This is what it's like to go undercover in North Korea | Suki Kim

Fordító: Maria Ruzsane Cseresnyes Lektor: Zsuzsanna Lőrincz

In 2011, during the final six months of Kim Jong-Il's life,

2011-ben, Kim Dzsong Il életének utolsó 6 hónapjában

I lived undercover in North Korea.

Észak-Koreában éltem, álcázva.

I was born and raised in South Korea, their enemy.

Dél-Koreában születtem és nevelkedtem, az "ellenségnél".

I live in America, their other enemy.

Jelenleg másik ellenségüknél, Amerikában élek.

Since 2002, I had visited North Korea a few times.

2002 óta többször jártam Észak-Koreában.

And I had come to realize that to write about it with any meaning,

Rájöttem, ahhoz, hogy írjak róla valami érdemlegeset,

or to understand the place beyond the regime's propaganda,

vagy megértsek belőle bármit is, ami kívül esik a rendszer propagandáján,

the only option was total immersion.

az egyetlen lehetőség, hogy teljesen elmerüljek benne.

So I posed as a teacher and a missionary

Látszólag tanár és misszionárius voltam

at an all-male university in Pyongyang.

egy phenjani egyetemen, ahol egyébként csak férfiak tanulhatnak.

The Pyongyang University of Science and Technology

A phenjani műszaki- és tudományegyetemet

was founded by Evangelical Christians who cooperate with the regime

az evangélikusok alapították, akik együttműködnek a rendszerrel

to educate the sons of the North Korean elite,

az észak-koreai elit ifjainak oktatásában,

without proselytizing, which is a capital crime there.

anélkül, hogy térítenének, amiért itt halálbüntetés járna.

The students were 270 young men, expected to be the future leaders

A hallgatók a világ legelszigeteltebb és legbrutálisabb diktatúrájának

of the most isolated and brutal dictatorship in existence.

reménybeli vezetői voltak: 270 fiatalember.

When I arrived, they became my students.

Ők lettek az én tanítványaim, amikor megérkeztem.

2011 was a special year,

2011 különleges év volt,

marking the 100th anniversary of the birth of North Korea's original Great Leader,

az eredeti Nagy Vezér, Kim Ir Szen

Kim Il-Sung.

születésének 100. évfordulója.

To celebrate the occasion, the regime shut down all universities,

Az esemény megünnepléseként a rendszer bezárta az összes egyetemet,

and sent students off to the fields

a hallgatókat pedig kiküldte a mezőkre

to build the DPRK's much-heralded ideal

hogy építsék a sokat hangoztatott eszmét, hogy a KNDK

as the world's most powerful and prosperous nation.

a világ legerősebb és legvirágzóbb nemzete.

My students were the only ones spared from that fate.

Egyedül az én hallgatóim úszták meg.

North Korea is a gulag posing as a nation.

Észak-Korea egy büntetőtábor, országnak álcázva.

Everything there is about the Great Leader.

Minden a Nagy Vezér körül forog.

Every book, every newspaper article, every song, every TV program --

Minden könyvnek, újságcikknek, dalnak, TV programnak

there is just one subject.

egyetlen tárgya van.

The flowers are named after him,

A virágokat róla nevezték el,

the mountains are carved with his slogans.

a sziklákba az ő szlogenjei vannak vésve.

Every citizen wears the badge of the Great Leader at all times.

Minden polgár a Nagy Vezér képét viseli kitűzőként.

Even their calendar system begins with the birth of Kim Il-Sung.

Még az év is Kim Ir Szen születésnapjával kezdődik.

The school was a heavily guarded prison, posing as a campus.

Az iskola szigorúan őrzött börtön volt, kampusznak álcázva.

Teachers could only leave on group outings accompanied by an official minder.

A tanárok csak hivatalos kísérő mellett vihették a diákokat kirándulni.

Even then, our trips were limited to sanctioned national monuments

Még így is csak a Nagy Vezérnek állított

celebrating the Great Leader.

nemzeti emlékhelyeket kereshettük fel.

The students were not allowed to leave the campus,

A hallgatók nem hagyhatták el a kampuszt,

or communicate with their parents.

nem tarthattak kapcsolatot szüleikkel.

Their days were meticulously mapped out, and any free time they had

Napirendjük nagy gonddal volt összeállítva, és minden szabadidejüket

was devoted to honoring their Great Leader.

a Nagy Vezér tiszteletére kellett fordítaniuk.

