What almost dying taught me about living | Suleika Jaouad

Fordító: Beáta Szabó Lektor: Péter Pallós

It was the spring of 2011,

2011 tavasza volt,

and as they like to say in commencement speeches,

és ahogy azt a diplomaosztós beszédekben szeretik mondani,

I was getting ready to enter the real world.

éppen arra készültem, hogy belépjek a nagybetűs életbe.

I had recently graduated from college

Nem sokkal azelőtt diplomáztam,

and moved to Paris to start my first job.

majd Párizsba költöztem, hogy betöltsem az első állásom.

My dream was to become a war correspondent,

Az volt az álmom, hogy haditudósító leszek,

but the real world that I found

de a rám váró nagybetűs élet

took me into a really different kind of conflict zone.

egészen másféle háborús övezetbe vezetett.

At 22 years old,

22 évesen leukémiát állapítottak meg nálam.

I was diagnosed with leukemia.

The doctors told me and my parents, point-blank,

Az orvosok köntörfalazás nélkül közölték a szüleimmel és velem,

that I had about a 35 percent chance of long-term survival.

hogy hosszú távon kb. 35% esélyem van a túlélésre.

I couldn't wrap my head around what that prognosis meant.

Nem tudtam felfogni, mit jelent ez a prognózis.

But I understood that the reality and the life I'd imagined for myself

De rájöttem, hogy a valóság és a magamnak elképzelt életem

had shattered.

darabjaira hullott.

Overnight, I lost my job, my apartment, my independence,

Egy éjszaka leforgása alatt elvesztettem az állásom, a lakásom, a függetlenségem,

and I became patient number 5624.

és az 5624-es számú páciens lett belőlem.

Over the next four years of chemo, a clinical trial

Az ezt követő négyévnyi kemó, egy kísérleti módszer

and a bone marrow transplant,

és egy csontvelő-átültetés alatt

the hospital became my home,

a kórház az otthonommá vált,

my bed, the place I lived 24/7.

és az ágyam lett a hely, ahol a nap 24 óráját töltöttem.

Since it was unlikely that I'd ever get better,

Mivel valószínűtlen volt, hogy valaha is jobban legyek,

I had to accept my new reality.

el kellett fogadnom ezt az új valóságot.

And I adapted.

Alkalmazkodtam.

I became fluent in medicalese,

Profin elsajátítottam az orvosi szakzsargont,

made friends with a group of other young cancer patients,

összebarátkoztam egy csoport fiatal rákos beteggel,

built a vast collection of neon wigs

összegyűjtöttem egy kollekcióra való neonszínű parókát,

and learned to use my rolling IV pole as a skateboard.

és megtanultam gördeszkázni az infúziós állványommal.

I even achieved my dream of becoming a war correspondent,

Még az az álmom is valóra vált, hogy haditudósító legyek,

although not in the way I'd expected.

bár nem éppen úgy, ahogy azt elterveztem.

It started with a blog,

Az egész egy bloggal kezdődött,

reporting from the front lines of my hospital bed,

amelyben a kórházi ágyam frontvonaláról tudósítottam.

and it morphed into a column I wrote for the New York Times,

Ebből később egy The New York Times-i rovat lett,

called "Life, Interrupted."

Félbeszakított élet címmel.

But -- (Applause)

De... (Taps)

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)

But above all else,

De a célom mindenekelőtt a túlélés volt.

my focus was on surviving.

And -- spoiler alert --

És – spoilerveszély! –

(Laughter)

(Nevetés)

I did survive, yeah.

túléltem, igen.

(Applause)

(Taps)

Thanks to an army of supportive humans,

Egy seregnyi embernek köszönhetően, akik támogattak,

I'm not just still here, I am cured of my cancer.

nemcsak, hogy még mindig élek, de ki is gyógyultam a rákból.

(Applause)

(Taps)

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)

So, when you go through a traumatic experience like this,

Amikor ehhez hasonló traumatikus eseményen vagyunk túl,

people treat you differently.

az emberek másképp kezelnek.

They start telling you how much of an inspiration you are.

Mondogatni kezdik, mennyire inspirálók vagyunk.

They say you're a warrior.

Azt mondják, harcosok vagyunk.

They call you a hero,

Hősnek tartanak,

someone who's lived the mythical hero's journey,

olyan személynek, aki átélte a hősök legendás kalandját,

who's endured impossible trials

aki lehetetlen próbákat állt ki,

and, against the odds, lived to tell the tale,

és a kilátások ellenére megélte, hogy elmesélhesse a történetét,

returning better and braver for what you're been through.

és az átélteknek köszönhetően erősebben és bátrabban tért vissza.

And this definitely lines up with my experience.

Ez kétségkívül megfelel a tapasztalataimnak.

Cancer totally transformed my life.

A rák teljesen átformálta az életem.

I left the hospital knowing exactly who I was

Amikor elhagytam a kórházat, pontosan tudtam, ki vagyok,

and what I wanted to do in the world.

és mi a célom ezen a világon.

And now, every day as the sun rises,

Minden napfelkeltekor

I drink a big glass of celery juice,

megiszom egy nagy pohár zellerlevet,

and I follow this up with 90 minutes of yoga.

és 90 perc jógával folytatom a napot.

Then, I write down 50 things I'm grateful for onto a scroll of paper

Ezután egy papírlapra leírok 50 dolgot, amiért hálás vagyok,

that I fold into an origami crane and send sailing out my window.

és hajtogatok belőle egy origami darut, melyet útjára engedek az ablakomból.

(Laughter)

(Nevetés)

Are you seriously believing any of this?

