Kitra Cahana: My father, locked in his body but soaring free

Fordító: Kinga Bajka Lektor: Paula Puskadi

I know a man who soars above the city every night.

Ismerek egy férfit, aki minden éjszaka a város fölött szárnyal.

In his dreams, he twirls and swirls

Álmában forog és pörög,

with his toes kissing the Earth.

és lábujjaival megcsókolja a földet.

Everything has motion, he claims,

Minden mozog, azt állítja,

even a body as paralyzed as his own.

még egy bénult test is, mint az övé.

This man is my father.

Ez a férfi az én apám.

Three years ago, when I found out

Három évvel ezelőtt, amikor megtudtam,

that my father had suffered a severe stroke

hogy apámat súlyos agytörzsi stroke

in his brain stem,

érte,

I walked into his room in the ICU

bementem a szobájába az intenzív osztályon,

at the Montreal Neurological Institute

a Montreali Neurológiai Intézetben

and found him lying deathly still,

és ott találtam mozdulatlanul feküdve,

tethered to a breathing machine.

egy légzőkészülékre kapcsolva.

Paralysis had closed over his body slowly,

A bénulás lassan bezárta a testét,

beginning in his toes, then legs,

kezdve a lábujjaitól, aztán a lábait,

torso, fingers and arms.

törzsét, ujjait és karjait.

It made its way up his neck,

Egészen feljutott a nyakáig,

cutting off his ability to breathe,

képtelenné téve, hogy lélegezzen,

and stopped just beneath the eyes.

és megállt épp a szemei alatt.

He never lost consciousness.

Soha nem vesztette el az eszméletét.

Rather, he watched from within

Ő inkább belülről nézte,

as his body shut down,

ahogy a teste lekapcsolt,

limb by limb,

végtagról végtagra,

muscle by muscle.

izomról, izomra.

In that ICU room, I walked up to my father's body,

Az intenzíven odamentem apám testéhez

and with a quivering voice and through tears,

és reszkető hanggal, könnyek között,

I began reciting the alphabet.

elkezdtem mondani az ábécét.

A, B, C, D, E, F, G,

Á, B, C, D, É, F, G,

H, I, J, K.

H, I, J, K.

At K, he blinked his eyes.

És a K-nál pillantott.

I began again.

Elölről kezdtem.

A, B, C, D, E, F, G,

Á, B, C, D, É, F, G,

H, I.

H, I.

He blinked again at the letter I,

És újra pillantott az I betűnél,

then at T, then at R, and A:

aztán a T-nél, majd az R-nél és az A-nál:

Kitra.

Kitra.

He said "Kitra, my beauty, don't cry.

Mondta: "Kitra, szépségem, ne sírj.

This is a blessing."

Ez egy áldás."

There was no audible voice, but my father

Nem volt hallható hang, de az apám

called out my name powerfully.

erőteljesen a nevemen szólított.

Just 72 hours after his stroke,

Csupán 72 órával az agyvérzése után,

he had already embraced

már magáévá tette

the totality of his condition.

állapotának teljességét.

Despite his extreme physical state,

Extrém fizikai állapota ellenére,

he was completely present with me,

teljes egészében velem volt,

guiding, nurturing,

utat mutatott és táplált.

and being my father as much

Apám volt, talán ugyanúgy,

if not more than ever before.

ha nem jobban, mint azelőtt.

Locked-in syndrome

A bezártságszindróma

is many people's worst nightmare.

sok ember legrosszabb rémálma.

In French, it's sometimes called

Franciául néha úgy hívják,

"maladie de l'emmuré vivant."

"maladie de l'emmuré vivant."

Literally, "walled-in-alive disease."

Szó szerint, "befalazva-élve betegség".

