How I went from child refugee to international model | Halima Aden

Fordító: Anita Bodor Lektor: Ádám Kósa

This is me at age seven.

Ez én vagyok hét évesen.

And this is also me.

Ez pedig szintén én.

(Applause and cheering)

(Taps és éljenzés)

To be standing here in Kakuma refugee camp feels so surreal,

Itt állni a Kakuma menekülttáborban nagyon hihetetlen érzés,

and I'm overcome with so much emotion.

és e sok érzelem eluralkodik rajtam.

These very grounds are where I was born

Ez az a hely, ahol születtem

and spent the first seven years of my life.

és ahol életem első hét évét töltöttem.

I think many people are surprised to hear

Úgy gondolom, sok ember meglepődik,

that I had a great upbringing here at Kakuma.

hogy jó nevelést kaptam itt, Kakumában.

But I was happy,

De én boldog voltam és okos,

I was smart, I had friends

voltak barátaim,

and above all, I had hope for a brighter future.

mindenekfölött pedig fényesebb jövőben reménykedtem.

That's not to say that we didn't have our obstacles.

Ez nem jelenti azt, hogy nem ütköztünk akadályokba.

I mean, boy were there struggles.

Hogyne lettek volna gondok!

I would sometimes get sick with malaria

Néha maláriás lettem,

and didn't always know where our next meal would come from.

és nem mindig tudtam, hogy legközelebb mit eszünk.

But the sense of community that is here in Kakuma

Viszont a kakumai közösségérzet,

and the pride that everyone here possesses

és a mindenkiben ott lévő büszkeség

is simply unparalleled.

egyszerűen példátlan.

When I was younger, I remember conflicts breaking out.

Amikor fiatalabb voltam, akkor kezdődtek a nézeteltérések.

That tends to happen when people come from different backgrounds

Így van ez, ha mindenki más tapasztalatokat hoz magával,

and don't speak the same language.

és nem beszélnek ugyanazon a nyelven.

Eventually, Swahili --

Esetünkben a szuahéli –

the main language here --

az itteni anyanyelv –

became our common ground.

vált a közös nevezőnkké.

I made friends with the kids at the camp

Barátkoztam a táborban levő gyerekekkel,

and even started embracing some of their cultures,

és még néhányuk kultúráját is elkezdtem befogadni:

celebrating holidays like Christmas even though I was raised Muslim.

együtt ünnepeltük pl. a karácsonyt, még ha muszlimként is neveltek.

The other kids would embrace my culture as well,

A többi gyerek pedig az én kultúrámat fogadta be:

sometimes even praying right alongside me.

néha még mellettem is imádkoztak.

It was easy, as children, to come together,

Gyerekként könnyű volt összefogni,

blend all of our beliefs

összevonni mindannyiunk hitét,

to form our own unique, multicultural environment.

hogy megalkossuk saját, egyedi, multikulturális környezetünket.

My name is Halima Aden

A nevem Halima Aden.

and I'm a black, Muslim, Somali-American from Kenya.

Színes bőrű, muszlim, szomáliai-amerikai vagyok Kenyából.

(Applause)

(Taps)

Some have called me a trailblazer --

Egyesek úttörőnek neveztek –

I was the first Muslim homecoming queen at my high school,

az első muszlim bálkirálynő voltam a középiskolában,

the first Somali student senator at my college

az első egyetemi szomáliai diákszenátor

and the first hijab-wearing woman in many places,

és az első hidzsábot viselő nő olyan helyeken,

like the Miss Minnesota USA beauty pageant,

mint a Miss Minnesota USA szépségverseny,

the runways of Milan and New York Fashion Weeks

a milánói és New York-i divathét kifutói,

and even on the historic cover of British "Vogue."

és a történelmi brit Vogue magazin címlapja.

As you can see,

Amint látják,

I'm not afraid to be the first, to step out on my own,

nem félek attól, hogy első legyek, hogy kiálljak magamért,

to take risks and seek change,

kockáztassak és változásra törekedjek,

because that's what being a minority is about.

mert erről szól kisebbséginek lenni.

It's about using yourself as a vessel to create change

Eszközként használjuk magunk, hogy változást teremtsünk,

and being a human representation for the power of diversity.

és emberi megtestesítői legyünk a sokféleség erejének.

And now I use my platform to spread an important message of acceptance.

Mostanra saját platformom használom, hogy hirdessem az elfogadás fontosságát.

