Vincent Cochetel: I was held hostage for 317 days. Here's what I thought about…

Fordító: Richard Beleznay Lektor: Edit Dr. Kósa

I cannot forget them.

Nem tudom feledni őket.

Their names were Aslan, Alik, Andrei,

A nevük Aslan, Alik, Andrei,

Fernanda, Fred, Galina, Gunnhild,

Fernanda, Fred, Galina, Gunnhild,

Hans, Ingeborg, Matti, Natalya,

Hans, Ingerborg, Matti, Natalya,

Nancy, Sheryl, Usman, Zarema,

Nancy, Sheryl, Usman, Zarema volt,

and the list is longer.

és a lista itt nem ér véget.

For many, their existence, their humanity,

Sokuk léte, embersége

has been reduced to statistics,

mára csak statisztika,

coldly recorded as "security incidents."

érzéketlenül "biztonsági incidens”-ként elkönyvelve.

For me, they were colleagues

Számomra munkatársak voltak,

belonging to that community of humanitarian aid workers

humanitárius dolgozók azon közösségének tagjai,

that tried to bring a bit of comfort

akik próbáltak egy kis vigaszt nyújtani

to the victims of the wars in Chechnya in the '90s.

a csecsenföldi háború áldozatainak a 90-es években.

They were nurses, logisticians, shelter experts,

Ápolók, logisztikusok és menedékszakértők voltak,

paralegals, interpreters.

jogi asszisztensek, tolmácsok.

And for this service, they were murdered,

Szolgálatukért pedig meggyilkolták őket,

their families torn apart,

családjaik szétszakadtak,

and their story largely forgotten.

és történetüket nagyrészt elfelejtették.

No one was ever sentenced for these crimes.

Soha, senkit nem ítéltek el ezekért a bűnökért.

I cannot forget them.

Képtelen vagyok feledni őket.

They live in me somehow,

Valahogy bennem élnek,

their memories giving me meaning every day.

emlékeik adnak értelmet a mindennapjaimnak.

But they are also haunting the dark street of my mind.

De ugyanakkor kísértenek is elmém sötét rejtekéből.

As humanitarian aid workers,

Humanitárius dolgozókként

they made the choice to be at the side of the victim,

úgy döntöttek, hogy az áldozatok mellé állnak,

to provide some assistance, some comfort, some protection,

hogy segítséget, vigaszt, védelmet nyújtsanak,

but when they needed protection themselves,

de amikor nekik volt szükségük védelemre,

it wasn't there.

nem volt.

When you see the headlines of your newspaper these days

Ha manapság megnézzük az újság főcímeit

with the war in Iraq or in Syria --

az iraki vagy a szíriai háborúról:

aid worker abducted, hostage executed --

elrabolt önkéntes, kivégzett túsz;

but who were they?

de kik voltak ők?

Why were they there?

Miért voltak ott?

What motivated them?

Mi motiválta őket?

How did we become so indifferent to these crimes?

Hogy váltunk ennyire érzéketlenné ezekre a bűncselekményekre?

This is why I am here today with you.

Ezért vagyok ma itt önökkel.

We need to find better ways to remember them.

Jobb módokat kell találnunk, hogy emlékezzünk rájuk.

We also need to explain the key values to which they dedicated their lives.

El kell magyaráznunk a fő értékeket is, amelyeknek az életüket szentelték.

We also need to demand justice.

És igazságot kell követelnünk.

When in '96 I was sent

Amikor '96-ban az Egyesült Nemzetek

by the United Nations High Commissioner for Refugees to the North Caucasus,

Menekültügyi Főbiztosa az Észak-Kaukázusba küldött,

I knew some of the risks.

tisztában voltam a veszéllyel.

Five colleagues had been killed,

Öt munkatársat már megöltek,

three had been seriously injured,

három súlyosan megsérült,

seven had already been taken hostage.

hetet túszul ejtettek.

So we were careful.

Szóval óvatosak voltunk.

We were using armored vehicles, decoy cars,

Páncélozott járműveket és csaliautókat használtunk,

changing patterns of travel, changing homes,

változtatgattuk az útvonalat, a szálláshelyünket,

all sorts of security measures.

minden ilyen biztonsági intézkedést megtettünk.

Yet on a cold winter night of January '98, it was my turn.

Mégis 1998 telén, egy hideg januári éjjelen én következtem.