Lesson plans had to meet the approval of North Korean staff,

Az óraterveket az észak-koreai vezetők elvárásai szerint kellett elkészíteni,

every class was recorded and reported on, every room was bugged,

minden óráról felvétel és jelentés készült, minden szoba be volt poloskázva,

and every conversation, overheard.

minden beszélgetést lehallgattak.

Every blank space was covered with the portraits of Kim Il-Sung and Kim Jong-Il,

Minden szabad felületet Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il arcképe borított,

like everywhere else in North Korea.

ahogyan mindenütt másutt is Észak-Koreában.

We were never allowed to discuss the outside world.

Sosem volt szabad beszélgetni a külvilágról.

As students of science and technology, many of them were computer majors

A hallgatók közül többen számítástechnika szakosok voltak,

but they did not know the existence of the Internet.

de nem tudták, hogy létezik az internet.

They had never heard of Mark Zuckerberg or Steve Jobs.

Sosem hallottak Mark Zuckerbergről vagy Steve Jobsról.

Facebook, Twitter -- none of those things would have meant a thing.

Facebook, Twitter -- egyik sem jelentett volna semmit sem számukra.

And I could not tell them.

És én nem beszélhettem nekik róluk.

I went there looking for truth.

Az igazságot akartam megkeresni.

But where do you even start when an entire nation's ideology,

De nincs mibe kapaszkodni, amikor a teljes nemzeti ideológia,

my students' day-to-day realities,

hallgatóim mindennapi tapasztalatai,

and even my own position at the universities,

és még az én egyetemi pozícióm is

were all built on lies?

hazugságokra épül.

I started with a game.

Egy játékkal kezdtem.

We played "Truth and Lie."

"Fele sem igaz"-t játszottunk.

A volunteer would write a sentence on the chalkboard,

Egy önként jelentkező felírt egy állítást a táblára,

and the other students had to guess

és a többieknek meg kellett tippelni,

whether it was a truth or a lie.

hogy vajon igaz vagy hamis-e.

Once a student wrote, "I visited China last year on vacation,"

Egyszer egyikük ezt írta: "Tavaly a szünetben Kínában jártam."

and everyone shouted, "Lie!"

Mindenki azt kiáltotta: "Hazugság!"

They all knew this wasn't possible.

Tudta mindenki, hogy képtelenség.

Virtually no North Korean is allowed to leave the country.

Egyetlen észak-koreai sem hagyhatja el az országot.

Even traveling within their own country requires a travel pass.

Még az országon belüli utazáshoz is útlevél kell.

I had hoped that this game would reveal some truth about my students,

Reménykedtem, hogy a játék elárul néhány dolgot hallgatóimról,

because they lie so often and so easily,

mert egyébként gátlástalanul hazudnak bármiről,

whether about the mythical accomplishments of their Great Leader,

akár a Nagy Vezér fantasztikus eredményeiről,

or the strange claim that they cloned a rabbit as fifth graders.

akár arról a meglepő dologról, hogy ötödévesként nyulat klónoztak.

The difference between truth and lies seemed at times hazy to them.

Az igazság és a hazugság közti különbség néha kicsit ködösnek tűnik számukra.

It took me a while to understand the different types of lies;

Beletelt egy időbe, mire meg tudtam különböztetni egymástól a hazugságokat:

they lie to shield their system from the world,

hazudnak, hogy megvédjék magukat a külvilágtól,

or they were taught lies, and were just regurgitating them.

vagy megtanították őket a hazugságra, amit ők csak ismételgetnek.

Or, at moments, they lied out of habit.

Vagy esetenként megszokásból hazudnak.

But if all they have ever known were lies,

De ha egyszer minden hazugság körülöttük,

how could we expect them to be otherwise?

mi mást várhatnánk tőlük?

Next, I tried to teach them essay writing.

Máskor próbáltam tanítani őket esszét írni.

But that turned out to be nearly impossible.

Kiderült, hogy szinte lehetetlen.

Essays are about coming up with one's own thesis,

Az esszé lényege, hogy előadja valaki saját gondolatait,

and making an evidence-based argument to prove it.

és alátámasztja bizonyítékokkal.

