War and what comes after | Clemantine Wamariya

Fordító: Leila Sinka Lektor: Andi Vida

Words matter.

A szavak fontosak.

They can heal

Gyógyíthatnak

and they can kill ...

és ölhetnek is ...

yet, they have a limit.

de mégsem határtalanok.

When I was in eighth grade,

Amikor nyolcadikos voltam,

my teacher gave me a vocabulary sheet

a tanárom adott nekem egy szólistát,

with the word "genocide."

amelyen szerepelt a "népirtás" szó.

I hated it.

Gyűlöltem.

The word genocide is clinical ...

A népirtás szó olyan steril...

overgeneral ...

túlságosan általános...

bloodless ...

lélektelen...

dehumanizing.

embertelen.

No word

Nincs szó,

can describe

ami leírhatná azt,

what this does to a nation.

hogy mit tesz ez egy nemzettel.

You need to know,

Tudniuk kell,

in this kind of war,

hogy a háború e típusában

husbands kills wives,

férjek ölnek feleségeket,

wives kill husbands,

feleségek ölnek férjeket,

neighbors and friends kill each other.

szomszédok és barátok ölik egymást.

Someone

Valaki,

in power

akinek hatalma van,

says,

azt mondja,

"Those over there ...

hogy "Azok ott...

they don't belong.

ők nem ide tartoznak.

They're not human."

Ők nem emberek."

And people believe it.

Az emberek pedig ezt elhiszik.

I don't want words

Nem olyan szavakat akarok,

to describe this kind of behavior.

amik leírják az effajta viselkedést.

I want words to stop it.

Olyan szavakat akarok, amelyek megállítják!

But where are the words to stop this?

De hol vannak a szavak, amik ezt megállíthatják?

And how do we find the words?

És hogyan találjuk meg ezeket?

But I believe, truly, we have to keep trying.

Őszintén hiszem, hogy próbálkoznunk kell.

I was born in Kigali, Rwanda.

Kigaliban születtem, Ruandában.

I felt loved by my entire family

Éreztem az egész családom szeretetét

and my neighbors.

és a szomszédaimét is.

I was constantly being teased by everybody,

Mindenki folyamatosan ugratott,

especially my two older siblings.

különösképpen a két idősebb testvérem.

When I lost my front tooth,

Amikor kiesett a szemfogam,

my brother looked at me and said,

a bátyám rám nézett, és azt mondta:

"Oh, it has happened to you, too?

"Ó, hát veled is megtörtént?

It will never grow back."

Sosem fog visszanőni."

(Laughter)

(Nevetés)

I enjoyed playing everywhere,

Mindenhol szerettem játszani,

especially my mother's garden and my neighbor's.

különösen anyukám és a szomszéd kertjében.

I loved my kindergarten.

Imádtam az óvodát, ahová jártam.

We sang songs,

Énekeltünk,

we played everywhere

mindenfelé játszottunk,

and ate lunch.

és ott ebédeltünk.

I had a childhood

Olyan gyerekkorom volt,

that I would wish for anyone.

amilyet mindenkinek kívánok.

But when I was six,

Amikor hat éves voltam,

the adults in my family began to speak in whispers

a felnőttek a családomban suttogva kezdtek beszélni,

and shushed me any time that I asked a question.

és lepisszegtek, akárhányszor kérdeztem valamit.

One night,

Egyik éjszaka anyukám és apukám

my mom and dad came.

odajött hozzánk.

They had this strange look when they woke us.

Furcsa kifejezés ült az arcukon, amikor felkeltettek minket.

They sent my older sister Claire and I to our grandparent's,

A nagyszüleinkhez küldtek engem és a nővéremet, Claire-t,

hoping whatever was happening would blow away.

remélve, hogy ami akkoriban zajlott, hamarosan befejeződik.

Soon we had to escape from there, too.

Nem sokkal később innen is menekülnünk kellett.