When I entered my flat in Vladikavkaz with a guard,

Amikor beértem a szállásomra Vlagyikavkazban, egy testőr kíséretében,

we were surrounded by armed men.

hirtelen fegyveresek vettek körül minket.

They took the guard, they put him on the floor,

Földre kényszerítették az őrt,

they beat him up in front of me,

a szemem láttára verték össze,

tied him, dragged him away.

megkötözték, elhurcolták.

I was handcuffed, blindfolded, and forced to kneel,

Engem megbilincseltek, bekötötték a szemem és térdre kényszerítettek,

as the silencer of a gun pressed against my neck.

miközben egy pisztoly hangtompítóját éreztem a tarkómon.

When it happens to you,

Amikor ilyesmi történik az emberrel,

there is no time for thinking, no time for praying.

nincs idő gondolkodni, nincs idő imádkozni.

My brain went on automatic,

Agyam automata módra kapcsolt,

rewinding quickly the life I'd just left behind.

villámgyorsan lepergetve előttem az életet, amelyet hátrahagyni készültem.

It took me long minutes to figure out

Hosszú percekig tartott, mire rájöttem,

that those masked men there were not there to kill me,

hogy azok a maszkos emberek nem azért jöttek, hogy megöljenek,

but that someone, somewhere, had ordered my kidnapping.

hanem mert valaki valahol elrendelte a foglyul ejtésemet.

Az emberi mivoltom megsemmisítése azon a napon kezdődött el.

Then a process of dehumanization started that day.

I was no more than just a commodity.

Nem voltam több egy árucikknél.

I normally don't talk about this,

Általában nem beszélek erről,

but I'd like to share a bit with you some of those 317 days of captivity.

de szeretném megosztani önökkel fogságom 317 napjának egyes emlékeit.

I was kept in an underground cellar,

Egy föld alatti cellába zártak,

total darkness,

teljes sötétség,

for 23 hours and 45 minutes every day,

23 órán és 45 percen át, minden egyes nap,

and then the guards would come, normally two.

aztán jöttek az őrök, általában ketten.

They would bring a big piece of bread,

Hoztak egy nagy darab kenyeret,

a bowl of soup, and a candle.

egy tál levest és egy gyertyát.

That candle would burn for 15 minutes,

Az a gyertya 15 percig égett,

15 minutes of precious light,

15 percnyi csodálatos fény,

and then they would take it away, and I returned to darkness.

aztán elvették, és én visszatértem a sötétségbe.

I was chained by a metal cable to my bed.

Egy fémvezetékkel láncoltak az ágyamhoz.

I could do only four small steps.

Mindössze négy apró lépést tudtam tenni.

I always dreamt of the fifth one.

Mindig az ötödikről álmodtam.

And no TV, no radio, no newspaper, no one to talk to.

Se TV, se rádió, se újság, senki, akihez szólhattam volna.

I had no towel, no soap, no toilet paper,

Nem volt törölközőm, se szappan se WC-papír,

just two metal buckets open, one for water, for one waste.

csak két fémvödör, egy a víznek, egy pedig WC-nek.

Can you imagine that mock execution can be a pastime for guards

El tudják képzelni, hogy az álkivégzés az őrök kedvelt időtöltése,

when they are sadistic or when they are just bored or drunk?

amikor szadisták vagy csak unatkoznak vagy éppen részegek?

We are breaking my nerves very slowly.

Nagyon lassan tönkreteszik az ember idegeit.

Isolation and darkness are particularly difficult to describe.

Az elszigeteltséget és a sötétséget különösen nehéz leírni.

How do you describe nothing?

Hogy jellemezze az ember a semmit?

There are no words for the depths of loneliness I reached

Nincs szó a magánynak azon mélységeire, ahol jártam

in that very thin border between sanity and madness.

azon a hajszálvékony határon a józan ész és az őrület között.

In the darkness, sometimes I played imaginary games of checkers.

A sötétben néha képzeletben dámajátékot játszottam.

I would start with the black,

A feketével kezdtem,

play with the white,

majd a fehérrel folytattam,

back to the black trying to trick the other side.

vissza a feketéhez, próbálva kijátszani a másik oldalt.

I don't play checkers anymore.

Azóta nem játszom dámát.

I was tormented by the thoughts of my family and my colleague, the guard, Edik.

