If trees could speak | Elif Shafak

Transcriber: TED Translators Admin Reviewer: Mirjana Čutura

Fordító: Frigyes Venczel Lektor: Reka Lorinczy

Humans do not see trees.

Az emberek nem látnak minket, fákat.

They walk by us every day.

Minden nap elsétálnak mellettünk.

They sit and sleep, smoke and picnic

Leülnek az árnyékunkba, és alszanak, dohányoznak és piknikeznek,

and secretly kiss in our shade.

titokban csókolóznak.

They pluck our leaves and gorge on our fruits.

Letépik leveleinket, és lakmároznak gyümölcsünkből.

They break our branches

Letörik ágainkat,

or carve their lover's name on our trunks with their blades

vagy pengéjükkel belevésik szerettük nevét törzsünkbe,

and vow eternal love.

és örök szerelmet esküsznek.

They weave necklaces out of our needles

Tűlevelünkből nyakláncot kötnek,

and paint our flowers into art.

és virágainkat művészien lefestik.

They split us into logs to heat their homes,

Farönkké hasítanak, hogy otthonaikat felmelegítsék,

and sometimes they chop us down

és néha kivágnak,

just because they think we obstruct their view.

csupán azért, mert úgy gondolják, zavarjuk a kilátást.

They make cradles, wine corks, chewing gum, rustic furniture

Bölcsőt, parafadugót, rágógumit, rusztikus bútorokat készítenek belőlünk,

and produce the most beautiful music out of us.

és a leggyönyörűbb zenét csalogatják elő belőlünk.

And they turn us into books

És könyveket készítenek belőlünk,

in which they bury themselves on cold winter nights.

melyekben elmerülhetnek a hideg téli éjszakákon.

They use our wood to manufacture coffins in which they end their lives.

Faanyagukból koporsó készül, amely sírba száll velük életük végén.

And they even compose the most romantic poems for us,

És még romantikus verseket is írnak hozzánk,

claiming we're the link between earth and sky.

mondván, mi kötjük össze az eget és a földet.

And yet, they do not see us.

És mégsem látnak minket.

So one of the many beauties of the art of storytelling

A történetmesélés művészetének egyik szépsége a sok közül,

is to imagine yourself inside someone else's voice.

hogy beleképzelhetjük magunkat valaki más szerepébe.

But as writers, as much as we love stories and words,

Azonban íróként, amennyire szeretjük a történeteket és a szavakat,

I believe we must also be interested in silences:

úgy gondolom, ugyanannyira fontos, hogy érdeklődjünk az elhallgatott dolgok iránt,

the things we cannot talk about easily in our societies,

amelyekről nem könnyű beszélnünk társadalmunkban,

the marginalized, the disempowered.

a peremre szorultakról, az elerőtlenedettekről.

In that sense, literature can, and hopefully does,

Ilyen értelemben az irodalom képes rá, és remélhetőleg meg is teszi,

bring the periphery to the center,

hogy a központba állítja a lényegtelennek tűnőt,

make the invisible a bit more visible,

láthatóbbá teszi a láthatatlant,

make the unheard a bit more heard,

hallhatóbbá a hallhatatlant,

and empathy and understanding speak louder than demagoguery and apathy.

így az empátia, a megértés felülkerekedik a népámításon, közömbösségen.

Stories bring us together.

A történetek összehozzák az embereket.

Untold stories and entrenched silences keep us apart.

Az elmondatlan történetek és a figyelmen kívül hagyott dolgok távol tartanak.

But how to tell the stories of humanity and nature

De hogyan meséljünk történeteket az emberiségről és a természetről

at a time when our planet is burning

olyan időben, mikor bolygónk lángokban áll,

and there is no precedent

és eddig nem tapasztalt dolgokat

for what we're about to experience collectively

kell közösen átélnünk,

whether it's political, social or ecological?

legyen az akár politikai, társadalmi vagy ökológiai vonatkozású?

But tell we must

De mesélnünk muszáj,

because if there's one thing

hiszen, ha van,

that is destroying our world more than anything,

ami mindennél jobban rombolja világunkat,

it is numbness.

akkor az az elfásultság.

When people become disconnected, desensitized, indifferent,

Amikor az emberek eltávolodnak, érzéketlenné és közömbössé válnak,

when they stop listening, when they stop learning

mikor már nem figyelnek, nem tanulnak,

and when they stop caring

és nem érdekli őket többé,

about what's happening here, there and everywhere.

hogy mi történik a környezetükben, távolabb vagy bárhol a világban.

We measure time differently, trees and humans.

Mi, fák másként érzékeljük az időt, mint az emberek.

Human time is linear --

Az emberi idő lineáris,

a neat continuum

egyértelmű folytonosság

stretching from a past that is deemed to be over and done with

az elteltnek és befejezettnek vélt múlttól

towards the future that is supposed to be pristine, untouched.

az érintetlennek tartott jövő felé.

Tree time is circular.

A fák ideje körkörös.

Both the past and the future breathe within the present moment.

A múlt és a jövő is a jelen pillanatban bontakozik ki.

And the present does not move in one direction.

És a jelen nem egyetlen irányba tart,

Instead it draws circles within circles,

hanem köröket ír le a körökbe,

like the rings you would find when you cut us down.

akárcsak az évgyűrűink, melyek kivágásunkkor válnak láthatóvá.

Next time you walk by a tree, try to slow down and listen

Ha legközelebb elsétálsz egy fa mellett, lassíts le és fülelj,

because each of us whispers in the wind.

hiszen mindannyian suttogunk a szélben.

Look at us.

Nézz ránk!

We're older than you and your kind.

Idősebbek vagyunk, mint te vagy társaid.

Listen to what we have to tell,

Hallgasd meg mondandónkat,

because hidden inside our story is the past and the future of humanity.

hiszen történetünkben az emberiség múltja és jövője rejlik.