How we talk about sexual assault online | Ione Wells

Fordító: Márkovity Teodóra Lektor: Maria Ruzsane Cseresnyes

Tavaly áprilisban történt.

It was April, last year.

I was on an evening out with friends

Szórakozni voltam a barátaimmal,

to celebrate one of their birthdays.

születésnapot ünnepeltünk.

We hadn't been all together for a couple of weeks;

Már néhány hete nem találkoztunk,

remek este volt, így újra együtt.

it was a perfect evening, as we were all reunited.

At the end of the evening,

Amikor vége lett,

I caught the last underground train back to the other side of London.

elértem még az utolsó metrót, ami visszavitt London túlsó végébe.

The journey was smooth.

Útközben nem volt semmi különös.

I got back to my local station

Megérkeztem az állomásra,

nekiindultam a tízperces gyalogútnak.

and I began the 10-minute walk home.

Amikor befordultam az utcánkba,

As I turned the corner onto my street,

my house in sight up ahead,

és már láttam a házat,

I heard footsteps behind me

egyre gyorsuló

lépteket hallottam a hátam mögül,

that seemed to have approached out of nowhere

and were picking up pace.

valahonnan a semmiből.

Before I had time to process what was happening,

Még mielőtt felfoghattam volna, mi történik,

a hand was clapped around my mouth so that I could not breathe,

egy kéz tapadt a számra, amitől lélegezni sem tudtam,

and the young man behind me dragged me to the ground,

és a fiatalember hátulról lerántott a földre.

beat my head repeatedly against the pavement

fejemet többször a járdához verte,

until my face began to bleed,

amíg az arcom vérezni nem kezdett,

kicking me in the back and neck

a nyakam és a hátam rugdosta,

while he began to assault me,

miközben készült megerőszakolni,

ripping off my clothes and telling me to "shut up,"

letépve ruháimat, csendet parancsolva,

as I struggled to cry for help.

mikor kiáltani próbáltam.

With each smack of my head to the concrete ground,

Minden ütéssel ami a fejemet érte,

a question echoed through my mind that still haunts me today:

egy kérdés merült fel, ami a mai napig kísért:

Mi lesz ennek a vége?

"Is this going to be how it all ends?"

Little could I have realized, I'd been followed the whole way

Nem tudhattam, hogy már az állomástól

from the moment I left the station.

végig követett.

And hours later,

Órákkal később

I was standing topless and barelegged in front of the police,

félmeztelenül és csupasz lábakkal álltam a rendőrségen,

having the cuts and bruises on my naked body photographed

ahogy a sebeket és zúzódásokat fényképezték

bizonyítékként.

for forensic evidence.

Now, there are few words to describe the all-consuming feelings

Nehéz szavakat találni azokra a mindent felemésztő érzésekre,

mint kiszolgáltatottság, szégyen,

of vulnerability, shame, upset and injustice that I was ridden with

in that moment and for the weeks to come.

feldúltság, méltánytalanság, amelyek hetekig gyötörtek.

But wanting to find a way to condense these feelings

Össze akartam sűríteni ezeket az érzéseket

into something ordered that I could work through,

valami rendezett formába, hogy feldolgozhassam,

I decided to do what felt most natural to me:

így azt tettem, ami számomra a legtermészetesebb:

I wrote about it.

kiírtam magamból.

Terápiaként indult.

It started out as a cathartic exercise.

I wrote a letter to my assaulter,

Írtam levelet a támadómnak,

humanizing him as "you,"

a "te" szóval emberszámba vettem,

to identify him as part of the very community

tagjává tettem annak a közösségnek,

that he had so violently abused that night.

amelyet oly durván meggyalázott azon az estén.

Stressing the tidal-wave effect of his actions,

Tettének következményeit hangsúlyozván

I wrote:

azt írtam:

"Did you ever think of the people in your life?

"Gondoltál valaha azokra, akik jelen vannak az életedben?

I don't know who the people in your life are.

Én nem tudom, kik ők.

I don't know anything about you.

Nem tudok semmit rólad.

