The politics of fiction | Elif Shafak

Fordító: Regina Saphier Lektor: Hope Albright

I'm a storyteller.

Mesélő vagyok.

That's what I do in life -- telling stories,

Ez a feladatom az életben: történeteket mesélek,

writing novels --

regényeket írok.

and today I would like to tell you a few stories

Ma éppen a történetmesélés művészetéről szeretnék

about the art of storytelling

nektek néhány sztorit mesélni,

and also some supernatural creatures

no és pár természetfeletti lényről,

called the djinni.

a dzsinnekről.

But before I go there, please allow me to share with you

De még mielőtt erre rátérnék, engedjétek meg, hogy

glimpses of my personal story.

egy kicsit a saját történetembe is bepillantást engedjek.

I will do so with the help of words, of course,

Természetesen a szavakat hívom segítségül,

but also a geometrical shape, the circle,

és egy geometriai formát, a kört.

so throughout my talk,

Előadásom során,

you will come across several circles.

több körrel is találkozhattok majd.

I was born in Strasbourg, France

Franciaországban, Strasbourgban születtem,

to Turkish parents.

a szüleim törökök.

Shortly after, my parents got separated,

Nem sokkal később, szüleim elváltak,

and I came to Turkey with my mom.

és anyámmal Törökországba költöztem.

From then on, I was raised

Ettől kezdve egy egyedülálló anya,

as a single child by a single mother.

egyke gyermekeként nevelkedtem.

Now in the early 1970s, in Ankara,

Na már most, a korai 1970-es években, Ankarában,

that was a bit unusual.

ez egy kicsit szokatlan volt.

Our neighborhood was full of large families,

A szomszédságunk tele volt nagycsaládokkal,

where fathers were the heads of households,

melyekben az apák voltak a családfők.

so I grew up seeing my mother as a divorcee

Ahogy cseperedtem, figyeltem az elvált anyámat, egy

in a patriarchal environment.

patriarchális társadalomban.

In fact, I grew up observing

Sőt, úgy nőttem fel, hogy

two different kinds of womanhood.

egyszerre kétféle nőiséget is megfigyelhettem.

On the one hand was my mother,

Az egyik oldalon volt az anyám,

a well-educated, secular, modern, westernized, Turkish woman.

jól képzett, nem vallásos, modern, nyugatias, török nő.

On the other hand was my grandmother,

A másik oldalon volt a nagymamám,

who also took care of me

aki szintén gondomat viselte,

and was more spiritual, less educated

és sokkal spirituálisabb, kevésbé képzett,

and definitely less rational.

és egész biztosan kevésbé racionális volt.

This was a woman who read coffee grounds to see the future

Ez a nő kávé zaccból olvasta a jövőt,

and melted lead into mysterious shapes

és ólmot öntött varázslatos formákba,

to fend off the evil eye.

hogy megakadályozza a szemmel-verést.

Many people visited my grandmother,

Rengetegen látogatták a nagyanyámat,

people with severe acne on their faces

olyanok, akiknek súlyos pattanásaik voltak az arcukon,

or warts on their hands.

vagy szemölcsök a kezeiken.

Each time, my grandmother would utter some words in Arabic,

Nagyanyám minden alkalommal arab szavakat mormogott,

take a red apple and stab it

fogott egy vörös almát, és annyi

with as many rose thorns

rózsatüskét döfött bele, ahány

as the number of warts she wanted to remove.

szemölcstől meg akarta szabadítani a szenvedőket.

Then one by one, she would

Aztán sötét tintával, egyenként köröket

encircle these thorns with dark ink.

rajzolt a tüskék köré.

A week later, the patient would come back

Egy hétre rá, a páciens visszatért,

for a follow-up examination.

kontroll vizsgálatra.

Now, I'm aware that I should not be saying such things

Tisztában vagyok vele, hogy nem kellene ilyeneket mondanom

in front of an audience of scholars and scientists,

egy tudósokból és kutatókból álló közönség előtt,

but the truth is, of all the people

de az igazság az, hogy az összes ember közül,

who visited my grandmother for their skin conditions,

akik a nagyanyámhoz a bőr betegségeikkel jártak,

I did not see anyone go back

egy olyat nem láttam, aki

unhappy or unhealed.

boldogtalanul vagy gyógyulás nélkül tért volna vissza.

I asked her how she did this. Was it the power of praying?

Megkérdeztem, hogy hogyan csinálja ezt. Talán az ima ereje teszi?

In response she said, "Yes, praying is effective,

Erre azt válaszolta, hogy: "Igen, az ima hatékony.

but also beware of the power of circles."

De tudatában kell lenned, hogy milyen erő lakozik a körökben."

From her, I learned, amongst many other things,

Nagyon értékes leckét tanultam meg tőle,

one very precious lesson --

oly sok minden más mellett.

that if you want to destroy something in this life,

Ha valamit meg akarsz semmisíteni ebben az életben,

be it an acne, a blemish

legyen az pattanás, szégyenfolt,

or the human soul,

vagy az emberi lélek,

all you need to do is to surround it with thick walls.

csak vastag falakkal kell körülvenned.