Gyötörtek a gondolatok a családomról, a kollégámról, Edikről, a testőrről.

I didn't know what had happened to him.

Nem tudtam, mi lett vele.

I was trying not to think,

Próbáltam nem gondolkodni,

I tried to fill up my time

próbáltam eltölteni az időt

by doing all sorts of physical exercise on the spot.

mindenféle tornagyakorlattal ott helyben.

I tried to pray, I tried all sorts of memorization games.

Próbáltam imádkozni, próbáltam mindenféle memóriajátékot.

But darkness also creates images and thoughts that are not normal.

De a sötétség ugyanakkor képeket is szül, és abnormális gondolatokat.

One part of your brain wants you to resist, to shout, to cry,

Elméd egyik fele azt akarja, hogy állj ellen, üvölts, sírj,

and the other part of the brain orders you to shut up

de a másik fele utasít, hogy fogd be

and just go through it.

és csak bírd ki.

It's a constant internal debate; there is no one to arbitrate.

Ez egy véget nem érő belső vita; de nincs döntőbíró.

Once a guard came to me, very aggressively, and he told me,

Egyszer az egyik őr odajött hozzám, nagyon agresszív volt, és azt mondta:

"Today you're going to kneel and beg for your food."

"Ma térden állva fogsz könyörögni a vacsorádért".

I wasn't in a good mood, so I insulted him.

Nem voltam jó kedvemben, így hát beszóltam neki.

I insulted his mother, I insulted his ancestors.

Sértegettem az anyját, sértegettem a felmenőit.

The consequence was moderate: he threw the food into my waste.

A következmény mérsékelt volt: az ételt a WC-s vödrömbe dobta.

The day after he came back with the same demand.

Másnap visszajött, ugyanazzal a követeléssel.

He got the same answer,

Ugyanazt a választ kapta,

which had the same consequence.

ami ugyanazt a következményt vonta maga után.

Four days later, the body was full of pain.

Négy nappal később az egész testem fájt.

I didn't know hunger hurt so much when you have so little.

Nem tudtam, hogy az éhezés ilyen fájdalmas, amikor ilyen keveset kapsz.

So when the guards came down,

Szóval, amikor az őrök lejöttek,

I knelt.

térdeltem.

I begged for my food.

Könyörögtem az ételért.

Submission was the only way for me to make it to another candle.

A megadás volt az egyetlen mód, hogy túléljem a következő gyertyáig.

After my kidnapping,

Elrablásom után

I was transferred from North Ossetia to Chechnya,

átszállítottak Észak-Oszétiából Csecsenföldre.

three days of slow travel in the trunks of different cars,

Három napnyi lassú utazás, különböző autók csomagtartóiban,

and upon arrival, I was interrogated

majd megérkezésemkor vallatni kezdett

for 11 days by a guy called Ruslan.

egy Ruszlan nevű fickó, tizenegy napon át.

The routine was always the same:

Mindig ugyanaz a rutin:

a bit more light, 45 minutes.

egy kicsit több fény, 45 perc.

He would come down to the cellar,

Lejött hozzám a pincébe,

he would ask the guards to tie me on the chair,

utasította az őröket, hogy kötözzenek a székhez,

and he would turn on the music loud.

majd felhangosította a zenét.

And then he would yell questions.

Ezután kérdéseket üvöltött.

He would scream. He would beat me.

Ordított, összevert.

I'll spare you the details.

Megkímélem Önöket a részletektől.

There are many questions I could not understand,

Sok kérdés volt, amit nem értettem,

and there are some questions I did not want to understand.

és volt néhány kérdés, amit nem akartam érteni.

The length of the interrogation was the duration of the tape:

A kihallgatás időtartama a kazetta hossza volt:

15 songs, 45 minutes.

15 dal, 45 perc.

I would always long for the last song.

Mindig az utolsó dalra vágytam.

On one day, one night in that cellar, I don't know what it was,

Egyszer, egyik éjjel a cellámban, nem tudom mi volt az,

I heard a child crying above my head,

de gyereksírást hallottam a fejem fölül,

a boy, maybe two or three years old.

egy kisfiú, két- hároméves forma.

Footsteps, confusion, people running.

Léptek zaja, zsivaj, rohanó emberek.

