the experience of dying.

a halál élményének.

We have a monumental opportunity in front of us,

Itt áll ellőttünk egy monumentális lehetőség,

before one of the few universal issues

– amit az egyik egyetemes végpont követ –

as individuals as well as a civil society:

mint egyének és mint civil társadalom előtt:

to rethink and redesign how it is we die.

hogy újragondoljuk és újratervezzük, hogyan is halunk meg.

So let's begin at the end.

Tehát, kezdjük a végén.

For most people, the scariest thing about death isn't being dead,

A legtöbb ember számára a halálban nem az a legfélelmetesebb, hogy meghalnak,

it's dying, suffering.

hanem a haldoklás, a szenvedés.

It's a key distinction.

Nagy különbség.

To get underneath this, it can be very helpful

Hogy ennek a mélyére ássunk, nagyon hasznos

to tease out suffering which is necessary as it is,

leválasztani a mintegy szükséges szenvedést

from suffering we can change.

az olyan szenvedéstől, amin viszont változtathatunk.

The former is a natural, essential part of life, part of the deal,

Az előbbi az élet természetes, nélkülözhetetlen eleme, az alku része,

and to this we are called to make space, adjust, grow.

és ennek teret kell adnunk, felnőnünk és alkalmazkodnunk kell hozzá.

It can be really good to realize forces larger than ourselves.

Nagyon jót tud tenni, ha felismerjük az önmagunknál nagyobb erőket.

They bring proportionality,

Ezek arányosságot adnak,

like a cosmic right-sizing.

mint egy kozmikus kiegyenlítődés.

After my limbs were gone,

Miután elveszítettem a végtagjaimat,

that loss, for example, became fact, fixed --

az a veszteség, például, kőkemény valósággá vált –

necessarily part of my life,

az életem szükségszerű részévé,

and I learned that I could no more reject this fact than reject myself.

amit csak úgy utasíthatok el, ha önmagamat is elutasítom.

It took me a while, but I learned it eventually.

Beletelt egy kis időbe, de végül megtanultam.

Now, another great thing about necessary suffering

Nos, a szükséges szenvedés másik nagyszerűsége az,

is that it is the very thing

hogy ez az a dolog,

that unites caregiver and care receiver --

ami összehozza a gondviselőt és a gondozottat –

human beings.

az emberi lényeket.

This, we are finally realizing, is where healing happens.

Végül észrevesszük, hogy a gyógyítás itt történik meg.

Yes, compassion -- literally, as we learned yesterday --

Igen, részvét – szó szerint, ahogy tegnap megtanultuk –,

suffering together.

együttszenvedés.

Now, on the systems side, on the other hand,

Másrészt, a rendszer oldaláról nézve,

so much of the suffering is unnecessary, invented.

a szenvedés legnagyobb része szükségtelen, kitalált.

It serves no good purpose.

Semmilyen jó célt nem szolgál.

But the good news is, since this brand of suffering is made up,

De a jó hír az, hogy mivel ez a szenvedés-brand csak kitaláció,

well, we can change it.

nos, változtathatunk rajta.

How we die is indeed something we can affect.

Hogy hogyan halunk meg, az igenis olyasmi, amit befolyásolhatunk.

Making the system sensitive to this fundamental distinction

A rendszer érzékenyítése erre az alapvető különbségtételre

between necessary and unnecessary suffering

a szükséges és szükségtelen szenvedés között,

gives us our first of three design cues for the day.

lesz ma az első tervezési lépésünk.

After all, our role as caregivers, as people who care,

Elvégre, gondviselőkként – mint másokról gondoskodó embereknek – az a szerepünk,

is to relieve suffering -- not add to the pile.

hogy enyhítsük a szenvedést – nem pedig rárakni még egy lapáttal.

True to the tenets of palliative care,

A palliatív ellátás tanai alapján,

I function as something of a reflective advocate,

én egyfajta reflektív támogatóként is működök,

as much as prescribing physician.

