What fear can teach us | Karen Thompson Walker

Translator: Morton Bast Reviewer: Thu-Huong Ha

Fordító: Maria Ruzsane Cseresnyes Lektor: Melissa Csikszentmihályi

One day in 1819,

1819-ben, egy szép napon

3,000 miles off the coast of Chile,

3000 mérföldnyire Chile partjaitól,

in one of the most remote regions of the Pacific Ocean,

a Csendes-óceán egyik legtávolibb területén,

20 American sailors watched their ship flood with seawater.

20 amerikai tengerész nézte, ahogyan a hajójukat elönti a tengervíz.

They'd been struck by a sperm whale, which had ripped

Egy ámbráscet ütközött nekik,

a catastrophic hole in the ship's hull.

és veszedelmes lyukat ütött a hajótesten.

As their ship began to sink beneath the swells,

Ahogyan a hajó kezdett elmerülni a hullámokban, az emberek

the men huddled together in three small whaleboats.

bezsúfolódtak a három bálnavadász-csónakba.

These men were 10,000 miles from home,

10 000 mérföldnyire voltak otthonuktól,

more than 1,000 miles from the nearest scrap of land.

több, mint 1 000 mérföldnyire a legközelebbi szárazföldtől.

In their small boats, they carried only

Kis csónakjaikban mindössze

rudimentary navigational equipment

kezdetleges navigációs eszközöket

and limited supplies of food and water.

és némi víz- és élelmiszerkészletet vittek magukkal.

These were the men of the whaleship Essex,

Ők voltak annak az Essex bálnavadász-hajónak a legénysége,

whose story would later inspire parts of "Moby Dick."

amelynek története később alapul szolgált a "Moby Dick" egyes részleteihez.

Even in today's world, their situation would be really dire,

Még a mai világban is iszonyatos lenne a helyzetük,

but think about how much worse it would have been then.

de gondoljunk bele, mennyivel rosszabb lehetett akkoriban.

No one on land had any idea that anything had gone wrong.

A szárazföldön senki nem gondolta, hogy valami baj történt.

No search party was coming to look for these men.

Nem indult expedíció felkutatásukra.

So most of us have never experienced a situation

Bár legtöbbünk sosem élt át ilyen rémisztő helyzetet,

as frightening as the one in which these sailors found themselves,

mint amilyenben ezek a tengerészek találták magukat,

but we all know what it's like to be afraid.

azt mindannyian tudjuk, hogy milyen a félelem.

We know how fear feels,

Ismerjük a félelem érzését,

but I'm not sure we spend enough time thinking about

de abban már nem vagyok biztos, hogy eleget gondolkoztunk azon,

what our fears mean.

hogy mit jelentenek félelmeink.

As we grow up, we're often encouraged to think of fear

Amig felnövünk, sokszor bátorítanak arra, hogy úgy tekintsünk a félelemre,

as a weakness, just another childish thing to discard

mint aféle gyengeségre, gyerekes dologra, amit el kell hagyni,

like baby teeth or roller skates.

mint a tejfogakat vagy a görkorcsolyát.

And I think it's no accident that we think this way.

És azt hiszem, nem véletlen, hogy így gondolkozunk.

Neuroscientists have actually shown that human beings

A neurológusok ténylegesen kimutatták, hogy az emberi lények

are hard-wired to be optimists.

alkatilag optimisták.

So maybe that's why we think of fear, sometimes,

Talán ezért van az, hogy néha úgy gondolunk a félelemre,

as a danger in and of itself.

mint ami már önmagában is veszélyes.

"Don't worry," we like to say to one another. "Don't panic."

"Ne félj!", szeretjük mondani a másiknak, "ne ijedj be!".

In English, fear is something we conquer.

Az angolban a félelem olyasmi, amit legyőzünk.

It's something we fight. It's something we overcome.

Valami, amivel megküzdünk. Valami, amin úrrá leszünk.

But what if we looked at fear in a fresh way?

De mi van akkor, ha a félelemre valami más szemszögből tekintünk?