These students, however, were simply told what to think,

Ezeknek a hallgatóknak pedig egyszerűen megmondták, mit gondoljanak,

and they obeyed.

ők meg elfogadták.

In their world, critical thinking was not allowed.

Az ő világukban a kritikai gondolkodás nem megengedett.

I also gave them the weekly assignment of writing a personal letter,

Adtam nekik egy rendszeres heti feladatot is: írjanak magánlevelet,

to anybody.

akinek akarnak.

It took a long time, but eventually some of them began to write

Hosszú időbe telt, de végül néhányan tényleg elkezdtek írni

to their mothers, their friends, their girlfriends.

az édesanyjuknak, a barátaiknak, a barátnőjüknek.

Although those were just homework,

Ezek ugyan csak házi feladatok voltak,

and would never reach their intended recipients,

és sosem jutottak el az elképzelt címzetthez,

my students slowly began to reveal their true feelings in them.

de hallgatóim lassanként kezdték felfedni bennük valódi érzéseiket.

They wrote that they were fed up with the sameness of everything.

Megírták, hogy elegük van abból, hogy minden egyforma.

They were worried about their future.

Hogy félnek a jövőtől.

In those letters, they rarely ever mentioned their Great Leader.

Azokban a levelekben alig említették a Nagy Vezért.

I was spending all of my time with these young men.

Minden időmet ezekkel a fiatalokkal töltöttem.

We all ate meals together, played basketball together.

Együtt ebédeltünk, együtt kosaraztunk.

I often called them gentlemen, which made them giggle.

Gyakran szólítottam őket úgy, hogy uraim. Ezen aztán nevettek.

They blushed at the mention of girls.

Ha a lányok jöttek szóba, elpirultak.

And I came to adore them.

Kezdtem megszeretni őket.

And watching them open up even in the tiniest of ways,

Megfigyelni őket, ahogyan kinyílnak, akár a legapróbb dolgokban is,

was deeply moving.

megrendítő volt.

But something also felt wrong.

De valami nyugtalanított.

During those months of living in their world,

Amíg az ő világukban éltem,

I often wondered if the truth would, in fact, improve their lives.

gyakran megkérdeztem magamtól, vajon a valóság jót tenne-e az életüknek.

I wanted so much to tell them the truth,

Annyira szerettem volna megmondani nekik az igazságot

of their country and of the outside world,

a hazájukról és a külvilágról,

where Arab youth were turning their rotten regime inside out,

ahol arab fiatalok fellázadtak a rothadó rendszer ellen

using the power of social media,

a közösségi média erejét használva,

where everyone except them was connected through the world wide web,

ahol mindenki kapcsolódik a világhálóhoz rajtuk kívül,

which wasn't worldwide after all.

ami így nem terjed ki az egész világra.

But for them, the truth was dangerous.

Számukra azonban veszélyes lett volna az igazság.

By encouraging them to run after it, I was putting them at risk --

Azzal csak bajba sodortam volna őket:

of persecution,

politikai zaklatásoknak lettek volna kitéve

of heartbreak.

vagy megszakad a szívük.

When you're not allowed to express anything in the open,

Ha nem szabad nyíltan beszélni,

you become good at reading what is unspoken.

akkor az ember kezd olvasni a kimondatlan gondolatokban.

In one of their personal letters to me, a student wrote that he understood

Egy nekem szóló levélben az egyik hallgató azt írta, hogy érti már,

why I always called them gentlemen.

miért szólítom őket folyton uraimnak.

It was because I was wishing them to be gentle in life, he said.

Azért, mert szeretném, hogy úriemberként viselkedjenek az életben.

On my last day in December of 2011,

2011 decemberében, amikor Kim Dzsong Il halálát bejelentették,

the day Kim Jong-Il's death was announced,

teljesen felbolydult a világ.

their world shattered.

Ez volt ott az utolsó napom.

I had to leave without a proper goodbye.

Úgy kellett elmennem, hogy el sem köszönhettem tőlük.

But I think they knew how sad I was for them.

Szerintem tudták, mennyire szomorú voltam emiatt.

Once, toward the end of my stay, a student said to me,

Egyszer ottlétem vége felé az egyik hallgató azt mondta:

"Professor, we never think of you as being different from us.

"Tanárnő, sosem úgy gondolunk Önre, mint aki másmilyen lenne, mint mi.

Our circumstances are different, but you're the same as us.