But I do know this:

De ezt tudom:

you did not just attack me that night.

nem csak engem támadtál meg azon az éjszakán.

I'm a daughter, I'm a friend,

Lányukként, barátnőként,

I'm a sister, I'm a pupil,

nővéreként, diáktársként,

I'm a cousin, I'm a niece,

rokonként,

I'm a neighbor;

szomszédként közöm van emberekhez.

I'm the employee who served everyone coffee

Én vagyok az, aki kávét szolgál fel

in the café under the railway.

az állomásnál lévő kávézóban.

And all the people who form these relations to me

És ezek az emberek mind

make up my community.

a közösségem része.

And you assaulted every single one of them.

És te mindezeket az embereket bántalmaztad.

You violated the truth that I will never cease to fight for,

Megsértetted az igazságot, amiért mindig harcolni fogok,

and which all of these people represent:

és amit ezek az emberek képviselnek:

that there are infinitely more good people in the world than bad."

hogy sokkal több jó ember van a világon, mint gonosz."

But, determined not to let this one incident make me lose faith

Elhatároztam, hogy nem hagyom, hogy ez az incidens eltérítsen

in the solidarity in my community or humanity as a whole,

ismerőseim szolidaritásában és az emberiségben vetett hitemtől,

I recalled the 7/7 terrorist bombings in July 2005 on London transport,

felidéztem a 2005. júliusi londoni terrortámadást,

és hogy London polgármestere -- és a szüleim is -

and how the mayor of London at the time, and indeed my own parents,

had insisted that we all get back on the tubes the next day,

ragaszkodtak hozzá, hogy másnap is a metrót használjuk mindannyian,

so we wouldn't be defined or changed

hogy ne úgy táncoljunk már,

ahogy a terroristák fütyülnek.

by those that had made us feel unsafe.

I told my attacker,

A támadómnak azt mondtam:

"You've carried out your attack,

"Megtámadtál,

but now I'm getting back on my tube.

de visszaszállok arra a metróra.

Én és az ismerőseim nem fogunk félni sötétben menni haza.

My community will not feel we are unsafe walking home after dark.

We will get on the last tubes home,

Felszállunk az utolsó metrónkra,

and we will walk up our streets alone,

és egyedül sétálunk végig az utcán,

mert nem fogadjuk el, nem hagyjuk belénk vésődni

because we will not ingrain or submit to the idea

a gondolatot, hogy veszélynek tesszük ki magunkat.

that we are putting ourselves in danger in doing so.

We will continue to come together, like an army,

Bajtársként fogunk össze,

when any member of our community is threatened.

ha bárkit közülünk fenyegetés ér.

And this is a fight you will not win."

Ezt a harcot nem nyered meg."

At the time of writing this letter --

E levél írásának idején --

(Applause)

(Taps)

Thank you.

Köszönöm.

(Taps)

(Applause)

At the time of writing this letter,

E levél írásának idején,

I was studying for my exams in Oxford,

az oxfordi vizsgáimra készültem,

and I was working on the local student paper there.

és a helyi diákújságnál dolgoztam.

Despite being lucky enough to have friends and family supporting me,

Támogató családom és barátaim dacára

elég magányos voltam akkor.

it was an isolating time.

I didn't know anyone who'd been through this before;

Nem ismertem senkit, aki átélt ilyet korábban;

at least I didn't think I did.

legalábbis azt gondoltam.

I'd read news reports, statistics, and knew how common sexual assault was,

Olvastam jelentéseket, statisztikákat, és tudtam, milyen gyakori a nemi erőszak,

yet I couldn't actually name a single person

mégsem tudtam senkiről,

that I'd heard speak out about an experience of this kind before.

aki beszélt volna ilyen tapasztalatairól.

So in a somewhat spontaneous decision,

Egy hirtelen ötlettől vezérelve

I decided that I would publish my letter in the student paper,

elhatároztam, hogy közzéteszem levelemet a diákújságban,

hoping to reach out to others in Oxford

abban a reményben, hogy elér másokat is,

that might have had a similar experience and be feeling the same way.

akik talán átéltek ehhez hasonló esetet és ugyanígy érzik magukat.