What if we thought of fear as an amazing act of the imagination,

Ha úgy gondolunk a félelemre, mint a képzelet egy különös tevékenységére,

something that can be as profound and insightful

valamire, ami annyira mélyről jövő és lényeglátó,

as storytelling itself?

mint amilyen maga a meseszövés?

It's easiest to see this link between fear and the imagination

A félelem és a fantázia közti kapcsolat legkönnyebben

in young children, whose fears are often extraordinarily vivid.

a kisgyermekeknél figyelhető meg, akik félelme gyakran egészen különösen élénk.

When I was a child, I lived in California,

Gyerekkoromban Kalifiorniában éltem,

which is, you know, mostly a very nice place to live,

ami egy olyan hely, tudják, ahol többnyire nagyon kellemes élni,

but for me as a child, California could also be a little scary.

de számomra gyerekként Kalifornia kicsit ijesztő is tudott lenni.

I remember how frightening it was to see the chandelier

Emlékszem, milyen rémisztő látvány volt, ahogyan a csillár

that hung above our dining table swing back and forth

az ebédlőasztalunk fölötti előre-hátra himbálódzott

during every minor earthquake,

minden kisebb földrengéskor,

and I sometimes couldn't sleep at night, terrified

és néha nem tudtam aludni éjszaka, attól félve,

that the Big One might strike while we were sleeping.

hogy a Nagy Rengés akkor támad, amíkor alszunk.

And what we say about kids who have fears like that

Azokról a gyerekekről, akiknek ilyen félelmeik vannak,

is that they have a vivid imagination.

azt mondjuk, hogy élénk a fantáziájuk.

But at a certain point, most of us learn

De legtöbbünk egyszercsak megtanulja

to leave these kinds of visions behind and grow up.

túltenni magát az ilyesféle rémképeken és felnő.

We learn that there are no monsters hiding under the bed,

Megtanuljuk, hogy nem rejtőzködik szörny az ágy alatt,

and not every earthquake brings buildings down.

és nem minden földrengés rombolja le a házakat.

But maybe it's no coincidence that some of our most creative minds

De lehet, hogy nem véletlen, hogy a legkiválóbb alkotó elmék közül jónéhányan

fail to leave these kinds of fears behind as adults.

felnőttként sem hagyják el az ilyesfajta félelmeket.

The same incredible imaginations that produced "The Origin of Species,"

Ugyanaz a lenyűgöző képzelőerő, ami megalkotta A fajok eredetét.

"Jane Eyre" and "The Remembrance of Things Past,"

a Jane Eyre-t és Az eltűnt idő nyomában-t,

also generated intense worries that haunted the adult lives

egyszersmind erős félelmeket is gerjesztett, ami felnőttként is üldözte Charles Darwin-t,

of Charles Darwin, Charlotte BrontĂŤ and Marcel Proust.

Charlotte Brontë -t és Marcel Proust-t.

So the question is, what can the rest of us learn about fear

A kérdés tehát az, hogy mit tanulhatunk mi, többiek,

from visionaries and young children?

a képzelgők és az apró gyerekek félelméből?

Well let's return to the year 1819 for a moment,

Térjünk vissza egy pillanatra az 1819-es évhez,

to the situation facing the crew of the whaleship Essex.

ahhoz a helyzethez, amivel az Essex bálnavadász-hajó legénysége szembesült.

Let's take a look at the fears that their imaginations

Nézzük, miféle félelmeket alkotott képzeletük,

were generating as they drifted in the middle of the Pacific.

ahogyan a Csendes-óceán közepén sodródtak.

Twenty-four hours had now passed since the capsizing of the ship.

24 óra telt el azóta, hogy a hajó oldalára fordult.

The time had come for the men to make a plan,

Eljött az ideje, hogy tervet készítsenek,

but they had very few options.

de nagyon kevés választási lehetőségük volt.

In his fascinating account of the disaster,

Magávalragadó beszámolójában Nathaniel Philbrick azt írta a szerencsétlenségről,

Nathaniel Philbrick wrote that these men were just about

hogy ezek az emberek olyan messze voltak a szárazföldtől,

as far from land as it was possible to be anywhere on Earth.

mint amilyen messze csak lehetséges a Földön.