épp úgy, mint receptet író orvosként.

Quick aside: palliative care -- a very important field but poorly understood --

Gyors kitérő: a palliatív ellátás – egy kevésbé megértett, de fontos terület –

while it includes, it is not limited to end of life care.

bár magában foglalja azt, nem korlátozódik az életvégi ellátásra.

It is not limited to hospice.

Nem korlátozódik az elfekvőre.

It's simply about comfort and living well at any stage.

Szimplán az enyhítésről és a jólétről szól, mindegyik stádiumban.

So please know that you don't have to be dying anytime soon

Úgyhogy kérem, jegyezzék meg, nem kell meghalniuk a közeljövőben,

to benefit from palliative care.

hogy palliatív ellátásban részesüljenek.

Now, let me introduce you to Frank.

Most engedjék meg, hogy bemutassam Franket.

Sort of makes this point.

Elég jó példa.

I've been seeing Frank now for years.

Most már évek óta kezelem Franket.

He's living with advancing prostate cancer on top of long-standing HIV.

Előrehaladott prosztatarákkal él, megspékelve egy régóta fennálló HIV-vel.

A csontfájdalmain és a kimerültségén dolgozunk,

We work on his bone pain and his fatigue,

but most of the time we spend thinking out loud together about his life --

de az idő nagy részét azzal töltjük, hogy együtt, hangosan gondolkodunk az életéről,

really, about our lives.

valójában az életünkről.

In this way, Frank grieves.

Így Frank kiadja a szomorúságát.

In this way, he keeps up with his losses as they roll in,

Így lépést tart a veszteségeivel ahogy azok beözönlenek,

so that he's ready to take in the next moment.

és kész befogadni a következő pillanatot.

Loss is one thing, but regret, quite another.

A veszteség egy dolog, de a sajnálat, az egészen más.

Frank has always been an adventurer --

Frank mindig is egy kalandor volt –

he looks like something out of a Norman Rockwell painting --

olyan, mintha egy Norman Rockwell festményből lépett volna ki –

and no fan of regret.

és nem nagy rajongója a sajnálatnak.

So it wasn't surprising when he came into clinic one day,

Úgyhogy nem volt meglepő, amikor egy nap bejött a klinikára,

saying he wanted to raft down the Colorado River.

és bejelentette, hogy le akar evezni a Colorado folyón.

Was this a good idea?

Jó ötlet lett volna?

With all the risks to his safety and his health, some would say no.

A biztonságát és egészségét féltve egyesek azt mondanák, hogy nem.

Many did, but he went for it, while he still could.

Sokan mondták is, de belevágott, amíg még tudott.

It was a glorious, marvelous trip:

Dicsőséges, csodálatos út volt:

freezing water, blistering dry heat, scorpions, snakes,

fagyos víz, nagyon száraz hő, skorpiók, kígyók,

wildlife howling off the flaming walls of the Grand Canyon --

a vadvilág üvöltött le a Grand Canyon lángoló falairól –

all the glorious side of the world beyond our control.

a világ varázslatos oldala, amely a mi irányításunkon kívül esik.

Frank's decision, while maybe dramatic,

Frank döntése, bár drámainak tűnhet,

is exactly the kind so many of us would make,

pont olyan, amit közülünk is sokan meghoznánk,

if we only had the support to figure out what is best for ourselves over time.

ha támogatna minket valaki abban, hogy kitaláljuk, hogy mi a legjobb nekünk.

So much of what we're talking about today is a shift in perspective.

Nagy része annak, amiről ma beszélgetünk, perspektívaváltás.

After my accident, when I went back to college,

A balesetem után, mikor visszamentem a fősulira,

I changed my major to art history.

átmentem művészettörténet szakra.

Studying visual art, I figured I'd learn something about how to see --

Vizuális művészetet tanulva, kezdtem másképp látni a dolgokat –

a really potent lesson for a kid who couldn't change

nehéz lecke ez egy kölyöknek, aki nem sokat tud változtatni

so much of what he was seeing.

azon, amit lát.