It will dry up inside.

Ettől majd kiszárad belül.

Now we all live in some kind of a social and cultural circle.

Mindannyian valamilyen társadalmi és kulturális körben élünk.

We all do.

Mindenki.

We're born into a certain family, nation, class.

Beleszületünk egy bizonyos fajta családba, nemzetbe, osztályba.

But if we have no connection whatsoever

Ha semmilyen kapcsolatunk sincs a

with the worlds beyond the one we take for granted,

magától értetődőn túli világgal,

then we too run the risk

akkor mi magunk is reszkírozzuk,

of drying up inside.

hogy kiszikkadunk.

Our imagination might shrink;

Képzeletünk összetöpörödhet,

our hearts might dwindle,

szívünk megkeményedhet,

and our humanness might wither

emberségünk elsorvadhat,

if we stay for too long

ha túl sokáig

inside our cultural cocoons.

kulturális gubóinkban rekedünk.

Our friends, neighbors, colleagues, family --

Ha barátaink, szomszédaink, kollégáink, és a családunk is...

if all the people in our inner circle resemble us,

... ha mindenki hasonlít ránk, akkor

it means we are surrounded

ez annyit jelent, hogy

with our mirror image.

tükörképeinkkel vagyunk körülvéve.

Now one other thing women like my grandma do in Turkey

Van egy másik dolog is, melyet a nagyanyámhoz hasonló török nők művelnek:

is to cover mirrors with velvet

bársonnyal takarják le a tükröket,

or to hang them on the walls with their backs facing out.

vagy tükröződő felükkel a fal felé akasztják fel őket.

It's an old Eastern tradition

Ez egy régi keleti szokás,

based on the knowledge that it's not healthy

mely arra a tudásra alapoz, hogy nem egészséges, ha

for a human being to spend too much time

egy ember túl sok időt tölt azzal, hogy

staring at his own reflection.

önmagát bámulja a tükörben.

Ironically, [living in] communities of the like-minded

Ironikus módon, globalizált világunkra,

is one of the greatest dangers

az egyívásúak zárt közösségei jelentik ma

of today's globalized world.

a legnagyobb veszélyt.

And it's happening everywhere,

És mindenütt ez történik,

among liberals and conservatives,

a liberálisok és a konzervatívak,

agnostics and believers, the rich and the poor,

a hitetlenek és a hívők, a gazdagok és a szegények között,

East and West alike.

keleten és nyugaton egyaránt.

We tend to form clusters

Klasztereket alakítunk ki,

based on similarity,

melyek a hasonlóságra alapoznak,

and then we produce stereotypes

majd pedig sztereotípiákat alakítunk ki,

about other clusters of people.

más klaszter béli emberekkel kapcsolatban.

In my opinion, one way of transcending

Véleményem szerint,

these cultural ghettos

a kulturális gettókból

is through the art of storytelling.

a történet mesélés erejével lehet kitörni (ez az egyik lehetőség).

Stories cannot demolish frontiers,

A történetek nem képesek lerombolni a határokat,

but they can punch holes in our mental walls.

de képesek meglékelni mentális falainkat.

And through those holes, we can get a glimpse of the other,

Ezeken a réseken át megpillanthatjuk a másikat,

and sometimes even like what we see.

és néha még szerethetjük is azt, akit és amit látunk.

I started writing fiction at the age of eight.

Nyolcéves koromban kezdtem fikciót írni.

My mother came home one day with a turquoise notebook

Anyám egyik nap egy türkizszínű jegyzetfüzettel tért haza,

and asked me if I'd be interested in keeping a personal journal.

és azt kérdezte, volna-e kedven személyes jegyzeteket vezetni.

In retrospect, I think she was slightly worried

Visszatekintve, kissé aggódhatott

about my sanity.

az elmeállapotom miatt.

I was constantly telling stories at home, which was good,

Otthon folyton történeteket meséltem, ami jó volt,

except I told this to imaginary friends around me,

csakhogy képzelt barátoknak meséltem,

which was not so good.

ami [anyám szerint] nem volt annyira jó.

I was an introverted child,

Annyira introvertált gyerek voltam,

to the point of communicating with colored crayons

hogy színes krétákkal beszélgettem, és

and apologizing to objects

elnézést kértem a tárgyaktól,

when I bumped into them,

amikor beléjük botlottam.

so my mother thought it might do me good

Anyám azt gondolta, jót tehet nekem,

to write down my day-to-day experiences

ha napról-napra leírom a tapasztalataimat,

and emotions.

és az érzéseimet.

What she didn't know was that I thought my life was terribly boring,

Amit nem tudott, hogy életemet borzalmasan unalmasnak találtam,

and the last thing I wanted to do

és az utolsó dolog, amit tenni akartam, az volt, hogy

was to write about myself.

magamról írok.

Instead, I began to write about people other than me

Ezért inkább más emberekről kezdtem írni,

and things that never really happened.