The men knew that the nearest islands they could reach

Tudták, hogy a legközelebbi sziget, amit elérhetnek,

were the Marquesas Islands, 1,200 miles away.

a Marquesas-szigetek, 1 200 mérföldnyire.

But they'd heard some frightening rumors.

De hallottak néhány rémhírt.

They'd been told that these islands,

Korábban azt mondták nekik, hogy ezeken a szigeteken,

and several others nearby, were populated by cannibals.

és számos másikon a közelben, kannibálok élnek.

So the men pictured coming ashore only to be murdered

Így az lebegett a szemük előtt, hogy csak azért

and eaten for dinner.

szállnak partra, hogy leöldössék és elfogyasszák őket vacsorára.

Another possible destination was Hawaii,

A másik lehetséges cél Hawaii volt,

but given the season, the captain was afraid

de az évszakra tekintettel a kapitány attól félt,

they'd be struck by severe storms.

hogy heves viharba kerülnek.

Now the last option was the longest, and the most difficult:

Az utolsó lehetőség volt a leghosszabb és a legnehezebb:

to sail 1,500 miles due south in hopes of reaching

1 500 mérföldet dél felé hajózni, abban a reményben,

a certain band of winds that could eventually

hogy sikerül elkapni bizonyos szeleket, amelyek talán

push them toward the coast of South America.

elsodorhatják őket Dél-Amerika partjaihoz.

But they knew that the sheer length of this journey

De tudták, hogy ennek az útnak a hossza

would stretch their supplies of food and water.

próbára teszi víz- és élelmiszer-készletüket.

To be eaten by cannibals, to be battered by storms,

Kannibálok vacsorájának lenni, a viharok csapásait állni,

to starve to death before reaching land.

halálra éhezni, mielőtt elérnék a szárazföldet.

These were the fears that danced in the imaginations of these poor men,

Ezek a lehetőségek lebegtek szegények szemei előtt,

and as it turned out, the fear they chose to listen to

és -- ahogyan az kiderült -- , életük-haláluk azon függött,

would govern whether they lived or died.

hogy melyiknek hisznek.

Now we might just as easily call these fears by a different name.

Ezeket a félelmeket legalább ilyen jogosan nevezhetjük más néven is.

What if instead of calling them fears,

Mi lenne, ha félelem helyett

we called them stories?

történetnek nezveznénk őket?

Because that's really what fear is, if you think about it.

Mert hogy valójában ez a félelem, ha utánagondolnak.

It's a kind of unintentional storytelling

Ez aféle önkéntelen meseszövés,

that we are all born knowing how to do.

ami mindannyiunk veleszületett képessége.

And fears and storytelling have the same components.

A félelemnek és a meseszövésnek közösek az összetevői.

They have the same architecture.

Ugyanaz a felépítésük.

Like all stories, fears have characters.

Mind a történeteknek, mind a félelmeknek megvannak a szereplői.

In our fears, the characters are us.

A félelmeinkben mi magunk vagyunk a szereplők.

Fears also have plots. They have beginnings and middles and ends.

A félelmeknek is megvan a maguk cselekménye. Van elejük, közepük és végük.

You board the plane. The plane takes off. The engine fails.

Beszállunk a gépbe. A gép felszáll. A motor leáll.

Our fears also tend to contain imagery that can be

Félelmeink is igyekeznek minden részletükben annyira eleven képeket tartalmazni,

every bit as vivid as what you might find in the pages of a novel.

mint amilyeneket egy regény lapjain találhatunk.

Picture a cannibal, human teeth

Elképzelünk egy kannibált -- emberi fogakat,

sinking into human skin,

emberi bőrbe mélyesztve,

human flesh roasting over a fire.

emberi húst sülni a tűz felett.

Fears also have suspense.

A félelmekben is működik a késleltetés.