So when Ruslan came the day after,

Szóval másnap, mikor Ruszlan ismét eljött,

before he put the first question to me,

mielőtt még nekem szegezte volna az első kérdést,

I asked him, "How is your son today? Is he feeling better?"

megkérdeztem: "Hogy van ma a fiad? Jobban van már?"

Ruslan was taken by surprise.

Ez meglepetésként érte Ruszlant.

He was furious that the guards may have leaked some details

Dühöngött, hogy az őrök esetleg kifecsegtek valamit

about his private life.

a magánéletéről.

I kept talking about NGOs supplying medicines to local clinics

Beszéltem neki a nem kormányzati szervezetekről, amelyek helyi kórházaknak

that may help his son to get better.

gyógyszereket küldenek, amelyek talán segíthetnének a fiának meggyógyulni.

And we talked about education, we talked about families.

Beszélgettünk az oktatásról, beszélgettünk a családunkról.

He talked to me about his children.

Mesélt nekem a gyermekeiről.

I talked to him about my daughters.

Én is meséltem neki a lányaimról.

And then he'd talk about guns, about cars, about women,

Aztán fegyverekről, autókról, nőkről beszélt,

and I had to talk about guns, about cars, about women.

és nekem is fegyverekről, autókról és nőkről kellett beszélnem.

And we talked until the last song on the tape.

És addig beszéltünk, amíg le nem járt a kazetta.

Ruslan was the most brutal man I ever met.

Ruszlan volt a legkegyetlenebb ember, akivel életemben találkoztam.

He did not touch me anymore.

Többé nem ütött meg.

He did not ask any other questions.

Többé nem tett fel kérdéseket.

I was no longer just a commodity.

Nem voltam többé portéka.

Two days after, I was transferred to another place.

Két nappal később újból átszállítottak.

There, a guard came to me, very close -- it was quite unusual --

Ott az egyik őr odalépett hozzám, igen közel -- elég szokatlan volt --,

and he said with a very soft voice, he said,

és csendes, szelíd hangon azt mondta:

"I'd like to thank you

"Szeretném megköszönni

for the assistance your organization provided my family

a támogatást, amit a szervezete biztosított a családomnak,

when we were displaced in nearby Dagestan."

amikor kitelepítettek minket a közeli Dagesztánban."

What could I possibly reply?

Mégis mit válaszolhattam volna?

It was so painful. It was like a blade in the belly.

Nagyon fájt. Mintha kést forgatnának bennem.

It took me weeks of internal thinking to try to reconcile

Heteken át gondolkodtam rajta, próbáltam összeegyeztetni a jó okot,

the good reasons we had to assist that family

amiért segítettünk annak a családnak

and the soldier of fortune he became.

a zsoldoskatonával, akivé ő vált.

He was young, he was shy.

Fiatal volt és félénk.

I never saw his face.

Sose láttam az arcát.

He probably meant well.

Nyilván jót akart.

But in those 15 seconds,

De abban a 15 másodpercben

he made me question everything we did,

megkérdőjeleztem miatta mindent, amit tettünk,

all the sacrifices.

minden áldozatot, amit hoztunk.

He made me think also how they see us.

Azon is elgondolkodtam, hogy ők hogyan látnak minket.

Until then, I had assumed that they know why we are there

Addig azt feltételeztem, tudják, miért vagyunk ott

and what we are doing.

és mi az, amit csinálunk.

One cannot assume this.

Az ember nem feltételezheti ezt.

Well, explaining why we do this is not that easy,

Hát, nem könnyű elmagyarázni, miért csináljuk ezt,

even to our closest relatives.

még a közeli hozzátartozóinknak sem.

Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk felsőbbrendűek,

We are not perfect, we are not superior,

we are not the world's fire brigade,

nem mi vagyunk a világ tűzoltói,

we are not superheroes,

nem vagyunk szuperhősök,

we don't stop wars,

nem vetünk véget háborúknak.

we know that humanitarian response is not a substitute for political solution.

Tudjuk, hogy a humanitárius munka nem helyettesíti a politikai megoldást.

Yet we do this because one life matters.

Mégis csináljuk, mert egyetlen élet is számít.

Sometimes that's the only difference you make --

Néha ez minden, amit tehetsz --

one individual, one family, a small group of individuals --

egyetlen személy, egy család, egy kis csoportnyi ember --,

and it matters.

és igenis, számít.

