Why do I make art? To build time capsules for my heritage | Kayla Briët

Fordító: Andi Vida Lektor: Reka Lorinczy

When I was four years old,

Amikor négyéves voltam,

my dad taught me the Taos Pueblo Hoop Dance,

apukám megtanított a hagyományos táncra, a taos pueblo hopra,

a traditional dance born hundreds of years ago in Southwestern USA.

amit néhány évszázada találtak ki az Egyesült Államok délnyugati részén.

A series of hoops are created out of willow wood,

Fűzfavesszőből karikákat fonunk,

and they're threaded together to create formations of the natural world,

és összekötjük őket, a természet alakzatait ábrázolva,

showing the many beauties of life.

így mutatjuk meg az élet szépségét.

In this dance, you're circling in a constant spin,

Ebben a táncban állandó a pörgés,

mimicking the movement of the Sun

ezzel a Nap mozgását

and the passage of time.

és az idő múlását utánozzuk.

Watching this dance was magic to me.

Engem teljesen elbűvölt, ahogy a táncot néztem.

Like with a time capsule,

Mint egy időkapszula,

I was taking a look through a cultural window to the past.

kulturális ablakon át a múltba pillanthattam.

I felt a deeper connection

Mélyebben kapcsolódva éreztem,

to how my ancestors used to look at the world around them.

hogy őseim hogyan látták a világot maguk körül.

Since then, I've always been obsessed with time capsules.

Azóta megszállottja lettem az időkapszuláknak.

They take on many forms,

Sokféle formát öltenek,

but the common thread is that they're uncontrollably fascinating

de mindegyik egyformán ellenállhatatlanul elbűvöl minket,

to us as human beings,

emberi lényeket,

because they're portals to a memory,

mert kaput nyitnak egy emlékhez,

and they hold the important power of keeping stories alive.

és megőrzik a történetek elevenen tartásának fontos erejét.

As a filmmaker and composer,

Filmesként is, zeneszerzőként is

it's been my journey to find my voice,

fontos volt rátalálni saját hangomra,

reclaim the stories of my heritage and the past

hogy továbbadjam örökségem történeteit, és a múltamat,

and infuse them into music and film time capsules to share.

hogy zenei és filmes időkapszulákba öntsem, s így terjesszem.

To tell you a bit about how I found my voice,

Kicsit hadd meséljek arról, hogyan nőttem fel,

I'd like to share a bit about how I grew up.

így mondhatom el, hogyan találtam rá a hangomra.

In Southern California, I grew up in a multigenerational home,

Dél-Kaliforniában nevelkedtem, egy sokgenerációs házban,

meaning I lived under the same roof

vagyis egy tető alatt éltek a szüleim,

as my parents, aunts, uncles and grandparents.

nagynénéim, nagybácsik és a nagyszüleim.

My mother is Dutch-Indonesian and Chinese with immigrant parents,

Anyám holland-indonéz és kínai, a szülei bevándorlók voltak,

and my father is Ojibwe

apám pedig odzsibwe,

and an enrolled tribal member

és az északkelet-kansasi

of the Prairie Band's Potawatomi Tribe in Northeastern Kansas.

Prairie Band Potavatami Törzs regisztrált tagja.

So one weekend I'd be learning how to fold dumplings,

Egyik hétvégén azt tanultam, hogyan kell gombócot hajtogatni,

and the next, I'd be traditional-style dancing

utána meg a hagyományos táncot,

at a powwow,

a pauvaut,

immersed in the powerful sounds of drums and singers.

elmerültem a dob és az énekesek erőteljes hangjaiban.

Being surrounded by many cultures was the norm,

Az normális volt, hogy eltérő kultúrák vesznek körül,

but also a very confusing experience.

de ugyanakkor jól össze is zavart.

It was really hard for me to find my voice,

Tényleg nehéz volt megtalálni saját hangomat,

because I never felt I was enough --

mert sosem éreztem úgy, hogy elég jó lennék –

never Chinese, Dutch-Indonesian or Native enough.

sem kínaiként, sem holland-indonézként, sem amerikai őslakosként.

Because I never felt I was a part of any community,

Sosem éreztem ugyanis, hogy bármely közösségnek tagja lennék,

I sought to learn the stories of my heritage

igyekeztem megtanulni örökségem történeteit,

and connect them together to rediscover my own.

és összekötni őket úgy, hogy újra felfedezzem a sajátomat.

The first medium I felt gave me a voice was music.

Az első közeg, ami hangot adott nekem, a zene volt.

With layers of sounds and multiple instruments,

A hangok és a sokféle hangszer rétegeivel

I could create soundscapes and worlds that were much bigger than my own.

olyan hangzást és szavakat teremthettem, amik nagyobbak voltak a sajátomnál.

Through music, I'm inviting you into a sonic portal

A zenével emlékeim és érzéseim hangportáljába

of my memories and emotions,

hívom önöket,

and I'm holding up a mirror to yours.

és tükröt tartok az önök emlékei és érzései elé.

One of my favorite instruments to play is the guzheng zither,

Egyik kedvenc hangszerem a ku-cseng citera,

a Chinese harp-like instrument.

ami egy kínai, hárfához hasonló hangszer.