If I've done my job as a storyteller today,

Ha mesélőként mára befejeztem volna,

you should be wondering what happened

akkor most azon töprengnének, hogy mi történt

to the men of the whaleship Essex.

az Essex bálnavadász-hajó legénységével.

Our fears provoke in us a very similar form of suspense.

Félelmeink a késleltetés nagyon hasonló formáját idézik elő bennünk.

Just like all great stories, our fears focus our attention

Félelmeink -- ahogyan az igazán jó történetek is -- figyelmünket

on a question that is as important in life as it is in literature:

egyetlen kérdésre koncentrálják, ami pont olyan fontos az életben, mint az irodalomban:

What will happen next?

Mi fog történni legközelebb?

In other words, our fears make us think about the future.

Más szóval, félelmeink elgondolkodtatnak minket a jövőről.

And humans, by the way, are the only creatures capable

Mellesleg, az ember az egyetlen teremtmény,

of thinking about the future in this way,

ami képes ilyen módon gondolkodni a jövőjéről,

of projecting ourselves forward in time,

elképzelve önmagát a jövőben.

and this mental time travel is just one more thing

Ez a szellemi időutazás megint olyan dolog,

that fears have in common with storytelling.

ami közös a félelemben és a meseszövésben.

As a writer, I can tell you that a big part of writing fiction

Íróként azt mondhatom, hogy a széppróza írásának nagy része

is learning to predict how one event in a story

abból áll, hogy megtanuljuk előre megjósolni, hogy egy esemény a történetben

will affect all the other events,

hogyan befolyásolja a további eseményeket,

and fear works in that same way.

és a félelem is hasonló módon működik.

In fear, just like in fiction, one thing always leads to another.

A félelemben, akár a szépprózában, az egyik dologból jön a másik.

When I was writing my first novel, "The Age Of Miracles,"

Amikor a legelső regényem, a Csodák korát írtam,

I spent months trying to figure out what would happen

hónapokat töltöttem azzal, hogy kigondoljam, mi történne,

if the rotation of the Earth suddenly began to slow down.

ha a Föld forgása hirtelenjében lassulni kezdene.

What would happen to our days? What would happen to our crops?

Mi történne a napjainkkal? Mi történne a terméssel?

What would happen to our minds?

Mi történne az értelmünkkel?

And then it was only later that I realized how very similar

Csak később jöttem rá, hogy mennyire hasonlóak

these questions were to the ones I used to ask myself

ezek a kérdések azokhoz, amiket gyerekkoromban

as a child frightened in the night.

szoktam éjszakánként félve feltenni magamnak.

If an earthquake strikes tonight, I used to worry,

Ha földrengés lesz az éjjel -- szoktam gondolni rémülten --

what will happen to our house? What will happen to my family?

mi lesz a házunkkal? Mi lesz a családommal?

And the answer to those questions always took the form of a story.

És a válasz ezekre a kérdésekre mindig valamilyen történetben öltött formát.

So if we think of our fears as more than just fears

Ha tehát többnek tekintjünk félelmeinket puszta félelemnél,

but as stories, we should think of ourselves

úgy tekintjük őket, mint történeteket, akkor úgy kell gondoljunk magunkra,

as the authors of those stories.

mint azoknak a történeteknek a szerzőjére.

But just as importantly, we need to think of ourselves

De legalább ennyire fontos, hogy úgy gondoljunk önmagunkra,

as the readers of our fears, and how we choose

mint félelmeink értelmezőjére, és hogy milyen értelmezést

to read our fears can have a profound effect on our lives.

választunk magunknak, az erős hatással lehet életünkre.

Now, some of us naturally read our fears more closely than others.

Természetesen vannak, akik jobban értelmezik a félelmeiket, mint mások.

I read about a study recently of successful entrepreneurs,

Épp mostanában olvastam egy tanulmányt sikeres vállalkozókról,

and the author found that these people shared a habit

és a szerző azt találta, hogy ezeknek az embereknek közös vonásuk,

that he called "productive paranoia," which meant that

amit ő " produktív paranoia"-nak nevezett, és aminek a lényege,

these people, instead of dismissing their fears,

hogy ezek az emberek ahelyett, hogy elhesegetnék félelmeiket,

these people read them closely, they studied them,

logikusan értelmezik, tanulmányozzák őket,

and then they translated that fear into preparation and action.