és olyan dolgokról, melyek soha sem történtek meg.

And thus began my life-long passion

És így kezdődött életre szóló szenvedélyem,

for writing fiction.

a regényírás iránt.

So from the very beginning, fiction for me

Tehát a fikció, számomra, kezdettől fogva kevéssé

was less of an autobiographical manifestation

szólt az önéletrajzírásról, és sokkal inkább

than a transcendental journey

egy transzcendentális utazás volt,

into other lives, other possibilities.

mások életébe, más lehetőségek felé.

And please bear with me:

Kérlek nézzétek ezt el nekem:

I'll draw a circle and come back to this point.

most rajzolok egy kört, és majd visszatérek erre a pontra.

Now one other thing happened around this same time.

Egy másik dolog is történt ekkoriban.

My mother became a diplomat.

Anyám diplomata lett.

So from this small, superstitious,

Úgyhogy, ebből a kicsi, babonás,

middle-class neighborhood of my grandmother,

középosztály béli közegből, mely a nagyanyám közege volt,

I was zoomed into this

átrepítettek egy

posh, international school [in Madrid],

sznob, nemzetközi iskolába [Madridban],

where I was the only Turk.

ahol én voltam az egyetlen török.

It was here that I had my first encounter

Itt találkoztam elsőként azzal, amit én

with what I call the "representative foreigner."

"reprezentatív külföldi"-nek hívok.

In our classroom, there were children from all nationalities,

Az osztályunkban mindenféle náció jelen volt.

yet this diversity did not necessarily lead

Ugyanakkor ez a sokféleség

to a cosmopolitan, egalitarian

nem vezetett kozmopolita, egalitárius

classroom democracy.

osztálytermi demokráciához.

Instead, it generated an atmosphere

Ez a közeg olyan atmoszférát teremtett,

in which each child was seen --

melyben a gyerekek

not as an individual on his own,

nem önálló individuumok voltak,

but as the representative of something larger.

hanem valami sokkal nagyobb dolog képviselői.

We were like a miniature United Nations, which was fun,

Olyanok voltunk, mint az Egyesült Nemzetek miniatűrje, ami izgalmas volt,

except whenever something negative,

kivéve, amikor valami negatív dolog történt,

with regards to a nation

egy nemzettel,

or a religion, took place.

vagy egy vallással kapcsolatban.

The child who represented it was mocked,

A [konkrét vallást vagy nemzetet] megtestesítő gyereket a végtelenségig

ridiculed and bullied endlessly.

gúnyolták, csúfolták, és terrorizálták.

And I should know, because during the time I attended that school,

Én csak tudom, mivel amikor ebbe a konkrét iskolába jártam,

a military takeover happened in my country,

a hadsereg puccsal átvette hazám felett a hatalmat,

a gunman of my nationality nearly killed the Pope,

egy fegyveres, aki olyan állampolgár volt, mint én, majdnem megölte a Pápát,

and Turkey got zero points in [the] Eurovision Song Contest.

és Törökország nulla pontot kapott az Eurovíziós Dalfesztiválon.

(Laughter)

(Nevetés)

I skipped school often and dreamed of becoming a sailor

Gyakran váltottam iskolát, és arról álmodtam, akkoriban,

during those days.

hogy tengerész leszek.

I also had my first taste

A kulturális sztereotípiákat is ott

of cultural stereotypes there.

ízleltem meg.

The other children asked me about the movie

A többi gyerek az "Éjféli Expressz" című filmről kérdezett,

"Midnight Express," which I had not seen;

melyet én nem láttam.

they inquired how many cigarettes a day I smoked,

Érdeklődtek, hogy naponta hány cigarettát szívok,

because they thought all Turks were heavy smokers,

mert azt hitték, hogy minden török erős dohányos.

and they wondered at what age

És azt találgatták, hogy

I would start covering my hair.

mikor kezdem majd eltakarni a hajamat.

I came to learn that these were

Megtudtam tehát, hogy ez a három

the three main stereotypes about my country:

sztereotípia élt az emberek fejében a hazámról:

politics, cigarettes

a politika, a cigaretta,

and the veil.

és a lepel.

After Spain, we went to Jordan, Germany

Spanyolország után, Jordániába, Németországba,

and Ankara again.

majd újra Ankarába mentünk.

Everywhere I went, I felt like

Bárhová is mentem, úgy éreztem, hogy

my imagination was the only suitcase

csak a fantáziámat vihettem magammal,

I could take with me.

koffer gyanánt.

Stories gave me a sense of center,

Történeteim adták meg számomra

continuity and coherence,

a középpont, a kontinuitás, és a koherencia érzését,

the three big Cs that I otherwise lacked.

a három K-t, melyeket annyira hiányoltam különben.

In my mid-twenties, I moved to Istanbul,

Húszas éveim közepén Isztambulba költöztem,

the city I adore.

a városba, melyet imádok.

I lived in a very vibrant, diverse neighborhood

Egy sokféleségtől vibráló szomszédságban laktam,

where I wrote several of my novels.

ahol több novellámat is írtam.