When you have a tsunami, an earthquake or a typhoon,

Ha cunami, földrengés vagy tájfun történik,

you see teams of rescuers coming from all over the world,

mentőalakulatok érkeznek a világ minden tájáról,

searching for survivors for weeks.

heteken át túlélők után kutatnak.

Why? Nobody questions this.

Miért? Ezt senki nem kérdőjelezi meg.

Every life matters,

Minden élet számít,

or every life should matter.

vagyis inkább minden életnek számítania kellene.

This is the same for us when we help refugees,

Ugyanez a helyzet velünk is, amikor menekülteken segítünk,

people displaced within their country by conflict, or stateless persons,

embereken, akiket elűztek otthonaikból a konfliktusok vagy éppen hontalanná váltak.

I know many people,

Tudom, hogy sok ember,

when they are confronted by overwhelming suffering,

amikor elviselhetetlen szenvedéssel találkozik,

they feel powerless and they stop there.

tehetetlennek érzi magát, és nem csinál semmit.

It's a pity, because there are so many ways people can help.

Nagy kár, hiszen olyan sokféleképpen tudnának az emberek segíteni.

We don't stop with that feeling.

Minket nem állít meg ez az érzés.

We try to do whatever we can to provide some assistance,

Megtesszük, amit csak tudunk, hogy segítséget nyújtsunk,

some protection, some comfort.

némi védelmet, vigaszt.

We have to.

Muszáj.

We can't do otherwise.

Nem tehetünk másképp.

It's what makes us feel, I don't know, simply human.

Ettől érezzük magunkat, nem is tudom, egyszerűen csak embernek.

That's a picture of me the day of my release.

Ez egy kép rólam a szabadulásom napján.

Months after my release, I met the then-French prime minister.

Hónapokkal a szabadulásom után találkoztam az akkori francia miniszterelnökkel.

The second thing he told me:

A második dolog, amit mondott, ez volt:

"You were totally irresponsible to go to the North Caucasus.

"Teljesen felelőtlen volt, hogy az Észak-Kaukázusba ment.

You don't know how many problems you've created for us."

El sem tudja képzelni, mennyi gondot okozott ezzel nekünk."

It was a short meeting.

Igen rövid találkozás volt.

(Laughter)

(nevetés)

I think helping people in danger is responsible.

Szerintem a veszélyben embereknek segíteni felelősségteljes dolog.

In that war, that nobody seriously wanted to stop,

Abban a háborúban, amit nem igazán akart senki sem megállítani,

and we have many of these today,

és manapság sok ilyen van,

bringing some assistance to people in need and a bit of protection

némi támogatást és védelmet adni a rászorulóknak

was not just an act of humanity,

nem csupán emberiességi cselekedet volt,

it was making a real difference for the people.

de igenis számított azoknak az embereknek.

Why could he not understand this?

Ő miért nem volt képes ezt megérteni?

We have a responsibility to try.

Felelősségünk megpróbálni.

You've heard about that concept: Responsibility to Protect.

Talán már hallották ezt a kifejezést: védelmi felelősség.

Outcomes may depend on various parameters.

A végkimenetel számos dologtól függhet.

We may even fail, but there is worse than failing --

Talán el is bukunk, de van, ami rosszabb, mint kudarcot vallani:

it's not even trying when we can.

ha meg sem próbáljuk, amikor megtehetnénk.

Well, if you are met this way, if you sign up for this sort of job,

Hát, ha valaki erre az útra lép, ha ilyesfajta munkát vállal,

your life is going to be full of joy and sadness,

az élete tele lesz boldogsággal és szomorúsággal,

because there are a lot of people we cannot help,

mert sokaknak nem tudunk segíteni,

a lot of people we cannot protect, a lot of people we did not save.

sokakat nem tudunk megvédeni, sok olyan ember van, akit nem mentettünk meg.

I call them my ghost,

A kísérteteimnek hívom őket.

and by having witnessed their suffering from close,

És amikor az ember közelről látja a szenvedésüket,

you take a bit of that suffering on yourself.

ő maga is szenvedni fog tőle.

Many young humanitarian workers

Sok fiatal humanitárius dolgozó

go through their first experience with a lot of bitterness.

rengeteg keserűséggel megy keresztül az első tapasztalatain.