For many people, perhaps most,

Sok embernek, talán legtöbbnek,

paralysis is an unspeakable horror,

a paralízis egy leírhatatlan horror,

but my father's experience

de az apám tapasztalata,

losing every system of his body

ahogy testének minden rendszere megszűnt,

was not an experience of feeling trapped,

nem egy bezártságérzés volt,

but rather of turning the psyche inwards,

hanem inkább befelé fordította a pszichéjét

dimming down the external chatter,

elnémítva a külső fecsegést,

facing the recesses of his own mind,

és szembesült saját elméjének rejtekhelyeivel,

and in that place,

és azon a helyen

falling in love with life and body anew.

újra szerelmes lett az életbe és a testébe.

As a rabbi and spiritual man

Rabbiként és spirituális férfiként,

dangling between mind and body, life and death,

elme és test, élet és halál között lebegve,

the paralysis opened up a new awareness for him.

a paralízis egy új tudatosságot nyitott meg számára.

He realized he no longer needed to look

Rájött, hogy már nem kell

beyond the corporeal world

a testi világ mögé néznie,

in order to find the divine.

hogy megtalálja az istenit.

"Paradise is in this body.

"A mennyország ebben a testben van.

It's in this world," he said.

Ebben a világban van."-mondta.

I slept by my father's side for the first four months,

Apám mellett aludtam az első négy hónapban,

tending as much as I could

és gondoztam, amennyire tudtam

to his every discomfort,

enyhítve minden kényelmetlenségét.

understanding the deep human psychological fear

Megértettem a mély emberi pszichológiai félelmet,

of not being able to call out for help.

hogy nem tud segítségért kiáltani.

My mother, sisters, brother and I,

Anyám, lánytestvéreim, fiútestvérem és én,

we surrounded him in a cocoon of healing.

mindannyian körülvettük őt egy gyógyító burokban.

We became his mouthpiece,

Mi lettünk az Ő szavai,

spending hours each day reciting the alphabet

órákat töltöttünk az ábécé felmondásával,

as he whispered back sermons

miközben ő szentbeszédeket suttogott vissza

and poetry with blinks of his eye.

és verseket mondott pillantásaival.

His room, it became our temple of healing.

A szobája a gyógyulás temploma lett.

His bedside became a site for those

Az ágya széle azoké lett, akik

seeking advice and spiritual counsel, and through us,

tanácsért vagy lelki vigaszért jöttek, és rajtunk keresztül,

my father was able to speak

apám tudott beszélni

and uplift,

és felemelni,

letter by letter,

betűről, betűre,

blink by blink.

pillantásról, pillantásra.

Everything in our world became slow and tender

A mi világunkban minden lelassult és meglágyult,

as the din, drama and death of the hospital ward

miközben a kórház zaja, a dráma és a halál

faded into the background.

háttérbe mosódott.

I want to read to you one of the first things

Szeretnék felolvasni valamit, amit

that we transcribed in the week following the stroke.

az agyvérzését követő héten jegyeztünk le.

He composed a letter,

Egy levelet fogalmazott meg, melyet

addressing his synagogue congregation,

a zsinagóga közösségéhez intézett,

and ended it with the following lines:

és a következő sorokkal zárta:

"When my nape exploded,

"Amikor a tarkóm felrobbant,

I entered another dimension:

egy másik dimenzióba léptem:

inchoate, sub-planetary, protozoan.

kezdetleges, bolygón túli, protozoikus.

Universes are opened and closed continually.

Univerzumok újra és újra megnyílnak és becsukódnak.

There are many when low,

Sokan vannak, akik, ha mélyre kerülnek,

who stop growing.

nem tudnak már felemelkedni.

Last week, I was brought so low,

Múlt héten, annyira mélyre kerültem,

but I felt the hand of my father around me,

de éreztem apám kezét magam körül,

and my father brought me back."

és apám visszahozott."

When we weren't his voice,

Amikor nem a hangja, akkor

we were his legs and arms.

a lábai és a karjai voltunk.

I moved them like I know I would have wanted

Úgy mozgattam azokat, mint ahogy én is szerettem volna

my own arms and legs to be moved

hogy saját karjaim és lábaim mozogjanak,

were they still for all the hours of the day.

ha órákig mozdulatlanok lettek volna.