I was in Istanbul when the earthquake hit

Isztambulban voltam, az 1999-es

in 1999.

földrengéskor.

When I ran out of the building at three in the morning,

Amikor hajnali háromkor kirohantam az épületből,

I saw something that stopped me in my tracks.

valami olyat láttam, amitől földbe gyökerezett a lábam.

There was the local grocer there --

Volt ott egy öreg, zsémbes fűszeres,

a grumpy, old man who didn't sell alcohol

aki nem árult alkoholt, és

and didn't speak to marginals.

nem beszélt a marginalizáltakkal.

He was sitting next to a transvestite

Most azonban egy transzvesztita mellett ült,

with a long black wig

akin hosszú fekete paróka volt,

and mascara running down her cheeks.

és akinek a szempillafesték végigfolyt az arcán.

I watched the man open a pack of cigarettes

Láttam, ahogy az öregember kinyitott egy csomag cigarettát,

with trembling hands

mindezt remegő kézzel,

and offer one to her,

és megkínálta egy szállal.

and that is the image of the night of the earthquake

És a fejemben így él a földrengés éjjele,

in my mind today --

a mai napig:

a conservative grocer and a crying transvestite

a konzervatív fűszeres és a síró transzvesztita,

smoking together on the sidewalk.

amint együtt dohányoznak a járdán.

In the face of death and destruction,

Amikor a halállal és a pusztítással szembesülünk,

our mundane differences evaporated,

világi különbségeink elpárolognak,

and we all became one

és mi mind egyek leszünk,

even if for a few hours.

még ha csak egy pár órára is...

But I've always believed that stories, too, have a similar effect on us.

Mindig hittem benne, hogy a történeteknek hasonló hatásuk van ránk.

I'm not saying that fiction has the magnitude of an earthquake,

Nem állítom, hogy a fikció ereje megfelel a földrengés erejének.

but when we are reading a good novel,

De amikor egy jó regényt olvasunk,

we leave our small, cozy apartments behind,

elhagyjuk kicsi, otthonos lakásunkat,

go out into the night alone

egyedül kimegyünk az éjszakába,

and start getting to know people we had never met before

és olyan embereket ismerünk meg, akikkel soha sem találkoztunk korábban,

and perhaps had even been biased against.

és talán még előítéletekkel is viseltettünk velük szemben.

Shortly after, I went

Nem sokkal később az USA-ban tanultam és kutattam egy női egyetemen, Bostonban [pontosabban Boston közelében, a Mount Holyoke College-ban,

to a women's college in Boston, then Michigan.

South Hadley, Massachusetts-ben], majd a Michigan-i egyetemen [Ann Arbor, Michigan-ben].

I experienced this, not so much as a geographical shift,

Nem annyira földrajzi, mint inkább nyelvi

as a linguistic one.

változásként éltem meg mindezt.

I started writing fiction in English.

Angolul kezdtem fikciót írni.

I'm not an immigrant, refugee or exile --

Nem vagyok sem bevándorló, sem menekült, sem száműzött,

they ask me why I do this --

ezért sokan kérdezik tőlem, hogy miért teszem ezt.

but the commute between languages

De a nyelvek közötti ingázás,

gives me the chance to recreate myself.

módot ad, hogy újrateremtsem magam.

I love writing in Turkish,

Szeretek törökül írni,

which to me is very poetic and very emotional,

mert nagyon költői és érzelmes [jobb féltekés] a számomra.

and I love writing in English, which to me

És angolul is szeretek írni, mert

is very mathematical and cerebral.

nagyon matematikai és bal féltekés.

So I feel connected to each language in a different way.

Így aztán mindkét nyelvhez kötődöm, más és más módon.

For me, like millions of other people

Számomra, ahogy sok millió másik ember számára is,

around the world today,

a világon mindenhol, manapság,

English is an acquired language.

az angol egy tanult nyelv [nem anyanyelv].

When you're a latecomer to a language,

Amikor későn csöppensz egy nyelvbe,

what happens is you live there

folyamatos és

with a continuous

érzékelhető

and perpetual frustration.

frusztrációt élsz meg.

As latecomers, we always want to say more, you know,

Későn érkezők lévén, mindig többet akarunk mondani,

crack better jokes, say better things,

jobb vicceket akarunk mesélni, jobb dolgokat akarunk mondani.

but we end up saying less

De kevesebbet mondunk,

because there's a gap between the mind and the tongue.

mert múlhatatlan rés van az elménk és a nyelvünk között.

And that gap is very intimidating.

És ez a rés [eleinte] nagyon nyomasztó tud lenni.

But if we manage not to be frightened by it,

De ha nem találjuk ijesztőnek, akkor mindez

it's also stimulating.

nagyon stimuláló is lehet.

And this is what I discovered in Boston --

És ezt fedeztem fel Bostonban, hogy

that frustration was very stimulating.

a [nyelvi] frusztráció nagyon ösztönző lehet.