We hid,

Bujkáltunk,

we crawled,

kúsztunk,

we sometimes ran.

néha menekültünk.

Sometimes I heard laughter

Néha nevetést hallottam,

and then screaming and crying

majd sikítást és sírást,

and then noise that I had never heard.

majd valami olyan hangot, amilyet előtte még soha.

You see,

Tudják,

I did not know

én nem tudtam,

what those noises were.

mik voltak azok a hangok.

They were neither human --

Nem voltak emberiek –

and also at the same time, they were human.

ezzel együtt emberiek is voltak.

I saw people who were not breathing.

Láttam embereket, akik nem lélegeztek.

I thought they were asleep.

Azt hittem, csak alszanak.

I still didn't understand what death was,

Nem értettem, micsoda a halál,

or killing in itself.

vagy maga a gyilkolás.

When we would stop to rest for a little bit

Amikor megálltunk egy kicsit pihenni,

or search for food,

vagy ételt kerestünk,

I would close my eyes,

becsuktam a szememet,

hoping when I opened them,

reménykedve, hogy amikor kinyitom,

I would be awake.

felébredek.

I had no idea which direction was home.

Azt sem tudtam, merre van az otthonom.

Days were for hiding

A nappalok a bujkálásról szóltak,

and night for walking.

az éjjelek a gyaloglásról.

You go from a person who's away from home

Otthonától távol lévő emberből

to a person with no home.

otthontalanná változtunk.

The place that is supposed to want you

Az a hely, amelyikről azt hisszük, kellünk neki,

has pushed you out,

kitaszított,

and no one takes you in.

és senki sem fogad be.

You are unwanted

Nem akar minket

by anyone.

senki.

You are a refugee.

Menekültek vagyunk.

From age six to 12,

Hattól tizenkét éves koromig

I lived in seven different countries,

hét különböző országban éltem,

moving from one refugee camp to another,

egyik menekülttáborból a másikba költöztem,

hoping we would be wanted.

remélve, hogy valakinek majd kellünk.

My older sister Claire,

A nővérem, Claire,

she became a young mother ...

fiatalon lett anya...

and a master at getting things done.

és a dolgok elintézésének mestere is.

When I was 12,

Amikor tizenkét éves voltam,

I came to America with Claire and her family on refugee status.

Claire-rel és a családjával menekültként Amerikába jöttem.

And that's only the beginning,

És ez csak a kezdet,

because even though I was 12 years old,

hisz bár csak tizenkettő voltam,

sometimes I felt like three years old

néha három évesnek éreztem magamat,

and sometimes 50 years old.

máskor pedig ötvennek.

My past receded,

A múltam eltávolodott,

grew jumbled,

összekuszálódott,

distorted.

eltorzult.

Everything was too much

Minden túl sok volt,

and nothing.

ugyanakkor semmi.

Time seemed like pages torn out of a book

Szétszórt, könyvből kitépett lapoknak

and scattered everywhere.

tűnt az idő.

This still happens to me standing right here.

Ezt még most, itt állva is így érzem.

After I got to America,

Miután Amerikába kerültem,

Claire and I did not talk about our past.

Claire-rel sosem beszéltünk a múltunkról.

In 2006,

Mikor már tizenkét éve

after 12 years

voltam távol a családomtól,

being separated away from my family,

és hét évig úgy tudtam, meghaltak,

and then seven years knowing that they were dead

ők pedig azt hitték, mi haltunk meg,

and them thinking that we were dead,

2006-ban

we reunited ...

újraegyesültünk...

in the most dramatic, American way possible.

a lehető legdrámaibb, legamerikaibb módon.

Live,

A televízióban,

on television --

élő adásban –

(Laughter)

(Nevetés)

on "The Oprah Show."

a The Oprah Show-ban.

(Laughter)

(Nevetés)

(Applause)

(Taps)

I told you, I told you.

Na, ugye?