At the end of the letter,

A levél végén

I asked others to write in with their experiences

kértem a többieket, hogy írjanak esetükről

under the hashtag, "#NotGuilty,"

a "#NotGuilty" 'hashtag alatt,

to emphasize that survivors of assault could express themselves

-- kihangsúlyozva, hogy az erőszak átélői nem kell,

without feeling shame or guilt about what happened to them --

hogy szégyent vagy bűntudatot érezzenek a történtek miatt --

to show that we could all stand up to sexual assault.

hogy megmutassuk, meg tudjuk védeni magunkat az erőszaktól.

What I never anticipated is that almost overnight,

Amire nem számítottam, hogy egy éjszaka alatt

ez a levél elterjed a neten.

this published letter would go viral.

Soon, we were receiving hundreds of stories

Nemsokára több száz sztorit kaptunk

férfiaktól és nőktől szerte a világból,

from men and women across the world,

which we began to publish on a website I set up.

ezeket megjelentettünk az általam létrehozott weboldalon.

And the hashtag became a campaign.

Ez a hashtag kampánnyá vált.

There was an Australian mother in her 40s who described how on an evening out,

Egy 40 éves ausztrál édesanya leírta, hogy egyszer, amikor szórakozni volt,

she was followed to the bathroom

követte a mosdóba

by a man who went to repeatedly grab her crotch.

egy férfi, aki többször megfogta az ágyékát.

There was a man in the Netherlands

Egy férfi Hollandiából

who described how he was date-raped on a visit to London

azt írta, hogy londoni látogatása alatt megerőszakolták,

and wasn't taken seriously by anyone he reported his case to.

és senki nem vette komolyan, amikor bejelentést tett.

I had personal Facebook messages from people in India and South America,

Személyes Facebook-üzenetekben kérdezték Indiából és Dél-Amerikából,

hogy miként vihetnénk át a kampány üzenetét hozzájuk.

saying, how can we bring the message of the campaign there?

Az egyik első közlés egy Nikki nevű nőtől származott,

One of the first contributions we had was from a woman called Nikki,

who described growing up, being molested my her own father.

aki leírta, hogy saját apja molesztálta gyermekkorában.

And I had friends open up to me

Barátaim is megnyíltak,

about experiences ranging from those that happened last week

és beszámoltak saját esetükről. Némelyik egy hete történt,

to those that happened years ago, that I'd had no idea about.

mások évekkel korábban, és én nem is tudtam róla.

And the more we started to receive these messages,

És ahogy kezdtek érkezni az üzenetek,

the more we also started to receive messages of hope --

egyre több reményteli üzenetet kaptunk,

people feeling empowered by this community of voices

olyanoktól, akik erőt merítenek e közösség hangjából,

standing up to sexual assault and victim-blaming.

ahogy kiállnak a nemi erőszak és az áldozathibáztatás ellen.

One woman called Olivia,

Egy Olivia nevű nő,

after describing how she was attacked

miután leírta, miként támadta meg valaki,

by someone she had trusted and cared about for a long time,

akiben korábban megbízott és fontos volt számára,

said, "I've read many of the stories posted here,

azt írta "sok történetet elolvastam a közöltekből,

and I feel hopeful that if so many women can move forward,

és reménykedem, ha ilyen sokan túl tudtak lépni ezen,

then I can, too.

akkor én is túl tudok.

I've been inspired by many,

Sokan hatnak rám bíztatólag,

and I hope I can be as strong as them someday.

hogy én is olyan erős leszek egyszer mint ők.

I'm sure I will."

Ebben biztos vagyok."

Az emberek világszerte twitteltek e hashtag alatt,

People around the world began tweeting under this hashtag,

and the letter was republished and covered by the national press,

és a levél megjelent a az országos médiában is,

as well as being translated into several other languages worldwide.

és több nyelvre lefordították világszerte.

But something struck me about the media attention

De valami megdöbbentett a média figyelmében,

hogy ez a levél annyira népszerű lett.

that this letter was attracting.