While the hoop dance is hundreds of years old,

A hop-tánc pár száz éves,

the guzheng has more than 2,000 years of history.

ugyanakkor a ku-cseng több mint 2000 éve létező hangszer.

I'm playing the styles that greatly influence me today,

Olyan stílusokat játszom, amik nagy hatással vannak rám,

like electronic music,

például az elektronikus zene,

with an instrument that was used to play traditional folk music long ago.

olyan hangszeren, amin réges-régóta hagyományos népzenét játszanak.

And I noticed an interesting connection:

És érdekes kapcsolatot vettem észre:

the zither is tuned to the pentatonic scale,

a citera pentaton skálára van hangolva,

a scale that is universally known in so many parts of music

ez a hangsor világszerte ismert,

around the world,

számos zenei műfajban,

including Native American folk songs.

többek közt az amerikai őslakosok népdalaiban is.

In both Chinese and Native folk,

A kínai és amerikai őshonos népi kultúrában egyaránt

I sense this inherent sound of longing and holding onto the past,

észrevettem az elvágyódásnak és múltba nézésnek e lényeges hangját,

an emotion that greatly drives the music I create today.

ez az érzés vezérli nagymértékben azt a zenét, amit ma komponálok.

At the time, I wondered if I could make this feeling of immersion

Akkoriban az izgatott, vajon kifejezhetném-e ezt az érzést

even more powerful,

még erőteljesebben,

by layering visuals and music --

ha képeket és hangokat rétegzek egymásra –

visuals and images on top of the music.

vizuális elemeket és képeket tennék a zene tetejére.

So I turned to internet tutorials to learn editing software,

Így hát internetes leírásokból szoftverszerkesztést tanultam,

went to community college to save money

népfőiskolára jártam, hogy pénzt spóroljak,

and created films.

és filmeztem.

After a few years experimenting,

Néhány év kísérletezés után,

I was 17 and had something I wanted to tell and preserve.

17 évesen volt már valamim, amit el akartam mesélni, és megőrizni.

It started with a question:

Egy kérdéssel kezdődött:

What happens when a story is forgotten?

Mi történik, ha egy történetet elfelejtenek?

I lead with this in my latest documentary film,

Legújabb dokumentumfilmemnek ez a kérdés a fő témája.

"Smoke That Travels,"

Ez az "Utazó füst" című film,

which immerses people into the world of music, song, color and dance,

ami a zene, ének, színek és tánc világába meríti bele a nézőket,

as I explore my fear that a part of my identity, my Native heritage,

miközben feltárom félelmemet, hogy identitásom része,

will be forgotten in time.

őslakos örökségem része idővel elvész.

Many indigenous languages are dying due to historically forced assimilation.

Az erőszakos asszimiláció következtében számos őshonos nyelv kihalófélben van.

From the late 1800s to the early 1970s,

A 19. század végétől az 1970-es évek elejéig

bentlakásos iskolákba kényszerítették az őslakosokat,

Natives were forced into boarding schools,

where they were violently punished if they practiced traditional ways

ahol durván büntették, ha a hagyományaikat gyakorolták,

or spoke their native language,

vagy saját anyanyelvükön beszéltek,

most of which were orally passed down.

amit nagyrészt csak szóban őriztek meg.

As of now, there are 567 federally recognized tribes in the United States,

Ma 576 szövetségileg regisztrált törzset tartanak számon az USA-ban,

when there used to be countless more.

miközben sokkal többen voltak.

In my father's words,

Apámat idézem:

"Being Native is not about wearing long hair in braids.

"Nem attól vagyunk őslakosok, hogy befonjuk hosszú hajunkat.

It's not about feathers or beadwork.

Nem tollak, és nem gyöngyök tesznek minket azzá.

It's about the way we all center ourselves in the world as human beings."

Az számít, hogyan találjuk meg helyünket a világban emberi lényként."

After traveling with this film for over a year,

Miután több mint egy évig utaztam ezzel a filmmel,

I met indigenous people from around the world,

a világ minden táján találkoztam őslakosokkal,

from the Ainu of Japan,

Japánban ainukkal,

Sami of Scandinavia,

Skandináviában számikkal,

the Maori

maorikkal,

and many more.

és sok más néppel.

And they were all dealing with the exact same struggle

Mindannyian pont ugyanazt a harcot vívják,

to preserve their language and culture.

nyelvük és kultúrájuk megőrzéséért.

At this moment, I not only realize the power storytelling has

Jelenleg nemcsak arra jöttem rá, hogy a történetmesélés erejének

to connect all of us as human beings

minden embert össze kell kapcsolnia,

but the responsibility that comes with this power.

de felismertem az ezzel az erővel járó felelősséget is.

It can become incredibly dangerous when our stories are rewritten or ignored,

Szörnyű veszélyes lehet, ha történeteinket újraírják vagy eltagadják,

because when we are denied identity,

mert ha megtagadjuk, kik vagyunk,

we become invisible.

láthatatlanná válunk.

We're all storytellers.

Mindannyian mesélők vagyunk.

Reclaiming our narratives and just listening to each other's

Ha visszanyerjük történeteinket, és meghallgatjuk a többiekét is,

can create a portal that can transcend time itself.

az olyan portált teremthet, ami túlmutathat az időn is.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)