Mások a körülményeink, de Ön ugyanolyan, mint mi.

We want you to know that we truly think of you as being the same."

Szeretnénk, ha tudná, valóban azt gondoljuk, hogy egyformák vagyunk."

Today, if I could respond to my students with a letter of my own,

Ma, ha levélben válaszolhatnék nekik,

which is of course impossible,

ami persze lehetetlen,

I would tell them this:

ezt mondanám nekik:

"My dear gentlemen,

"Kedves Uraim,

It's been a bit over three years since I last saw you.

három év telt el azóta, hogy utoljára láttam Önöket.

And now, you must be 22 -- maybe even as old as 23.

Mostanra 22, esetleg 23 évesek.

At our final class, I asked you if there was anything you wanted.

Az utolsó óránkon azt kérdeztem, hogy van-e valami, amit szeretnének.

The only wish you expressed, the only thing you ever asked of me

Az egyetlen kívánságuk, az egyetlen dolog, amit kértek tőlem,

in all those months we spent together,

az volt az együtt eltöltött hónapok alatt,

was for me to speak to you in Korean.

hogy legalább egyszer koreaiul beszéljek

Just once.

Önökhöz.

I was there to teach you English;

Azért voltam ott, hogy angolt tanítsak,

you knew it wasn't allowed.

tudták, hogy ezt nem szabad.

But I understood then, you wanted to share that bond of our mother tongue.

De akkor megértettem, szerették volna, hogy anyanyelvünk is összekössön minket.

I called you my gentlemen,

Úgy szólítottam Önöket, hogy Uraim,

but I don't know if being gentle in Kim Jong-Un's merciless North Korea

de nem tudom, hogy vajon jó-e Kim Dzsong Un könyörtelen Észak-Koreájában

is a good thing.

úriemberként élni.

I don't want you to lead a revolution --

Nem várom Önöktől, hogy forradalmat csináljanak,

let some other young person do it.

hagyják azt meg más fiataloknak.

The rest of the world might casually encourage or even expect

A világ talán alkalomadtán felbátorítja őket, vagy el is várja,

some sort of North Korean Spring,

hogy valami észak-koreai tavaszt csináljanak,

but I don't want you to do anything risky,

de nem szeretném, ha Önök bármi kockázatos dologba keverednének,

because I know in your world, someone is always watching.

mert tudom, hogy abban a világban valaki mindig figyel.

I don't want to imagine what might happen to you.

Nem akarom elképzelni, hogy mi történhet Önökkel.

If my attempts to reach you have inspired something new in you,

Ha kísérleteim valami új dologra késztették Önöket,

I would rather you forget me.

akkor inkább felejtsenek el.

Become soldiers of your Great Leader, and live long, safe lives.

Legyenek a Nagy Vezér katonái, és legyen hosszú, biztonságos életük.

You once asked me if I thought your city of Pyongyang was beautiful,

Egyszer azt kérdezték tőlem, hogy szépnek találom-e városukat, Phenjant,

and I could not answer truthfully then.

és akkor nem mondhattam meg az igazságot.

But I know why you asked.

De tudom, miért kérdezték.

I know that it was important for you to hear that I, your teacher,

Tudom, hogy fontos volt Önök számára, hogy én, a tanáruk,

the one who has seen the world that you are forbidden from,

aki látta azt a világot, ahonnan Önök ki vannak zárva,

declare your city as the most beautiful.

kijelentse, hogy a városuk gyönyörű.

I know hearing that would make your lives there a bit more bearable,

Tudom, ettől egy kicsit elviselhetőbb lett volna az életük,

but no, I don't find your capital beautiful.

de nem, nem találom szépnek.

Not because it's monotone and concrete,

De nem a beton monotonsága miatt,

but because of what it symbolizes:

hanem azért, amit szimbolizál:

a monster that feeds off the rest of the country,

a szörnyeteg miatt, ami felfalja az ország maradékát,

where citizens are soldiers and slaves.

ahol a polgárok katonák és rabszolgák.

All I see there is darkness.

Amit látok, csupa sötétség.

But it's your home, so I cannot hate it.

De ez az Önök otthona, nem utálhatom hát.

And I hope instead that you, my lovely young gentlemen,

Azt remélem, hogy ehelyett, kedves ifjú urak,

will one day help make it beautiful.

majd Önök megszépítik.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)