For something to be front-page news,

Hogy valami címlapra kerüljön,

given the word "news" itself,

hogy hír legyen.

we can assume it must be something new or something surprising.

feltehetjük, hogy kell lennie benne valami újnak vagy meglepőnek.

De a nemi erőszakban nincs semmi új.

And yet sexual assault is not something new.

Sexual assault, along with other kinds of injustices,

A nemi erőszakról --más méltánytalanságokkal együtt --

is reported in the media all the time.

a média nap mint nap beszámol.

A kampánynak köszönhetően

But through the campaign,

these injustices were framed as not just news stories,

e méltánytalanságok már nem egyszerűen hírek voltak,

hanem hús-vér emberekkel történt esetek, amelyekről az érintettek beszéltek.

they were firsthand experiences that had affected real people,

who were creating, with the solidarity of others,

Így jött létre a többiek szolidaritására támaszkodva

what they needed and had previously lacked:

az a hiánypótló platform,

a platform to speak out,

ahol meg lehet nyílni, ami biztosít,

the reassurance they weren't alone or to blame for what happened to them

hogy nem vagy egyedül, nem kell szégyenkezni..

and open discussions that would help to reduce stigma around the issue.

Az őszinte viták segítik eloszlatni a témát kísérő stigmákat.

The voices of those directly affected were at the forefront of the story --

Ezen a platformon a személyesen érintettek szava számított,

nem az újságíróké vagy a közösségi oldalak kommentelőié.

not the voices of journalists or commentators on social media.

And that's why the story was news.

És ezért lett a történetből hír.

We live in an incredibly interconnected world

Kapcsolatokkal teli világban élünk,

with the proliferation of social media,

ahol a közösségi oldalak burjánoznak.

which is of course a fantastic resource for igniting social change.

Ezek persze igen alkalmasak társadalmi változások beindítására.

But it's also made us increasingly reactive,

Egyúttal arra is késztetnek, hogy reagáljunk mindenre

from the smallest annoyances of, "Oh, my train's been delayed,"

a legkisebb bosszúságoktól, mint a "késik a vonatom",

a háború szörnyű igazságtalanságáig, a népirtásig, terrortámadásig.

to the greatest injustices of war, genocides, terrorist attacks.

Our default response has become to leap to react to any kind of grievance

Alapreakciónk erre, hogy azonnal ugorjunk minden sérelemre -

twitter, facebook, hashtag --

by tweeting, Facebooking, hastagging --

anything to show others that we, too, have reacted.

bármelyikre, hogy megmutassuk, mi is reagáltunk.

The problem with reacting in this manner en masse

Ezzel a csoportos reakcióval az a baj,

hogy jelentheti azt is, hogy valójában nem is reagálunk,

is it can sometimes mean that we don't actually react at all,

abban az értelemben, hogy cselekednénk is.

not in the sense of actually doing anything, anyway.

It might make ourselves feel better,

Ettől talán jobban érezzük magunkat,

like we've contributed to a group mourning or outrage,

mint mikor osztozunk valaki gyászában vagy felháborodásában,

but it doesn't actually change anything.

de ez valójában nem változtat semmit.

And what's more,

Ráadásul

akár el is nyomhatja azok hangját,

it can sometimes drown out the voices

of those directly affected by the injustice,

akiket közvetlenül érint az igazságtalanság,

akiket meg kéne hallgatni.

whose needs must be heard.

Worrying, too, is the tendency for some reactions to injustice

Ijesztő az tendencia is, hogy vannak, akik az igazságtalanságra

to build even more walls,

teljes meg nem értéssel reagálnak,

being quick to point fingers with the hope of providing easy solutions

az áldozatot hibáztatják, azt remélve, hogy egyszerű megoldást adnak

to complex problems.

egy összetett problémára.

One British tabloid, on the publication of my letter,

Egy bulvárlap azt írta levelem közzétételekor

branded a headline stating,

nagybetűs címben: :

"Oxford Student Launches Online Campaign to Shame Attacker."