Perspective, that kind of alchemy we humans get to play with,

Perspektíva, az a fajta alkímia, amivel mi emberek játszhatunk

turning anguish into a flower.

a gyötrelemből virágot fakasztva.

Flash forward: now I work at an amazing place in San Francisco

Előretekerek: jelenleg San Franciscóban dolgozom, egy csodálatos helyen,

called the Zen Hospice Project,

aminek Zen Hospice Projekt a neve,

where we have a little ritual that helps with this shift in perspective.

ahol van egy kis rituálénk, ami segít a perspektívaváltásban.

When one of our residents dies,

Amikor valamelyik bentlakónk meghal,

the mortuary men come, and as we're wheeling the body out through the garden,

jönnek a halottszállítók, és ahogy gurítjuk a holttestet a kerten keresztül,

heading for the gate, we pause.

a kapu felé, megállunk.

Anyone who wants --

Bárki, aki akar –

fellow residents, family, nurses, volunteers,

betegtársak, családtagok, ápolók, önkéntesek

the hearse drivers too, now --

a halottaskocsi sofőrje is akár –

shares a story or a song or silence,

megoszt egy történetet vagy egy dalt, vagy a csendet,

as we sprinkle the body with flower petals.

miközben leszórjuk a testet virágszirmokkal.

It takes a few minutes;

Ez eltart néhány percig;

it's a sweet, simple parting image to usher in grief with warmth,

egy kedves, egyszerű búcsúzó kép, hogy egy kis melegséget vigyünk a gyászba,

rather than repugnance.

ne pedig idegenkedést.

Contrast that with the typical experience in the hospital setting,

Ezzel szemben ott a tipikus kórházi környezet élménye,

much like this -- floodlit room lined with tubes and beeping machines

kivilágított szoba csövekkel, sípoló gépekkel

and blinking lights that don't stop even when the patient's life has.

és pislogó fényekkel, amik még akkor sem állnak le, amikor a beteg szíve már igen.

Cleaning crew swoops in, the body's whisked away,

A takarítóbrigád bejön, a holttestet eltüntetik,

and it all feels as though that person had never really existed.

és az egész olyan érzés, mintha az az ember soha nem is létezett volna.

Well-intended, of course, in the name of sterility,

Jól kitervelten, persze a sterilitás nevében,

but hospitals tend to assault our senses,

de a kórházak hajlamosak megbántani az érzéseinket,

and the most we might hope for within those walls is numbness --

és a legtöbb, amit remélhetünk azon falak között, az a zsibbadtság –

anesthetic, literally the opposite of aesthetic.

anesztézia, szó szerint ellentéte az esztétikumnak.

I revere hospitals for what they can do; I am alive because of them.

Tisztelem a kórházakat azért, amit tesznek; miattuk vagyok életben.

But we ask too much of our hospitals.

De túl sokat várunk a kórházainktól.

They are places for acute trauma and treatable illness.

Ezek a súlyos trauma és a kezelhető betegségek helyei.

They are no place to live and die; that's not what they were designed for.

Nem az élet és halál helyszínei; nem erre tervezték őket.

Most jegyezzék meg – én nem engedek abból az elképzelésből,

Now mind you -- I am not giving up on the notion

that our institutions can become more humane.

hogy az intézményeink emberibbé válhatnak.

Beauty can be found anywhere.

A szépség mindenben ott van.

I spent a few months in a burn unit

Eltöltöttem néhány hónapot

at St. Barnabas Hospital in Livingston, New Jersey,

a New Jersey-i Livingstonban, a St. Barnabas kórházban,

where I got really great care at every turn,

ahol kivétel nélkül mindig nagyszerű ellátást kaptam,

including good palliative care for my pain.

amibe a fájdalmaimra kapott palliatív kezelés is beletartozott.

And one night, it began to snow outside.

És egyik éjjel elkezdett havazni odakint.