They are thrown into situations where they are witness,

Olyan helyzetekbe kerülnek, ahol tanúi lesznek valaminek,

but they are powerless to bring any change.

de képtelenek változtatni rajta.

They have to learn to accept it

Meg kell tanulniuk elfogadni ezt

and gradually turn this into positive energy.

és idővel pozitív energiává alakítani.

It's difficult.

Nagyon nehéz.

Many don't succeed,

Sokaknak nem sikerül,

but for those who do, there is no other job like this.

de azoknak, akiknek igen, nincs még egy ilyen munka a világon.

You can see the difference you make every day.

Az ember látja a változást, amelyet naponta létrehoz.

Humanitarian aid workers know the risk they are taking

A humanitárius dolgozók ismerik a kockázatot, amelyet vállalnak

in conflict areas or in post-conflict environments,

a konfliktus sújtotta területeken vagy a konfliktus utáni környezetben,

yet our life, our job, is becoming increasingly life-threatening,

mégis életünk, munkánk egyre életveszélyesebbé válik,

and the sanctity of our life is fading.

és életünk szentsége elhalványul.

Do you know that since the millennium,

Tudják, hogy az ezredforduló óta

the number of attacks on humanitarian aid workers has tripled?

a humanitárius dolgozók elleni támadások megháromszorozódtak?

2013 broke new records:

2013-ban új rekord született.

155 colleagues killed,

155 munkatársat öltek meg,

171 seriously wounded,

171-et súlyosan megsebesítettek,

134 abducted.

134-et elraboltak.

So many broken lives.

Oly sok széttört élet.

Until the beginning of the civil war in Somalia in the late '80s,

A 80-as évek végéig, a szomáliai polgárháború kezdetéig

humanitarian aid workers were sometimes victims

humanitárius dolgozók olykor áldozatul estek.

of what we call collateral damages,

Ezt nevezzük járulékos veszteségnek.

but by and large we were not the target of these attacks.

De korántsem mi voltunk a támadások célpontjai.

This has changed.

Megváltozott a helyzet.

Look at this picture.

Nézzék meg ezt a képet.

Baghdad, August 2003:

Bagdad, 2003. augusztus:

24 colleagues were killed.

24 munkatársat öltek meg.

Gone are the days when a U.N. blue flag or a Red Cross

Rég elmúltak azok a napok, amikor az ENSZ kék zászlója vagy egy vörös kereszt

would automatically protect us.

automatikusan megvédett minket.

Criminal groups and some political groups

Bűnszervezetek és bizonyos politikai csoportok

have cross-fertilized over the last 20 years,

szövetkeztek az elmúlt 20 évben,

and they've created these sort of hybrids

és létrehozták ezeket a hibrid szervezeteket,

with whom we have no way of communicating.

amelyekkel nem tudunk kommunikálni.

Humanitarian principles are tested, questioned, and often ignored,

A humanitárius alapelveket megsértik, megkérdőjelezik és gyakran semmibe veszik,

but perhaps more importantly, we have abandoned the search for justice.

de ami talán még fontosabb, felhagytunk azzal, hogy igazságot szolgáltassunk.

There seems to be no consequence whatsoever

Úgy tűnik, nincs semmi következménye

for attacks against humanitarian aid workers.

annak, ha humanitárius dolgozókat támadnak meg.

After my release, I was told not to seek any form of justice.

Kiszabadulásom után azt mondták, ne akarjak igazságot szolgáltatni.

It won't do you any good, that's what I was told.

"Semmi hasznod nem lesz belőle" ‒ ezt mondták nekem.

Plus, you're going to put in danger the life of other colleagues.

Ráadásul más kollégák életét is veszélybe sodrod.

It took me years to see the sentencing

Évekbe telt, mire láthattam, ahogy elítélnek

of three people associated with my kidnapping,

három embert, akiknek köze volt az elrablásomhoz,

but this was the exception.

de ez a ritka kivétel.

There was no justice for any of the humanitarian aid workers

Semmiféle igazságot nem szolgáltattak azok ellen, akik humanitárius dolgozókat

killed or abducted in Chechnya between '95 and '99,

öltek meg vagy raboltak el Csecsenföldön 1995 és '99 között,

and it's the same all over the world.

és ugyanez a helyzet az egész világon.

This is unacceptable.

Ez elfogadhatatlan.

This is inexcusable.

Ez megbocsáthatatlan.