és a félelmeket cselekvéssé, felkészüléssé konvertálják .

So that way, if their worst fears came true,

És így, ha legrosszabb félelmeik valóra válnának,

their businesses were ready.

arra az üzlet fel van készülve.

And sometimes, of course, our worst fears do come true.

És természetesen időnként a legrosszabb félelmeink válnak valóra.

That's one of the things that is so extraordinary about fear.

Ez egyike azoknak a dolgoknak, ami egészen különleges a félelemmel kapcsolatban.

Once in a while, our fears can predict the future.

Időről időre előfordul, hogy félelmeink előre megjósolják a jövőt.

But we can't possibly prepare for all of the fears

De nem tudunk felkészülni minden félelmünkre,

that our imaginations concoct.

amit a képzeletünk kifőz.

So how can we tell the difference between

Hogyan tudjuk hát megkülönböztetni azokat

the fears worth listening to and all the others?

a félelmeket a többitől, amikre érdemes hallgatni?

I think the end of the story of the whaleship Essex

Azt hiszem, erre az Essex bálnavadász-hajó történetének a vége

offers an illuminating, if tragic, example.

még ha tragikus is, tanulságos példával szolgál.

After much deliberation, the men finally made a decision.

Hosszas mérlegelés után az emberek végül elhatározásra jutottak.

Terrified of cannibals, they decided to forgo the closest islands

Félve a kannibáloktól úgy döntöttek, lemondanak a legközelebbi szigetekről,

and instead embarked on the longer

és ehelyett egy hosszabb és sokkal nehezebb

and much more difficult route to South America.

útra szánták rá magukat, Dél-Amerika felé.

After more than two months at sea, the men ran out of food

A tengeren eltöltött több, mint két hónap után kifogytak az élelemből,

as they knew they might,

ahogyan számítottak rá,

and they were still quite far from land.

és még mindig nagyon messze voltak a szárazföldtől.

When the last of the survivors were finally picked up

Amikor az utolsó túlélőket végre felvette két arra járó hajó,

by two passing ships, less than half of the men were left alive,

az embereknek már csak kevesebb, mint a fele volt életben,

and some of them had resorted to their own form of cannibalism.

és néhányan maguk is a kannibalizmus egy sajátos formájára fanyalodtak.

Herman Melville, who used this story as research for "Moby Dick,"

Herman Melville, aki felhasználta forrásként ezt a történetet a Moby Dick-hez,

wrote years later, and from dry land, quote,

évekkel később írta, szárazföldről, - idézem:

"All the sufferings of these miserable men of the Essex

"Minden emberi számítás szerint elkerülhető lett volna

might in all human probability have been avoided

azoknak a szerencsétleneknek minden szenvedése,

had they, immediately after leaving the wreck,

ha rögtön azután, ahogy elhagyták a roncsot,

steered straight for Tahiti.

egyenest Tahiti felé hajóznak.

But," as Melville put it, "they dreaded cannibals."

De -- ahogyan azt Melville előadta -- "rettegtek a kannibáloktól".

So the question is, why did these men dread cannibals

A kérdés tehát az, hogy miért rettegtek ezek az emberek jobban a kannibáloktól,

so much more than the extreme likelihood of starvation?

mint az igen nagy valószínűséggel bekövetkező éhezéstől?

Why were they swayed by one story

Miért befolyásolta őket az egyik történet

so much more than the other?

sokkal inkább, mint egy másik?

Looked at from this angle,

Ebből a szemszögből nézve

theirs becomes a story about reading.

az ő történetük az értelmezésről szól.

The novelist Vladimir Nabokov said that the best reader

Vlagyimir Nabokov regényíró mondta egyszer, hogy a legjobb olvasóban

has a combination of two very different temperaments,

együtt van jelen két nagyon is különböző hajlam,

the artistic and the scientific.

a művészi és a tudományos.