I remember my nurses complaining about driving through it.

Emlékszem, hogy az ápolóim panaszkodtak, hogy nem tudnak autóval közlekedni miatta.

And there was no window in my room,

Egy ablak sem volt a szobámban,

but it was great to just imagine it coming down all sticky.

de már elképzelni is csodás volt, hogy havazik.

Next day, one of my nurses smuggled in a snowball for me.

Másnap az egyik ápolónőm becsempészett nekem egy hógolyót.

She brought it in to the unit.

Becsempészte az osztályra.

I cannot tell you the rapture I felt holding that in my hand,

Nem tudom kifejezni azt az elragadtatást, amit éreztem, amikor a kezemben tartottam,

and the coldness dripping onto my burning skin;

és a hideg csöpögött a megégett bőrömre;

the miracle of it all,

az egésznek a csodája,

the fascination as I watched it melt and turn into water.

a bűvölet, ahogy néztem, hogyan olvad el és válik vízzé.

In that moment,

Abban a pillanatban, pusztán az,

just being any part of this planet in this universe mattered more to me

hogy része vagyok ennek a bolygónak ebben az univerzumban, többet jelentett,

than whether I lived or died.

mint hogy életben maradok vagy meghalok.

That little snowball packed all the inspiration I needed

A kis hógolyóban benne volt minden inspiráció, amire szükségem volt

to both try to live and be OK if I did not.

ahhoz, hogy megpróbáljak élni, és hogy elfogadjam, ha nem sikerül.

In a hospital, that's a stolen moment.

Egy kórházban ez egy ellopott pillanat.

In my work over the years, I've known many people

A munkámban az évek során sok olyan embert ismertem meg,

who were ready to go, ready to die.

akik készek voltak elmenni, készen álltak a halálra.

Not because they had found some final peace or transcendence,

Nem azért, mert ráleltek valamilyen végső békére vagy transzcendenciára,

but because they were so repulsed by what their lives had become --

hanem mert annyira elutasították azt, amilyenné az életük vált –

in a word, cut off, or ugly.

egy szóval, megcsonkítottá vagy csúffá.

There are already record numbers of us living with chronic and terminal illness,

Rengeteg ember él krónikus vagy gyógyíthatatlan betegséggel,

and into ever older age.

és egyre idősebb korukig.

And we are nowhere near ready or prepared for this silver tsunami.

És közel sem vagyunk felkészültek az öregedési hullámra.

We need an infrastructure dynamic enough to handle

Dinamikus infrastruktúrára van szükségünk, amely kezelni tudja

these seismic shifts in our population.

népességünk földrengésszerű mozgásait.

Now is the time to create something new, something vital.

Most jött el az ideje, hogy létrehozzunk valami újat, valami létfontosságút.

I know we can because we have to.

Tudom, hogy menni fog, mert mennie kell.

The alternative is just unacceptable.

Más alternatíva egyszerűen elfogadhatatlan.

And the key ingredients are known:

És a kulcsfontosságú hozzávalókat ismerjük:

policy, education and training,

politika, oktatás és kiképzés,

systems, bricks and mortar.

rendszerek, épületek.

We have tons of input for designers of all stripes to work with.

Sok mindenben hozzájárulhatunk a különböző tervezők munkájához.

We know, for example, from research

Tudjuk például kutatásokból,

what's most important to people who are closer to death:

mi a legfontosabb a halálhoz közeledő emberek számára:

comfort; feeling unburdened and unburdening to those they love;

kényelem; hogy tehermentesüljenek és tehermentesítsék a szeretteiket;

existential peace; and a sense of wonderment and spirituality.

egzisztenciális béke; a csoda és a spiritualitás érzése.

Over Zen Hospice's nearly 30 years,

A Zen Hospice közel 30 éve alatt,

we've learned much more from our residents in subtle detail.

sokkal mélyebb tudásra tettünk szert bentlakóink által.

Little things aren't so little.