At this stage, my grandmother,

Ekkortájt nagyanyám, aki

who had been watching the course of my life

növekvő aggodalommal

with increasing anxiety,

figyelte életemet alakulását,

started to include in her daily prayers

napi imáiba foglalta,

that I urgently get married

hogy sürgősen házasodjak meg,

so that I could settle down once and for all.

hogy végleg megtalálhassam a helyemet.

And because God loves her, I did get married.

És mivel isten szereti őt, meg is házasodtam.

(Laughter)

(Nevetés)

But instead of settling down,

De a letelepedés helyett,

I went to Arizona.

Arizonába utaztam.

And since my husband is in Istanbul,

És mivel a férjem Isztambulban él,

I started commuting between Arizona and Istanbul --

Arizona és Isztambul között kezdtem ingázni.

the two places on the surface of earth

Két hely, a föld kerekén, melyek

that couldn't be more different.

nem is különbözhetnének jobban egymástól.

I guess one part of me has always been a nomad,

Azt hiszem, hogy egy részem, mindig is nomád volt,

physically and spiritually.

fizikailag és spirituálisan egyaránt.

Stories accompany me,

Történeteim elkísérnek,

keeping my pieces and memories together,

összetartva a darabjaimat és emlékeimet,

like an existential glue.

mint valami egzisztenciális ragasztó.

Yet as much as I love stories,

De bármennyire is szeretem a történeteket,

recently, I've also begun to think

egy ideje azt is gondolom, hogy

that they lose their magic

mágiájukat veszítik,

if and when a story is seen as more than a story.

amikor a történeteket többnek tekintik, mint pusztán egy sztorinak.

And this is a subject that I would love

Olyan téma ez, melyről

to think about together.

szeretnék együtt gondolkodni.

When my first novel written in English came out in America,

Amikor az első angolul írt regényem Amerikában megjelent,

I heard an interesting remark from a literary critic.

érdekes megjegyzést hallottam egy irodalomkritikustól.

"I liked your book," he said, "but I wish you had written it differently."

"Tetszett a könyved...,", mondta, de hozzátette: "... bárcsak máshogy írtad volna meg."

(Laughter)

(Nevetés)

I asked him what he meant by that.

Megkérdeztem, hogy érti.

He said, "Well, look at it. There's so many

Azt mondta: "Nézzük csak. Rengeteg Spanyol,

Spanish, American, Hispanic characters in it,

Amerikai, hispániai karakter van benne,

but there's only one Turkish character and it's a man."

de csak egy török karakter, és az is egy férfi."

Now the novel took place on a university campus in Boston,

A történet egy egyetemi kampuszon játszódott, Bostonban,

so to me, it was normal

úgyhogy számomra teljesen normális volt, hogy

that there be more international characters in it

több nemzetközi karakter volt benne,

than Turkish characters,

és csak egy török szereplő.

but I understood what my critic was looking for.

De tudtam, hogy a kritikusom mit akart mondani.

And I also understood that I

És azt is világosan éreztem, hogy

would keep disappointing him.

folyton csalódást okozok majd neki.

He wanted to see the manifestation of my identity.

Identitásom megnyilvánulását akarta látni.

He was looking for a Turkish woman in the book

Egy török nőt keresett a könyvemben,

because I happened to be one.

pusztán azért, mert én az vagyok.

We often talk about how stories change the world,

Gyakran esik szó arról, hogy a történetek megváltoztatják a világot.

but we should also see how the world of identity politics

De látnunk kellene azt is, hogy az identitáspolitika világa

affects the way stories

hogyan befolyásolja a történetek áramlását,

are being circulated,

azt, ahogyan olvassák,

read and reviewed.

és kritizálják őket.

Many authors feel this pressure,

Rengeteg író érzi ezt a nyomást,

but non-Western authors feel it more heavily.

de a nem-nyugati írók még ennél is jobban érzik.

If you're a woman writer from the Muslim world, like me,

Ha hozzám hasonló nőnemű író vagy, aki a muzulmán világból származik, mint én is,

then you are expected to write

akkor azt várják tőled, hogy a muzulmán nők történeteit írd meg,

the stories of Muslim women

lehetőleg,

and, preferably, the unhappy stories

boldogtalan muzulmán nők,

of unhappy Muslim women.

boldogtalan történeteit.

You're expected to write

Elvárják, hogy informatív,

informative, poignant and characteristic stories

szívszaggató, és jellegzetes történeteket írjál,

and leave the experimental and avant-garde

és a kísérletező és avantgárd műveket majd

to your Western colleagues.

megírhatják a nyugati kollégáid.

What I experienced as a child in that school in Madrid

Amit gyerekként megtapasztaltam a madridi iskolámban,

is happening in the literary world today.

ugyan az történik az irodalom világában is.

Writers are not seen

Az írókra nem mint kreatív individuumokra

as creative individuals on their own,

tekintenek, hanem mint

but as the representatives

saját kultúrájuk

of their respective cultures:

képviselőire.

a few authors from China, a few from Turkey,

Néhány kínai, pár török és

a few from Nigeria.

egy-két nigériai író...