"Oxfordi diák kampánya támadója megszégyenítésére."

But the campaign never meant to shame anyone.

Valójában a kampány senkit nem akart megszégyeníteni.

Megszólaltatni és meghallgatásra késztetni akarta az embereket.

It meant to let people speak and to make others listen.

Divisive Twitter trolls were quick to create even more injustice,

Twitteren a trollok csak fokozták az igazságtalanságot azzal,

commenting on my attacker's ethnicity or class

hogy támadóm etnikumáról vagy társadalmi hovatartozásáról találgattak,

to push their own prejudiced agendas.

saját előítéletességükhöz keresve indokot.

And some even accused me of feigning the whole thing

És egyesek engem vádoltak, hogy színleltem az egészet,

to push, and I quote,

hogy erőltessem, idézem,

my "feminist agenda of man-hating."

a "feministák utálják a férfiakat."

(Laughter)

(Nevetés)

I know, right?

Ugye?

Mintha azt akarnám mondani: "Más dolgom sincs, mint,

As if I'm going to be like, "Hey guys! Sorry I can't make it,

I'm busy trying to hate the entire male population

30 éves koromra

by the time I'm 30."

megutálni minden férfit."

(Laughter)

(Nevetés)

Now, I'm almost sure

Szinte biztos vagyok,

hogy ezek az emberek élőben nem mondanának ilyeneket.

that these people wouldn't say the things they say in person.

De háttérben maradva,

But it's as if because they might be behind a screen,

in the comfort in their own home

saját otthonuk biztonságában,

when on social media,

a közösségi oldalon,

people forget that what they're doing is a public act --

elfelejtik, hogy amit tesznek, nyilvános,

that other people will be reading it and be affected by it.

mások is olvassák, másokat is érint.

Visszatérve a "vissza a metróra" analógiához,

Returning to my analogy of getting back on our trains,

another main concern I have about this noise that escalates

a másik gondom a beszámolók által kiváltott lármával,

from our online responses to injustice

hogy könnyen elcsúszhat

is that it can very easily slip into portraying us as the affected party,

a sajnálkozás felé, ami a vereség érzetét

which can lead to a sense of defeatism,

váltja ki az érintettekből,

a kind of mental barrier to seeing any opportunity for positivity or change

olyan lelki korlátot emelve,

ami a pozitív változások akadálya lesz.

after a negative situation.

A kampány kezdete előtt pár hónappal,

A couple of months before the campaign started

még mielőtt bármi történt volna velem,

or any of this happened to me,

I went to a TEDx event in Oxford,

voltam Oxfordban egy TEDx-en,

and I saw Zelda la Grange speak,

és meghallgattam Zelda la Grage -t.

the former private secretary to Nelson Mandela.

Ő Nelson Mandela személyes titkárnője volt valamikor.

One of the stories she told really struck me.

Az egyik története nagyon szíven ütött.

She spoke of when Mandela was taken to court

Arról beszélt, hogy Mandelát bíróság elé idéztette

by the South African Rugby Union

a Dél-Afrikai Rögbi Szövetség,

after he commissioned an inquiry into sports affairs.

mert vizsgálatot kezdeményezett valami sport-ügyben.

A bíróságon

In the courtroom,

he went up to the South African Rugby Union's lawyers,

odament a rögbiszövetség ügyvédeihez

shook them by the hand

kezet rázott velük,

and conversed with them, each in their own language.

és mindegyikükhöz a saját nyelvén szólt.

And Zelda wanted to protest,

Zelda tiltakozni akart.

saying they had no right to his respect

hogy nem illeti meg őket ez a tisztelet

ez után a méltánytalanság után.

after this injustice they had caused him.

He turned to her and said,

Mandela erre így válaszolt:

"You must never allow the enemy to determine the grounds for battle."

"Sosem szabad hagyni, hogy az ellenség válassza meg, hol vívjuk meg csatánkat."

At the time of hearing these words,

Amikor hallottam,

I didn't really know why they were so important,

nem tudtam, miért olyan fontos ez,

but I felt they were, and I wrote them down in a notebook I had on me.

de éreztem, hogy az, és feljegyeztem magamnak.