I remember I'd hold his fingers near my face,

Emlékszem, ahogy az ujjait az arcomhoz tartottam,

bending each joint to keep it soft and limber.

és behajlítottam minden ujjpercet, hogy puhák és rugalmasak maradjanak.

I'd ask him again and again

Újra és újra megkértem,

to visualize the motion,

hogy képzelje maga elé a mozdulatot,

to watch from within as the finger curled

hogy belülről nézze, ahogy az ujja behajlík

and extended, and to move along with it

és kienged és mozogjon azzal együtt

in his mind.

gondolatban.

Then, one day, from the corner of my eye,

Aztán, egy napon, a szemem sarkából

I saw his body slither like a snake,

láttam, ahogy a teste kígyószerűen vonaglott,

an involuntary spasm passing through the course

amint egy önkéntelen görcs ment végig

of his limbs.

a végtagjain.

At first, I thought it was my own hallucination,

Először azt gondoltam, képzelődök,

having spent so much time tending to this one body,

mivel oly sok időt töltöttem a gondozásával,

so desperate to see anything react on its own.

és annyira kétségbeesetten vártam, hogy valamije megmozduljon.

But he told me he felt tingles,

De azt mondta, bizsergést érez,

sparks of electricity flickering on and off

mintha elektromos szikrák vibrálnának

just beneath the surface of the skin.

a bőre alatt.

The following week, he began ever so slightly

A következő héten lassan bár, de

to show muscle resistance.

az izmai is ellenállást mutattak.

Connections were being made.

Kapcsolatok jöttek létre.

Body was slowly and gently reawakening,

A test lassan és gyengéden ébredni kezdett,

limb by limb, muscle by muscle,

végtagról végtagra, izomról izomra,

twitch by twitch.

nyilallásról nyilallásra.

As a documentary photographer,

Dokumentumfotósként

I felt the need to photograph

szükségét éreztem, hogy megörökítsem

each of his first movements

minden első mozdulatát,

like a mother with her newborn.

mint anya az újszülöttjének.

I photographed him taking his first unaided breath,

Lefotóztam, amikor önállóan vett levegőt első alkalommal,

the celebratory moment after he showed

az ünnepi pillanatot, amikor

muscle resistance for the very first time,

először ellenállást mutattak az izmai,

the new adapted technologies that allowed him

az új, személyre szabott technológiát, ami lehetővé tette,

to gain more and more independence.

hogy egyre függetlenebb legyen.

I photographed the care and the love

Megörökítettem a törődést és a szeretetet,

that surrounded him.

ami körülvette őt.

But my photographs only told the outside story

De a fotóim csupán a külső történetről meséltek,

of a man lying in a hospital bed

egy férfiről, aki a kórházi ágyban fekszik

attached to a breathing machine.

légzőkészülékhez kapcsolva.

I wasn't able to portray his story from within,

Nem tudtam megörökíteni a belső történetet,

and so I began to search for a new visual language,

így hát egy új vizuális nyelvet kerestem,

one which strived to express the ephemeral quality

amelynek célja kifejezni spirituális tapasztalatának

of his spiritual experience.

röpke milyenségét.

Finally, I want to share with you

Végül, szeretnék megosztani veletek

a video from a series that I've been working on

egy videót abból a sorozatból, amin dolgozok,

that tries to express the slow, in-between existence

és ami megpróbálja kifejezni a lelassult, köztes létet,

that my father has experienced.

amit apám megtapasztalt.

As he began to regain his ability to breathe,

Amint újra lélegezni tudott,

elkezdtem rögzíteni gondolatait,

I started recording his thoughts,

and so the voice that you hear in this video

így a hang, amit a videóban hallotok,

is his voice.

az ő hangja.