We're all thought to have something very distinctive,

Azt gondolják rólunk, hogy valami nagyon is jellemzőt hordozunk,

if not peculiar.

hovatovább, valami különlegességet [szinte furcsaságot].

The writer and commuter James Baldwin

James Baldwin író és ingázó,

gave an interview in 1984

interjút adott 1984-ben, melynek során

in which he was repeatedly asked about his homosexuality.

újra és újra a homoszexualitásáról kérdezték.

When the interviewer tried to pigeonhole him

Amikor a riporter megpróbálta őt

as a gay writer,

meleg íróként beskatulyázni,

Baldwin stopped and said,

Baldwin megálljt parancsolt neki és azt mondta,

"But don't you see? There's nothing in me

"Hát nem látod? Nincs bennem semmi olyan, ami

that is not in everybody else,

ne lenne meg bárki másban,

and nothing in everybody else

és nincs másokban semmi, ami

that is not in me."

ne lenne meg bennem is.".

When identity politics tries to put labels on us,

Amikor az identitáspolitika címkét aggat ránk,

it is our freedom of imagination that is in danger.

akkor fantáziánk szabadsága kerül veszélybe.

There's a fuzzy category called

Van egy homályos kategória, melyet úgy neveznek, hogy

multicultural literature

multikulturális irodalom,

in which all authors from outside the Western world

melybe összegyúrták

are lumped together.

az összes nem nyugati irodalmat.

I never forget my first multicultural reading,

Sosem felejtem el az első multikulturális felolvasásomat,

in Harvard Square about 10 years ago.

a Harvard Square-en, úgy tíz évvel ezelőtt.

We were three writers, one from the Philippines,

Hárman voltunk, egy Fülöp-szigetek-i,

one Turkish and one Indonesian --

egy török, és egy indonéz...

like a joke, you know.

pont mint egy viccben...

(Laughter)

(Nevetés)

And the reason why we were brought together

És nem azért hoztak össze minket, mert

was not because we shared an artistic style

hasonló volt a művészi stílusunk, vagy

or a literary taste.

az irodalmi ízlésünk.

It was only because of our passports.

Csak az útleveleink miatt.

Multicultural writers are expected to tell real stories,

A multikulturális íróktól elvárják, hogy valódi történeteket meséljenek,

not so much the imaginary.

nem kitalált sztorikat.

A function is attributed to fiction.

Tevékenységünk így illeszkedik a regény világába, funkciója van,

In this way, not only the writers themselves,

nem csak maguk az írók, hanem

but also their fictional characters

elképzelt karaktereik is:

become the representatives of something larger.

valami sokkal nagyobb képviselőiként jelennek meg.

But I must quickly add

De gyorsan hozzá kell tennem, hogy

that this tendency to see a story

ez a tendencia, hogy egy történetet

as more than a story

többnek értelmeznek, nem csak egy sztorinak,

does not solely come from the West.

az nem csak nyugati divat.

It comes from everywhere.

Mindenhol fellelhető ez a tendencia.

And I experienced this firsthand

És ezt első kézből tapasztalhattam meg,

when I was put on trial in 2005

amikor 2005-ben bíróság elé állítottak,

for the words my fictional characters uttered in a novel.

a szavakért, melyeket kitalált karaktereim ejtettek ki a szájukon, egyik regényemben.

I had intended to write

Szándékom szerint, egy

a constructive, multi-layered novel

konstruktív, több rétegű regényt akartam írni,

about an Armenian and a Turkish family

egy örmény és egy török családról,

through the eyes of women.

egy nő szemén át szemlélve az eseményeket.

My micro story became a macro issue

Kicsi kis történetem hatalmas problémává lett,

when I was prosecuted.

amikor bepereltek.

Some people criticized, others praised me

Egyesek kritizáltak, mások magasztaltak,

for writing about the Turkish-Armenian conflict.

mert a török-örmény konfliktusról írtam.

But there were times when I wanted to remind both sides

De folyton emlékeztetnem kellett a feleket, hogy

that this was fiction.

ez csak fikció.

It was just a story.

Csak egy történet volt.

And when I say, "just a story,"

És amikor azt mondom, hogy "csak" egy történet,

I'm not trying to belittle my work.

akkor nem lekicsinyelni akarom a munkámat.

I want to love and celebrate fiction

Azért akarom szeretni és ünnepelni a regényemet,

for what it is,

ami valójában,

not as a means to an end.

és nem valaminek az eszközeként.

Writers are entitled to their political opinions,

Az íróknak joguk van kifejezni politikai véleményüket,

and there are good political novels out there,

és vannak nagyon jó politikai regények,

but the language of fiction

de a fikció nyelve,

is not the language of daily politics.

nem a napi politika nyelve.

Chekhov said,

Csehov azt mondta,

"The solution to a problem

"Egy probléma megoldása, és

and the correct way of posing the question

a jó kérdésfeltevés,

are two completely separate things.

két teljesen különböző dolgok.