(Laughter)

(Nevetés)

But after the show,

De az adás után,

as I spent time with my mom and dad

ahogy együtt töltöttem az időt anyukámmal és apukámmal,

and my little sister

a kishúgommal

and my two new siblings that I never met,

és a két testvéremmel, akikkel azelőtt sosem találkoztam,

I felt anger.

dühös voltam.

I felt every deep pain in me.

Iszonyú mély fájdalmat éreztem.

And I know that there is absolutely nothing,

Tudom, hogy az égvilágon semmi,

nothing,

de semmi

that could restore the time we lost with each other

nem adhatja vissza azt az időt, amit egymás nélkül töltöttünk,

and the relationship we could've had.

és a kapcsolatot, ami lehetett volna közöttünk.

Soon, my parents moved to the United States,

Nem sokkal ezután a szüleim az Egyesült Államokba költöztek,

but like Claire,

de Claire-hez hasonlóan

they don't talk about our past.

ők sem beszélnek a múltunkról.

They live in never-ending present.

Ők a soha véget nem érő jelenben élnek.

Not asking too many questions,

Nem kérdeznek túl sokat,

not allowing themselves to feel --

nem engedik meg maguknak, hogy érzéseik legyenek –

moving in small steps.

kis lépésekben haladnak.

None of us, of course, can make sense of what happened to us.

Természetesen egyikünk sem tudja értelmezni azt, ami velünk történt.

Though my family is alive --

Bár a családom életben van –

yes, we were broken,

igen, megtörtünk,

and yes, we are numb

és igen, eltompultunk,

and we were silenced by our own experience.

és hallgatunk mindarról, amin keresztülmentünk.

It's not just my family.

Nem az én családom az egyetlen.

Rwanda is not the only country

Ruanda nem az egyetlen olyan ország,

where people have turned on each other

ahol az emberek egymás ellen fordultak

and murdered each other.

és gyilkolták egymást.

The entire human race,

Az egész emberi faj

in many ways,

több szempontból is olyan,

is like my family.

mint a családom.

Not dead;

Életben van,

yes, broken, numb and silenced by the violence of the world

de megtörte, eltompította és elhallgattatta az erőszak,

that has taken over.

ami felülkerekedett a világon.

You see,

Tudják,

the chaos of the violence continues inside

az erőszak okozta káosz tovább él

in the words we use

a szavakban, amiket használunk,

and the stories we create every single day.

és a történetekben, amelyeket nap mint nap kitalálunk.

But also on the labels that we impose on ourselves

De a címkékben is,

and each other.

amiket magunkra vagy másokra aggatunk.

Once we call someone "other,"

Mihelyst valakira azt mondjuk, hogy "más",

"less than,"

"kevesebb",

"one of them"

"közülük való"

or "better than,"

vagy "különb",

believe me ...

higgyék el,

under the right condition,

megfelelő feltételek mellett

it's a short path to more destruction.

rövid úton még több pusztításhoz vezet.

More chaos

Még több káosz

and more noise

és még több zaj,

that we will not understand.

amit nem fogunk megérteni.

Words will never be enough

A szavak sosem lesznek elegendőek arra,

to quantify and qualify the many magnitudes

hogy megmérjük vagy minősítsük az ember okozta pusztítás

of human-caused destruction.

különböző nagyságrendjeit.

In order for us

Annak érdekében,

to stop the violence that goes on in the world,

hogy meg tudjuk állítani az erőszakot a világban,

I hope --

remélem –

at least I beg you --

legalábbis kérem önöket –

to pause.

álljanak meg egy pillanatra.

Let's ask ourselves:

Kérdezzük meg magunktól:

Who are we without words?

Kik vagyunk mi szavak nélkül?

Who are we without labels?

Kik vagyunk mi címkék nélkül?

Who are we in our breath?

Kik vagyunk, amikor lélegzünk?

Who are we in our heartbeat?

Kik vagyunk a szívdobbanásainkban?

(Applause)

(Taps)