But it hasn't always been easy.

De ez nem volt mindig egyszerű.

When we first arrived to the United States and made St. Louis, Missouri home,

Amikor megérkeztünk az Államokba, az otthonná tett missouribeli St. Louisba,

I remember asking my mom, "Is this really America?"

emlékszem, ezt kérdeztem anyukámtól: "Ez tényleg Amerika?"

There were things that were sadly familiar,

Volt, ami már ismerős volt, sajnos.

Például az éjszakai lövöldözések,

like hearing gunshots at night

and the streets looking impoverished.

és a szegénységről árulkodó utcák.

But there were things that were also very different.

Viszont voltak nagyon eltérő dolgok is.

Like when I started first grade,

Még első osztályban vettem észre,

I noticed how the kids played in groups.

hogy a gyerekek csoportokban játszottak.

In America, we call them "cliques."

Amerikában ezt "klikkek"-nek neveztük.

Back here, we all played together.

Itt viszont mind együtt játszottunk.

Gender didn't matter,

Nem számított nemünk,

and race most certainly never mattered.

rasszunk pedig főleg nem.

I remember asking myself,

Emlékszem, ezt kérdeztem magamtól:

"Why don't they understand Swahili?

"Miért nem értik a szuahélit?

Swahili is the language that brings people together."

A szuahéli az a nyelv, ami összehoz."

To make matters worse,

Ennek tetejébe

the school I was enrolled in didn't have an English immersion program.

az iskolánknak nem volt kisegítő angol órája.

So everyday I would get up,

Így hát minden nap felkeltem,

go to school, sit in my desk

elmentem iskolába, ültem a padban

and never learn a thing.

és nem tanultam semmit.

This is when I started losing hope,

Kezdtem reményvesztett lenni,

and I wanted nothing more than return to Kakuma,

és mindennél jobban vissza akartam térni Kakumába,

a refugee camp.

a menekülttáborba.

Soon, my mother learned that many Somalis found refuge

Hamarosan anyám megtudta, hogy sok szomáliai menedéket talált

in a small town in Minnesota.

egy minnesotai kisvárosban.

So when I was eight, we moved to Minnesota.

Így nyolc éves koromban Minnesotába költöztünk.

My life changed as I met other students who spoke Somali,

Megváltozott az életem: szomáliaiul beszélő diákokkal találkoztam,

attended a school that had an English immersion program

olyan iskolába jártam, ahol volt kisegítő angol óra,

and found teachers that would go above and beyond,

és olyan tanáraim lettek, akik fölülmúlták önmagukat értem,

staying there after school hours and lunch breaks,

ott maradtak tanórák után és ebédszünetekben,

dedicated to helping me find success in the classroom.

hogy általuk sikereket érhessek el az osztályban.

Being a child refugee has taught me that one could be stripped of everything:

Menekült gyermekként megtanultam, hogyan lehet megfosztottá válni mindentől:

food, shelter, clean drinking water,

élelemtől, menedéktől, tiszta ivóvíztől,

even friendship,

még a barátoktól is.

but the one thing that no one could ever take away from you

Viszont az egyetlen dolog, amit senki sem vehet el tőlünk,

is your education.

az a műveltségünk.

So I made studying my top priority

Így nálam a tanulás állt mindenek felett,

and soon started flourishing within the classroom.

és hamar fejlődni kezdtem az osztályban.

As I grew older, I became more aware of others

Ahogy idősebb lettem, óvatosabbá váltam másokkal,

and how they viewed my race and background.

ahogyan rasszomra és származásomra tekintettek.

Specifically, when I started wearing the head scarf known as a hijab.

Kifejezetten, amikor már viseltem a hidzsábként ismert fejkendőt.

When I first started wearing it, I was excited.

Izgatott voltam, amikor először viseltem.

I remember admiring my mother's, and I wanted to emulate her beauty.

Emlékszem, mindig csodáltam anyámét, olyan szép akartam lenni, mint ő.

Viszont a középiskola elején a diákok azzal bosszantottak,

But when I started middle school,

the students teased me about not having hair,

hogy nincs hajam,

so to prove them wrong,

úgyhogy bizonyításképpen,

I started showing them my hair --

elkezdtem kendő nélkül járni –

something that goes against my beliefs, but something I felt pressured to do.

bár ez hitemmel ellenkezett, de valami mégis erre késztetett.