(Video) Ronnie Cahana: You have to believe

(Videó) Ronnie Cahana: El kell hinned,

you're paralyzed

hogy lebénultál,

to play the part

el kell játszanod egy tetraplég

of a quadriplegic.

szerepét.

I don't.

Én ezt nem teszem.

In my mind,

Gondolatban

and in my dreams

és álmaimban

every night

minden éjszaka

I Chagall-man float

Chagall-alakként lebegek

over the city

a város fölött,

twirl and swirl

forgok és pörgök

with my toes kissing the floor.

és lábujjaim megcsókolják a földet.

I know nothing about the statement

Semmit nem tudok

of man without motion.

a mozgás nélküli ember állapotáról.

Everything has motion.

Minden mozog.

The heart pumps.

A szív pumpál.

The body heaves.

A test emelkedik.

The mouth moves.

A száj mozog.

We never stagnate.

Mi soha nem stagnálunk.

Life triumphs up and down.

Az élet győzedelmeskedik fent és lent.

Kitra Cahana: For most of us,

Kitra Cahana: Legtöbbünknél

our muscles begin to twitch and move

az izmok rángatóznak és mozognak

long before we are conscious,

jóval mielőtt tudatosak lennénk,

but my father tells me his privilege

de apám arról a kiváltságáról beszél,

is living on the far periphery

hogy az emberi tapasztalat

of the human experience.

perifériáján él.

Like an astronaut who sees a perspective

Mint egy űrhajós, aki olyan távlatból lát,

that very few of us will ever get to share,

ami kevesünknek adatik meg,

he wonders and watches as he takes

ő rácsodálkozik és figyeli, ahogy

his first breaths

először vesz levegőt

and dreams about crawling back home.

és arról álmodik, hogy hazakúszik.

So begins life at 57, he says.

Így kezdődik az élet 57 éves korban, mondja.

A toddler has no attitude in its being,

A totyogó gyereknek nincs álláspontja az életről,

but a man insists on his world every day.

de a felnőtt ember minden nap ragaszkodik a világához.

Few of us will ever have to face physical limitations

Kevesen kell olyan fizikai korlátozottsággal

to the degree that my father has,

szembenéznünk, mint apámnak kellett,

but we will all have moments of paralysis

de mindannyiunk életében

in our lives.

lesznek lebénulások.

I know I frequently confront walls

Én magam is sokszor szembesülök

that feel completely unscalable,

megmászhatatlannak tűnő falakkal,

but my father insists

de az apám kitart amellett,

that there are no dead ends.

hogy nincsenek zsákutcák.

Instead, he invites me into his space of co-healing

Ehelyett, behív engem a közös gyógyulás felhőjébe,

to give the very best of myself, and for him

hogy a legjobbat adjam magamból

to give the very best of himself to me.

és hogy ő a legjobbat adja magából nekem.

Paralysis was an opening for him.

A paralízis egy új ajtó volt számára.

It was an opportunity to emerge,

Egy lehetőség, hogy felemelkedjen,

to rekindle life force,

hogy újra lángra lobbantsa az életerőt,

to sit still long enough with himself

hogy kellő időt töltsön önmagval,

so as to fall in love with the full continuum

hogy így beleszerethessen a teremtés

of creation.

teljes végtelenjébe.

Today, my father is no longer locked in.

Ma apám már nincs bezárva.

He moves his neck with ease,

Könnyen mozgatja a nyakát,

has had his feeding peg removed,

az etetőcsövet már levették róla,

breathes with his own lungs,

önállóan, tüdővel lélegzik,

speaks slowly with his own quiet voice,

lassan beszél saját halk hangján,

and works every day

és minden nap dolgozik,

to gain more movement in his paralyzed body.

hogy minél több mozgásra bírja lebénult testét.

But the work will never be finished.

De ez a munka soha nem lesz befejezve.

As he says, "I'm living in a broken world,

És azt mondja: "Egy megtört világban élek,

and there is holy work to do."

és ott szent munkát kell végeznem."

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)