But I've thought about this line a lot ever since.

Többször eszembe jutott azóta is.

Revenge, or the expression of hatred

Elégtételt venni, vagy kifejezni utálatunkat

towards those who have done us injustice

azok iránt, akik vétettek ellenünk,

may feel like a human instinct in the face of wrong,

ösztönös válasznak tűnhet a rosszra.

but we need to break out of these cycles

Ha viszont abban reménykedünk,

if we are to hope to transform negative events of injustice

hogy az igazságtalanságból a közösség számára előnyt kovácsolhatunk,

into positive social change.

úgy meg kell szakítsuk ezt az folyamatot.

To do otherwise

Ha nem teszünk semmit,

ha hagyjuk, hogy az ellenség határozza meg a csata színterét,

continues to let the enemy determine the grounds for battle,

creates a binary,

úgy az a helyzet áll elő,

where we who have suffered become the affected,

hogy vagyunk mi, érintettek, sértettek,

és velünk szemben a támadók.

pitted against them, the perpetrators.

És mint mikor megint metróra szálltunk,

And just like we got back on our tubes,

nem hagyhatjuk, hogy kapcsolataink, közösségi életünk színterén

we can't let our platforms for interconnectivity and community

védekezésre kényszerüljünk.

be the places that we settle for defeat.

De nem akarok elriasztani senkit a közösségi oldalak használatától,

But I don't want to discourage a social media response,

because I owe the development of the #NotGuilty campaign

hiszen a #NotGuilty kampány alakulását

almost entirely to social media.

szinte teljesen ennek köszönhetem.

But I do want to encourage a more considered approach

Arra biztatok viszont mindenkit, hogy megfontoltabban

to the way we use it to respond to injustice.

használja a méltánytalanságok ellen.

The start, I think, is to ask ourselves two things.

Kezdésnek elég két kérdést feltennünk magunknak.

Először: miért érzem ezt igazságtalannak?

Firstly: Why do I feel this injustice?

In my case, there were several answers to this.

Esetemben több válasz is volt erre.

Someone had hurt me and those who I loved,

Valaki megbántott engem és szeretteimet,

under the assumption they wouldn't have to be held to account

azt feltételezve, hogy nem kell felelnie

elismernie a kárt, amit okozott.

or recognize the damage they had caused.

Emellett nők és férfiak ezrei esnek áldozatául nap mint nap

Not only that, but thousands of men and women suffer every day

from sexual abuse, often in silence,

nemi erőszaknak, ami sokszor rejtve is marad,

yet it's still a problem we don't give the same airtime to as other issues.

mégsem kap kellő figyelmet a probléma a médiában.

It's still an issue many people blame victims for.

És még ráadásként: sokan az áldozatot hibáztatják.

Next, ask yourself: How, in recognizing these reasons,

Másodjára: Ha felismertem az okokat,

tudnék-e előnyt kovácsolni belőlük?

could I go about reversing them?

With us, this was holding my attacker to account -- and many others.

Esetemben felszólítottam a támadót, ismerje el és magyarázza meg tettét.

It was calling them out on the effect they had caused.

Felhívtam a figyelmét arra, hogy mit okozott.

It was giving airtime to the issue of sexual assault,

Lehetőség nyílt a nemi erőszak kérdésének megtárgyalására,

opening up discussions amongst friends, amongst families, in the media

vitát nyitva a barátok, a családok közt abban a médiában,

that had been closed for too long,

ami korábban oly sokáig elzárkózó volt;

and stressing that victims shouldn't feel to blame

hangsúlyozva, hogy az áldozatok nem hibásak azért,

for what happened to them.

ami velük történt..

We might still have a long way to go in solving this problem entirely.

Hosszú talán még az út a probléma teljes megoldásáig.

De elkezdhetjük használni

But in this way,

we can begin to use social media as an active tool for social justice,

a közösségi oldalakat a társadalmi igazságosság érdekében

as a tool to educate, to stimulate dialogues,

a nevelés eszközeként, párbeszédet generálva,

to make those in positions of authority aware of an issue

hogy eljussanak a problémák a hatalom birtokosaihoz,

by listening to those directly affected by it.

közvetlenül az érintettektől.