Attacks on humanitarian aid workers are war crimes in international law.

A humanitárius dolgozók elleni támadások háborús bűnök a nemzetközi jog szerint.

Those crimes should not go unpunished.

Ezeknek a bűnöknek nem lenne szabad büntetlenül maradniuk.

We must end this cycle of impunity.

Véget kell vetnünk ennek a büntetlenségi ciklusnak.

We must consider that those attacks against humanitarian aid workers

Úgy kell tekintenünk, hogy a humanitárius dolgozók elleni támadások

are attacks against humanity itself.

az emberiség ellen elkövetett támadások.

That makes me furious.

Ez nagyon feldühít.

I know I'm very lucky compared to the refugees I work for.

Tudom, nagyon szerencsés vagyok azokhoz a menekültekhez képest, akikért dolgozom.

I don't know what it is to have seen my whole town destroyed.

Nem tudom, milyen látni, ahogy az egész városomat lerombolják.

I don't know what it is to have seen my relatives shot in front of me.

Nem tudom, milyen látni, amikor a rokonaimat a szemem láttára lövik agyon.

I don't know what it is to lose the protection of my country.

Nem tudom, milyen elveszíteni a saját országom védelmét.

I also know that I'm very lucky compared to other hostages.

Azt is tudom, hogy a többi fogolyhoz képest is nagyon szerencsés vagyok.

Four days before my eventful release, four hostages were beheaded

Négy nappal az eseménydús szabadulásom előtt négy túszt fejeztek le

a few miles away from where I was kept in captivity.

néhány mérföldre attól a helytől, ahol engem tartottak fogva.

Why them?

Miért őket?

Why am I here today?

Miért lehetek én ma itt?

No easy answer.

Nincs könnyű válasz.

I was received with a lot of support that I got from my relatives,

Rengeteg támogatást kaptam a szeretteimtől,

from colleagues, from friends, from people I didn't know.

a kollégáimtól, a barátaimtól, emberektől, akiket nem is ismertem.

They have helped me over the years to come out of the darkness.

Rengeteget segítettek az évek során, hogy elő tudjak jönni a sötétségből.

Not everyone was treated with the same attention.

Nem mindenki kapott ennyi törődést.

How many of my colleagues, after a traumatic incident,

Hány munkatársam oltotta ki a saját életét

took their own life?

egy traumatikus esemény után?

I can count nine that I knew personally.

Kilencet ismertem közülük személyesen.

How many of my colleagues went through a difficult divorce

Hány munkatársam ment keresztül egy nehéz váláson

after a traumatic experience

egy traumatikus esemény után,

because they could not explain anything anymore to their spouse?

mert többé már nem tudtak semmit sem elmagyarázni a házastársuknak.

I've lost that count.

Már nem is számolom.

There is a price for this type of life.

Ára van az ilyesfajta életnek.

In Russia, all war monuments have this beautiful inscription at the top.

Oroszországban minden háborús emlékművön ez a gyönyörű véset olvasható.

It says, (In Russian)

Így hangzik: (oroszul)

"No one is forgotten, nothing is forgotten."

"Senkit nem feledünk, semmit nem feledünk."

I do not forget my lost colleagues.

Én nem felejtem el az elvesztett kollégáimat.

I cannot forget anything.

Semmit sem felejthetek el.

I call on you to remember their dedication

Önöket szólítom, hogy emlékezzenek az odaadásukra

and demand that humanitarian aid workers around the world

és követeljék, hogy minden humanitárius dolgozó a világon

be better protected.

jobb védelmet kapjon.

We should not let that light of hope they have brought to be switched off.

Nem hagyhatjuk, hogy az a reménysugár, amit a világba hoztak, kialudjon.

After my ordeal, a lot of colleagues asked me, "But why do you continue?

Megpróbáltatásaim után számos kollégám megkérdezte: "De mégis miért folytatod?"

Why do you do this sort of job?

"Miért csinálod ezt a fajta munkát?"

Why do you have to go back to it?"

"Miért kell visszatérned hozzá?"

My answer was very simple:

A válaszom igen egyszerű volt:

If I had quit,

ha kiléptem volna,

that would have meant my kidnapper had won.

az azt jelentette volna, hogy elrablóim győztek,

They would have taken my soul

hogy elvették a lelkem

and my humanity.

és az emberségem.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(taps)