A kis dolgok nem olyan kicsik.

Take Janette.

Vegyük Janette-et.

She finds it harder to breathe one day to the next due to ALS.

Napról napra nehezebben kap levegőt az ALS miatt.

Well, guess what?

Találják ki, mit akar?

She wants to start smoking again --

Újra elkezdeni dohányozni –

and French cigarettes, if you please.

és francia cigarettát, ha volna szíves.

Not out of some self-destructive bent,

Nem valami önpusztító hajlam miatt,

but to feel her lungs filled while she has them.

hanem hogy érezzhesse, hogy megtelik a tüdeje, amíg még van neki.

Priorities change.

Változnak a prioritások.

Or Kate -- she just wants to know

Vagy Kate – ő csak ott akarja tudni,

her dog Austin is lying at the foot of her bed,

a kutyáját, Austint az ágya lábánál,

his cold muzzle against her dry skin,

hogy a hideg orra a száraz bőréhez érjen,

instead of more chemotherapy coursing through her veins --

ahelyett, hogy még több kemoterápia folyjon át az erein –

she's done that.

azon már túl van.

Sensuous, aesthetic gratification, where in a moment, in an instant,

Érzéki, esztétikai kielégülés, ahol egy percben, egy pillanatban,

we are rewarded for just being.

megjutalmaztatunk csak azért, mert vagyunk.

So much of it comes down to loving our time by way of the senses,

Ez nagyrészt annyit jelent, hogy szeressük a jelenünket az érzékeink,

by way of the body -- the very thing doing the living and the dying.

a testünk által – ami által élünk és meghalunk.

Valószínűleg a legmegrendítőbb helyiség

Probably the most poignant room

in the Zen Hospice guest house is our kitchen,

a Zen Hospice vendégházában a konyhánk,

which is a little strange when you realize

ami egy kicsit fura, ha megnézzük,

that so many of our residents can eat very little, if anything at all.

hogy milyen sok bentlakónk mennyire keveset ehet, ha ehet egyáltalán.

But we realize we are providing sustenance on several levels:

De a táplálékot különböző szinteken biztosíthatjuk:

smell, a symbolic plane.

egy illat, egy jelképes felület.

Seriously, with all the heavy-duty stuff happening under our roof,

Komolyan, minden súlyos dologgal együtt, ami a falaink között történik,

one of the most tried and true interventions we know of,

az egyik legjobban bevált és működő beavatkozás, amit ismerünk,

is to bake cookies.

az a süteménykészítés.

As long as we have our senses --

Amíg működnek az érzékeink –

even just one --

még ha csak egy is –

we have at least the possibility of accessing

legalább a lehetőségünk megvan, hogy hozzáférjünk

what makes us feel human, connected.

ahhoz, ami emberré tesz, ami összekapcsol.

Imagine the ripples of this notion

Képzeld el ennek az elgondolásnak a hullámait,

for the millions of people living and dying with dementia.

azért a több millió emberért, aki demenciával él és hal meg.

Primal sensorial delights that say the things we don't have words for,

Elsődleges érzéki gyönyörök, melyek kimondják azt, amire nincsenek szavaink,

impulses that make us stay present --

impulzusok, amik a jelenben tartanak minket –

no need for a past or a future.

nincs szükség múltra vagy jövőre.

So, if teasing unnecessary suffering out of the system was our first design cue,

Tehát, ha a szükségtelen szenvedés kiiktatása volt az első tervezési pontunk,

then tending to dignity by way of the senses,

akkor a méltóságra való törekvés az érzékek által,

by way of the body -- the aesthetic realm --

a testünk által – az esztétika birodalmában –

is design cue number two.

a második tervezési pont.

Now this gets us quickly to the third and final bit for today;

És ez gyorsan el is visz minket a mai harmadik és utolsó fejezethez;

namely, we need to lift our sights, to set our sights on well-being,

nevezetesen, hogy a jólétre irányítsuk a figyelmünket,

so that life and health and healthcare

hogy az élet, az egészség, és az egészségügy

can become about making life more wonderful,

arról szólhasson, hogy hogyan tegyük az életet csodássá,

rather than just less horrible.