And only the latter is an artist's responsibility."

És csak az utóbbi [a jó kérdésfelvetés] a művész felelőssége."

Identity politics divides us. Fiction connects.

Az identitáspolitika megosztó. A fikció összeköt.

One is interested in sweeping generalizations.

Az egyik az általánosítások terén érdekelt.

The other, in nuances.

A másik a részletek terén.

One draws boundaries.

Az egyik határokat szab.

The other recognizes no frontiers.

A másik nem ismeri el a határokat.

Identity politics is made of solid bricks.

Az identitáspolitika tömör téglákból áll.

Fiction is flowing water.

A fikció olyan, mint a folyó víz.

In the Ottoman times, there were itinerant storytellers called "meddah."

Az ottomán időkben éltek úgynevezett meddah-ok, vándor mesélők.

They would go to coffee houses,

Kávéházakba ültek be,

where they would tell a story in front of an audience,

és nézőközönség előtt történeteket meséltek,

often improvising.

gyakran improvizáltak.

With each new person in the story,

Minden egyes alkalommal, amikor új karakter jelent meg a sztoriban, a

the meddah would change his voice,

meddah megváltoztatta a hangját,

impersonating that character.

és ezzel megszemélyesítette a karaktert.

Everybody could go and listen, you know --

Bárki odamehetett és meghallgathatta,

ordinary people, even the sultan, Muslims and non-Muslims.

hétköznapi emberek, vagy a szultán, muzulmánok és nem muzulmánok, egyaránt.

Stories cut across all boundaries,

A történetek áthatoltak minden határon.

like "The Tales of Nasreddin Hodja,"

Mint Nasreddin Hodja meséi,

which were very popular throughout the Middle East,

melyek nagyon népszerűek voltak a közel-keleten,

North Africa, the Balkans and Asia.

észak-Afrikában, a balkáni területeken, és Ázsiában.

Today, stories continue

A történetek ma is

to transcend borders.

határokon ívelnek át.

When Palestinian and Israeli politicians talk,

Amikor a Palesztina-i és Izrael-i politikusok beszélnek,

they usually don't listen to each other,

általában nem figyelnek egymásra.

but a Palestinian reader

De egy palesztin olvasó,

still reads a novel by a Jewish author,

akkor is elolvassa egy zsidó író regényét,

and vice versa, connecting and empathizing

és oda-vissza, kapcsolatba kerülnek, együtt éreznek

with the narrator.

a mesélővel.

Literature has to take us beyond.

Az irodalomnak fel kell emelnie minket.

If it cannot take us there,

Ha erre nem képes,

it is not good literature.

akkor nem jó irodalom.

Books have saved the introverted,

A könyvek mentették meg a befelé forduló,

timid child that I was -- that I once was.

félénk gyermeket, aki voltam... aki valamikor régen voltam.

But I'm also aware of the danger

De tudatában vagyok a

of fetishizing them.

fetisizálás veszélyeinek is.

When the poet and mystic, Rumi,

Amikor a költő és misztikus Rumi

met his spiritual companion, Shams of Tabriz,

összetalálkozott spirituális társával, Tabriz-i Shams-val, és

one of the first things the latter did

Shams első dolga az volt, hogy

was to toss Rumi's books into water

Rumi könyveit vízbe dobta, és figyelte,

and watch the letters dissolve.

ahogy a betűk elenyésznek. [Más forrás szerint a könyvek szárazak maradtak, megint más szerint lángra kaptak.]

The Sufis say, "Knowledge that takes you not beyond yourself

A Sufi-k szerint, "A tudás, mely nem emel önmagad fölé,

is far worse than ignorance."

rosszabb, mint a tudatlanság."

The problem with today's cultural ghettos

A mai kulturális gettókkal kapcsolatban

is not lack of knowledge --

nem a tudás hiánya a legnagyobb probléma.

we know a lot about each other, or so we think --

Rengeteget tudunk egymásról, vagy legalábbis ezt hisszük.

but knowledge that takes us not beyond ourselves:

De az a tudás, mely nem emel önmagunk fölé,

it makes us elitist,

elitistává tesz,

distant and disconnected.

távolít minket, és elveszítjük miatta a kapcsolatot [másokkal és a valóságukkal].

There's a metaphor which I love:

Van egy kedvenc metaforám:

living like a drawing compass.

élj úgy, mint egy körző.

As you know, one leg of the compass is static, rooted in a place.

Mint ismeretes, a körző egyik szára fix, egy helyen gyökerezik.

Meanwhile, the other leg

Ezenközben a másik szára

draws a wide circle, constantly moving.

széles köröket húz, és folyamatosan mozog.

Like that, my fiction as well.

Ilyen az én fikcióm is.

One part of it is rooted in Istanbul,

Az egyik szára Isztambulban van,

with strong Turkish roots,

erős török gyökerek között.

but the other part travels the world,

De a másik szára a világot járja,

connecting to different cultures.