Mert néha ezekre a kérdésekre nincs egyszerű válasz.

Because sometimes these questions don't have easy answers.

In fact, they rarely do.

Sőt, ritkán van.

But this doesn't mean we still can't give them a considered response.

De ez nem jelenti azt, hogy ne válaszolhatnánk megfontoltan.

In situations where you can't go about thinking

Amikor pedig nem tudjuk az igazságtalanságot

how you'd reverse this feeling of injustice,

az ellenkezőjére fordítani,

you can still think, maybe not what you can do,

még mindig átgondolhatjuk,

mi az, amit nem tehetünk meg.

but what you can not do.

Nem építhetünk további falakat még több előítélettel,

You can not build further walls by fighting injustice with more prejudice,

more hatred.

gyűlölettel.

You can not speak over those directly affected by an injustice.

Nem személyeskedhetünk a közvetlenül érintett kárára.

És nem tehetjük meg, hogy másnapra elfelejtjük az igazságtalanságot,

And you can not react to injustice, only to forget about it the next day,

csak mert más már a téma a Twitteren

just because the rest of Twitter has moved on.

Néha - furcsa módon - az a legjobb,

Sometimes not reacting instantly is, ironically,

the best immediate course of action we can take.

ha nem reagálunk azonnal,

Because we might be angry, upset and energized by injustice,

Lehet, hogy mérgesek vagyunk, zaklatottak ugrásra készek az igazságtalanságtól,

but let's consider our responses.

de gondoljunk a válaszunkra.

Let us hold people to account, without descending into a culture

Úgy kérjünk számon másokon dolgokat, hogy mi magunk le ne süllyedjünk

that thrives off shaming and injustice ourselves.

a megszégyenítés és igazságtalanság kultúrájába.

Let us remember that distinction,

Jusson eszünkbe mindig,

amit az internetezők hajlamosak elfelejteni,

so often forgotten by internet users,

between criticism and insult.

hogy mi a különbség kritika és sértés között.

Csak azért, mert képernyő van előttünk,

Let us not forget to think before we speak,

just because we might have a screen in front of us.

ne felejtsünk el gondolkodni, mielőtt megszólalnánk.

And when we create noise on social media,

Amikor megszólalunk a közösségi oldalon,

let it not drown out the needs of those affected,

ne nyomjuk el az érintettek hangját,

inkább hangosítsuk fel,

but instead let it amplify their voices,

so the internet becomes a place where you're not the exception

így az internet olyan hellyé válik ahol nem kivételes dolog,

if you speak out about something that has actually happened to you.

ha valaki elmondja azt, amii vele történt.

All these considered approaches to injustice

Az igazság ilyen megközelítése

evoke the very keystones on which the internet was built:

felidézi azokat az alapköveket, amelyekre az internet felépült:

to network, to have signal, to connect --

hálózatosodni, venni a jelet, kapcsolódni --

all these terms that imply bringing people together,

ezek a dolgok nem elválasztják,

hanem összehozzák az embereket,

not pushing people apart.

Because if you look up the word "justice" in the dictionary,

Amikor megkeressük "igazságosság" szót a szótárban,

before punishment,

ítélet előtt,

before administration of law or judicial authority,

a jog adminisztrációja és a peres hatóság előtt,

you get:

ezt kapjuk:

"The maintenance of what is right."

"Fenntartani azt, ami helyes."

And I think there are few things more "right" in this world

És úgy gondolom, van más "helyes" dolog is,

than bringing people together,

mint összehozni az embereket,

than unions.

mint az egyesülés.

And if we allow social media to deliver that,

Ha hagyjuk, hogy a közösségi média nyújtsa mindezt,

then it can deliver a very powerful form of justice, indeed.

akkor nagyon eredményes lesz az igazságosságban.

Thank you very much.

Nagyon szépen köszönöm.

(Applause)

(Taps)