és ne csak kevésbé iszonyúvá.

Beneficence.

Jótékonyság.

Here, this gets right at the distinction

Itt, ez jól megragadja a különbséget

between a disease-centered and a patient- or human-centered model of care,

a betegség-központú és a beteg- vagy emberközpontú ellátásmodell között,

and here is where caring becomes a creative, generative,

és így válik az ellátás kreatív, alkotó,

even playful act.

szinte játékos tevékénységgé.

"Play" may sound like a funny word here.

A "játék" itt viccesen hangozhat.

But it is also one of our highest forms of adaptation.

Pedig az alkalmazkodás egyik legmagasabb szintű formája.

Consider every major compulsory effort it takes to be human.

Vegyék számba az összes nagy feladatot, ami elengedhetetlen az emberiség számára.

The need for food has birthed cuisine.

Az étel iránti igény szülte a konyhát.

The need for shelter has given rise to architecture.

A menedék iránti igény virágoztatta fel az építészetet.

The need for cover, fashion.

A ruházat iránti igény a divatot.

And for being subjected to the clock,

És hogy elűzzük az unalmat,

well, we invented music.

nos, feltaláltuk a zenét.

So, since dying is a necessary part of life,

Szóval, mivel a halál az élet szükséges velejárója,

what might we create with this fact?

mit kezdhetünk ezzel a ténnyel?

A "játék"-kal nem azt szorgalmazom, hogy könnyedén közelítsünk a halálhoz,

By "play" I am in no way suggesting we take a light approach to dying

or that we mandate any particular way of dying.

vagy hogy rendeljük el a halál bármilyen módját.

There are mountains of sorrow that cannot move,

Vannak bánathegyek, amiket nem tudunk elmozdítani,

and one way or another, we will all kneel there.

és így vagy úgy, egyszer mind előtte fogunk térdelni.

Rather, I am asking that we make space --

Inkább azt kérem, hogy adjunk teret –

physical, psychic room, to allow life to play itself all the way out --

fizikai, lelki teret annak, hogy az élet kijátszhassa önmagát –

so that rather than just getting out of the way,

így ahelyett, hogy csak kiszállunk,

aging and dying can become a process of crescendo through to the end.

az öregedés és a halál a véghez közeledve egy felfelé ívelő folyamat is lehet.

We can't solve for death.

Nem élhetünk örökké.

I know some of you are working on this.

Tudom, hogy néhányan ezen dolgoznak.

(Laughter)

(Nevetés)

Meanwhile, we can --

De –

(Laughter)

(Nevetés)

We can design towards it.

meg tudunk barátkozni a halál gondolatával.

Bizonyos részeim korán meghaltak,

Parts of me died early on,

and that's something we can all say one way or another.

és ez olyan dolog, amit így vagy úgy mind elmondhatunk magunkról.

I got to redesign my life around this fact,

E tény köré kellett az életemet újraszerveznem,

and I tell you it has been a liberation

és elmondhatom, milyen felszabadító volt

to realize you can always find a shock of beauty or meaning

rájönni, hogy mindig találhatsz megrázó szépséget vagy jelentést

in what life you have left,

abban az életben, ami maradt;

like that snowball lasting for a perfect moment,

mint az a hógolyó, ami egy tökéletes pillanatig tartott,

all the while melting away.

amíg el nem olvadt.

If we love such moments ferociously,

Ha vadul szeretjük az ilyen pillanatokat,

then maybe we can learn to live well --

akkor talán megtanulhatunk jól élni –

not in spite of death,

nem a halál ellenére,

but because of it.

hanem miatta.

Let death be what takes us,

Engedjük, hogy a halál legyen az, ami elragad minket,

not lack of imagination.

ne pedig a képzelet hiánya.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)