és különböző kultúrákhoz kapcsolódik.

In that sense, I like to think of my fiction

És ilyen értelemben, szeretek úgy gondolni a fikcióra,

as both local and universal,

mint egyszerre lokális és univerzális dologra,

both from here and everywhere.

mely innen és mindenhonnan való.

Now those of you who have been to Istanbul

Akik jártak közületek Isztambulban,

have probably seen Topkapi Palace,

azok valószínűleg látták a Topkapi Palotát,

which was the residence of Ottoman sultans

melyben ottomán szultánok éltek,

for more than 400 years.

több mint 400 éven át.

In the palace, just outside the quarters

A palotában, közvetlenül

of the favorite concubines,

a legkedveltebb ágyasok lakosztályai mellett,

there's an area called The Gathering Place of the Djinn.

van egy olyan terület, melynek neve: a Dzsinnek Gyülekezőhelye.

It's between buildings.

Ez a hely az épületek között van.

I'm intrigued by this concept.

Szerintem ez nagyon izgalmas gondolat.

We usually distrust those areas

Általában bizalmatlanok vagyunk

that fall in between things.

a halmazok közötti dolgokkal szemben.

We see them as the domain

A dzsinnekhez hasonló természetfeletti lények

of supernatural creatures like the djinn,

létezésének helyeiként azonosítjuk őket;

who are made of smokeless fire

füst nélküli tűzből vannak,

and are the symbol of elusiveness.

és a megfoghatatlanság szimbólumai.

But my point is perhaps

Azt hiszem, hogy az íróknak és a művészeknek

that elusive space

éppen az ilyen körvonalazatlan

is what writers and artists need most.

helyekre van a legnagyobb szükségük.

When I write fiction

Amikor írok, nagy becsben tartom a

I cherish elusiveness and changeability.

a nehezen megfogható dolgokat és a változékonyságot.

I like not knowing what will happen 10 pages later.

Szeretem, hogy fogalmam sincs, mi történik majd 10 oldal múlva.

I like it when my characters surprise me.

Szeretem, amikor hőseim meglepnek engem.

I might write about

Lehet, hogy majd

a Muslim woman in one novel,

egy muzulmán nőről írok az egyik regényemben.

and perhaps it will be a very happy story,

És meglehet, nagyon boldog történet lesz.

and in my next book, I might write

És a következő könyvemben talán egy

about a handsome, gay professor in Norway.

jóképű, meleg norvég professzorról írok.

As long as it comes from our hearts,

Míg a szívünkből jön,

we can write about anything and everything.

bármiről és mindenről írhatunk.

Audre Lorde once said,

Audre Lorde egyszer azt mondta,

"The white fathers taught us to say,

"Fehér atyáink azt tanították nekünk, hogy

'I think, therefore I am.'"

"Gondolkodom, tehát vagyok."."

She suggested, "I feel, therefore I am free."

Azt ajánlotta, mondjuk inkább, hogy: "Érzek, tehát szabad vagyok."

I think it was a wonderful paradigm shift.

Azt hiszem, ez egy csodálatos paradigmaváltás volt.

And yet, why is it that,

Mégis, miért van az, hogy

in creative writing courses today,

a kreatív írás kurzusokon, manapság,

the very first thing we teach students is

a legelső dolog, amit a diákoknak tanítunk:

"write what you know"?

írd azt, amit tudsz?

Perhaps that's not the right way to start at all.

Talán nem ez a megfelelő indulás.

Imaginative literature is not necessarily about

A fantáziadús irodalom nem arról szól, hogy

writing who we are or what we know

leírjuk, kik vagyunk, mit tudunk,

or what our identity is about.

és hogy miről szól az identitásunk.

We should teach young people and ourselves

Arra kellene magunkat és a fiatalokat is tanítani, hogy

to expand our hearts

képesek legyenek kiterjeszteni a szívüket, és

and write what we can feel.

arról írjanak, amit éreznek.

We should get out of our cultural ghetto

Ki kell lépnünk saját kulturális gettóinkból, és

and go visit the next one and the next.

meg kell látogatnunk egyiket a másik után [mások kulturális gettóit].

In the end, stories move like whirling dervishes,

Mindent összevetve, a sztorik úgy pörögnek, mint a kerengő dervisek,

drawing circles beyond circles.

egyik kört a másik után rajzolják.

They connect all humanity,

Az egész emberiséget összekötik,

regardless of identity politics,

az identitáspolitikától függetlenül.

and that is the good news.

És ez a jó hír.

And I would like to finish with an old Sufi poem:

Egy régi Sufi költeménnyel zárnám előadásomat.

"Come, let us be friends for once;

"Gyere, egyszer és mindenkorra legyünk barátok;

let us make life easy on us;

tegyük magunknak egyszerűvé az életet;

let us be lovers and loved ones;

adjunk szeretetet és fogadjuk el a szeretetet;

the earth shall be left to no one."

a föld senkié sem lehet."

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps) [Translated and subtitled by/Fordította és feliratozta: Regina Saphier]