A good reader has an artist's passion,

A jó olvasóban megvan a művész szenvedélye,

a willingness to get caught up in the story,

a hajlandóság arra, hogy magával ragadja a történet,

but just as importantly, the readers also needs

de legalább ilyen fontos, hogy az olvasóknak rendelkezni kell

the coolness of judgment of a scientist,

a tudós ítélőképességének higgadtságával,

which acts to temper and complicate

ami a történet által kiváltott ösztönös reakciókat

the reader's intuitive reactions to the story.

csillapítja és árnyalja.

As we've seen, the men of the Essex had no trouble with the artistic part.

Láttuk, hogy az Essex legénységének nem volt problémája a dolog művészi részével.

They dreamed up a variety of horrifying scenarios.

A legkülönfélébb rémséges forgatókönyveket képzelték el.

The problem was that they listened to the wrong story.

Az volt a baj, hogy rossz történetre hallgattak.

Of all the narratives their fears wrote,

Az összes narratívából, amit a félelmük írt,

they responded only to the most lurid, the most vivid,

csak a legszörnyűbbre, a legélénkebbre reagáltak,

the one that was easiest for their imaginations to picture:

arra, amit a legkönnyebben tudott megjeleníteni a fantáziájuk:

cannibals.

a kannibálokra.

But perhaps if they'd been able to read their fears

De talán ha képesek lettek volna értelmezni félelmeiket,

more like a scientist, with more coolness of judgment,

inkább egy tudósra hasonlítva, több higgadtsággal,

they would have listened instead to the less violent

akkor talán a kevésbé erőszakos, jóval valószínűbb

but the more likely tale, the story of starvation,

mesére hallgattak volna helyette, az éhezés történetére,

and headed for Tahiti, just as Melville's sad commentary suggests.

és Tahiti felé veszik az irányt, ahogyan azt Melville szomorú kommentára javasolja.

And maybe if we all tried to read our fears,

Lehetséges, hogyha mindannyian megpróbálnánk értelmezni félelmeinket,

we too would be less often swayed

akkor minket is ritkábban ingatna meg

by the most salacious among them.

a legperverzebb közűlük.

Maybe then we'd spend less time worrying about

Lehetséges, hogy kevesebb időt töltenénk azzal,

serial killers and plane crashes,

hogy sorozatgyilkosoktól és repülőgép-szerencsétlenségektől rettegjünk,

and more time concerned with the subtler

és több időt szentelnénk a prózaibb

and slower disasters we face:

és lassabb szerencsétlenségeknek, amivel szembe kerülhetünk:

the silent buildup of plaque in our arteries,

a lassan képződő plakkokra az ereinkben,

the gradual changes in our climate.

az éghajlatunk fokozatos megváltozásának.

Just as the most nuanced stories in literature are often the richest,

Ahogyan az irodalomban is gyakran a legárnyaltabb történet a leggazdagabb,

so too might our subtlest fears be the truest.

ugyanúgy talán a legszelídebb félelmeink a legvalódibbak.

Read in the right way, our fears are an amazing gift

Megfelelő módon értelmezni félemeinket -- csodálatos

of the imagination, a kind of everyday clairvoyance,

adománya a képzeletnek -- , egyfajta mindennapi látnoki képesség,

a way of glimpsing what might be the future

egy lehetőség átlátni, hogy mit hozhat a jövő, akkor,

when there's still time to influence how that future will play out.

amikor még van idő arra, hogy befolyásolhassuk, hogy hogyan alakul.

Properly read, our fears can offer us something as precious

Félelmeink -- megfelelően értelmezve -- valami olyan értéket tudnak kínálni,

as our favorite works of literature:

mint kedvenc irodalmi alkotásaink:

a little wisdom, a bit of insight

egy kevés bölcsességet, egy csipet intuiciót

and a version of that most elusive thing --

és a legnehezebben megszerezhető dolgok egyikét --

the truth.

az igazságot.

Thank you. (Applause)

Köszönöm, (Taps)