I wanted so badly to fit in at the time.

Rettenetesen be akartam illeszkedni.

When I reflect on the issues of race, religion, identity,

Amikor rasszi kérdésekre, vallásra és identitásra gondolok,

a lot of painful memories come to mind.

sok fájdalmas emlék jut eszembe.

It would be easy for me to blame those of another culture

Egyszerűbb lenne más kultúrájú embereket okolnom

for making me feel the pain I felt,

a megélt fájdalomért,

but when I think deeper,

de ha jobban belegondolok,

I also recognize that the most impactful,

akkor rájövök, hogy a legtöbb mélyreható,

positive, life-changing events that have happened to me

pozitív és életre szóló velem történt esemény,

are thanks to those people who are different than me.

azoknak köszönhető, akik mások, mint én.

It was at this moment that I decided to step outside of my comfort zone

Ebben a pillanatban elhatároztam, hogy kilépek komfortzónámból,

and compete in a pageant wearing a hijab and burkini.

és hidzsábban és burkiniben veszek részt egy szépségversenyen.

I saw it as an opportunity to be a voice for women

Mint lehetőséget láttam, hogy felszólaljak azokért a nőkért,

who, like myself, had felt underrepresented.

akik, akárcsak én, úgy érzik, hogy alulreprezentáltak.

And although I didn't capture the crown,

Habár nem szereztem meg a koronát,

that experience opened so many doors for me.

de a tapasztalat sok új lehetőséget tárt fel előttem.

I was receiving emails and messages from women all over the world,

A világ minden tájáról érkeztek ímélek és üzenetek nőktől, akik elmondták,

telling me that I've inspired them by simply staying true to myself.

hogyan inspiráltam őket, egyszerűen azzal, hogy önmagam maradtam.

The other "firsts" kept coming.

Aztán jött a többi "első".

I was invited to New York City by fashion icon Carine Roitfeld

Meghívást kaptam New York-ba, a divatikon, Carine Roitfeld által,

to shoot my very first editorial.

hogy elkészüljön legelső címlapfotózásom.

It was around this time that I became the first hijab-wearing model,

Ekkoriban lettem az első hidzsábot viselő modell.

and in my first year,

Az első évben

I graced the covers of nine fashion magazines.

kilenc divatlap címlapjára kerültem ki.

It was a whirlwind, to say the least.

Enyhén szólva fergeteges volt.

But with all the overnight success,

Ezzel a hirtelen jött sikerrel viszont,

there was one thing that remained constant --

egy valami változatlan maradt –

the thought that this could be what brings me back here to Kakuma,

az a gondolat, ami miatt talán visszatértem Kakumába,

the place that I call home.

a helyre, amit otthonnak hívok.

And just a few months ago, something incredible happened to me.

Egy pár hónappal ezelőtt, valami hihetetlen dolog történt velem.

I was in New York City, on a photo shoot,

New Yorkban voltam egy fotózáson,

when I met South Sudanese model Adut Akech,

ahol Adut Akech-vel találkoztam, egy dél-szudáni modellel,

who also happened to be born right here in Kakuma.

aki történetesen éppen itt, Kakumában született.

That experience in itself is the definition of hope.

Ezt megélni, maga a remény.

I mean, just imagine:

Úgy értem, képzeljék csak el:

two girls born in the same refugee camp,

két lány, akik ugyanabban a menekülttáborban születtek,

reunited for the first time on the cover of British "Vogue."

és akik újra együtt láthatóak a brit Vogue magazin címlapján.

(Applause and cheering)

(Taps és éljenzés)

I was given the distinct pleasure of partnering up with UNICEF,

Az a megtiszteltetés ért, hogy együttműködhetek az UNICEF-el,

knowing firsthand the work that they do for children in need.

első kézből megismerve munkájukat, amit a rászoruló gyerekekért tesznek.

And I want you to remember

Emlékeztetni szeretném önöket,

that although the children here may be refugees,

hogy jóllehet az ittlévő gyerekek menekültek,

they are children.

viszont ők is gyerekek.

They deserve every opportunity to flourish, to hope, to dream --

Megérdemelnek minden lehetőséget a fejlődésre, a reményre, az álmokra –

to be successful.

hogy sikeresek legyenek.

My story began right here in Kakuma refugee camp,

Az én történetem itt kezdődött, a Kakuma menekülttáborban,

a place of hope.

a remény helyén.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)