Tényleg elhisznek ebből bármit is?

(Laughter)

(Nevetés)

I don't do any of these things.

Semmit se csinálok ezek közül.

(Laughter)

(Nevetés)

I hate yoga, and I have no idea how to fold an origami crane.

Utálom a jógát, és fogalmam sincs, hogyan kell origami darut hajtogatni.

The truth is that for me,

Az az igazság, hogy számomra

the hardest part of my cancer experience began once the cancer was gone.

a rák legnehezebb része akkor kezdődött, amikor a betegségem elmúlt.

That heroic journey of the survivor we see in movies

A túlélő hősi kalandja,

amelyet filmekben és Instagramon látunk,

and watch play out on Instagram --

it's a myth.

mítosz.

It isn't just untrue, it's dangerous,

És nemcsak, hogy nem igaz, hanem egyenesen veszélyes is,

because it erases the very real challenges of recovery.

mert figyelmen kívül hagyja a felépülés igazi kihívásait.

Now, don't get me wrong -- I am incredibly grateful to be alive,

Ne értsenek félre, mértéktelenül hálás vagyok, hogy még élek, és jól tudom,

and I am painfully aware that this struggle is a privilege

hogy ez a küzdelem olyan kiváltság,

that many don't get to experience.

amelyet sokan nem tapasztalnak meg.

But it's important that I tell you

De fontos kihangsúlyozni,

what this projection of heroism and expectation of constant gratitude

mit tesz a gyógyulás útján járókkal ez a nekik tulajdonított hősiesség

does to people who are trying to recover.

és az állandó hálálkodás elvárása.

Because being cured is not where the work of healing ends.

A betegség legyőzése nem a gyógyulási folyamat vége.

It's where it begins.

Inkább a kezdete.

I'll never forget the day I was discharged from the hospital,

Sosem felejtem el a napot, amikor kiengedtek a kórházból,

finally done with treatment.

miután végre befejeződtek a kezelések.

Those four years of chemo had taken a toll on my relationship

A négyévnyi kemó rányomta a bélyegét

a régóta tartó párkapcsolatomra.

with my longtime boyfriend,

and he'd recently moved out.

Ő nem sokkal a vége előtt költözött el.

And when I walked into my apartment, it was quiet.

Amikor beléptem a lakásomba, csend volt.

Eerily so.

Baljós csend.

The person I wanted to call in this moment,

Az a személy, akit abban a pillanatban fel akartam hívni,

the person who I knew would understand everything,

akiről tudtam, hogy mindent megértene,

was my friend Melissa.

Melissa barátnőm volt.

She was a fellow cancer patient,

Ő szintén rákbeteg társam volt,

but she had died three weeks earlier.

de három héttel azelőtt meghalt.

As I stood there in the doorway of my apartment,

Ahogy ott álltam a lakásom ajtajában,

I wanted to cry.

sírás fojtogatott.

But I was too tired to cry.

De túl kimerült voltam a síráshoz.

The adrenaline was gone.

Az adrenalinnak nyoma sem volt.

I had felt as if the inner scaffolding

Úgy éreztem, a belső állvány,

that had held me together since my diagnosis

amely a diagnózisom óta egyben tartott engem,

had suddenly crumbled.

hirtelen összedőlt.

I had spent the past 1,500 days working tirelessly to achieve one goal:

A megelőző 1 500 napon át egyetlen cél elérésén dolgoztam fáradhatatlanul:

to survive.

hogy túléljek.

And now that I'd done so,

Amikor pedig ezt elértem,

I realized I had absolutely no idea how to live.

rájöttem, hogy fogalmam sincs arról, hogyan éljek.

On paper, of course, I was better:

Papíron, természetesen, jobban voltam:

I didn't have leukemia,

nem voltam leukémiás,

my blood counts were back to normal,

a vérsejtjeim száma újra normális volt,

and the disability checks soon stopped coming.

és a betegtámogatásom hamarosan megvonták.

To the outside world,

A külvilág számára

I clearly didn't belong in the kingdom of the sick anymore.

már egyértelműen nem tartoztam a betegek birodalmába.

But in reality, I never felt further from being well.

De valójában sosem éreztem magam távolabb a jólléttől.

All that chemo had taken a permanent physical toll on my body.

A sok kemoterápia örökre nyomot hagyott a testemen.

I wondered, "What kind of job can I hold

Azon tűnődtem: milyen állást tudnék betölteni,

when I need to nap for four hours in the middle of the day?

amikor napközben négyórányi pihenésre van szükségem?

When my misfiring immune system

Amikor a becsődölt immunrendszerem

still sends me to the ER on a regular basis?"

még mindig rendszeresen a sürgősségire juttat?

And then there were the invisible, psychological imprints

Amikor még mindig jelen vannak a betegségem által hátrahagyott

my illness had left behind:

pszichológiai nyomok:

the fears of relapse,

a visszaeséstől való félelem,

the unprocessed grief,

a feldolgozatlan gyász,

the demons of PTSD that descended upon me for days, sometimes weeks.

a PTSD démonai, amelyek napokig, sőt néha hetekig a hatalmukba kerítettek?

See, we talk about reentry

Reintegrációról általában

in the context of war and incarceration.

a háborúval és a börtönnel kapcsolatosan beszélünk.

But we don't talk about it as much

Más traumatikus élményeknél,

in the context of other kinds of traumatic experiences, like an illness.

mint amilyen egy betegség, már nem használjuk olyan gyakran.

Because no one had warned me of the challenges of reentry,

Mivel senki sem figyelmeztetett a reintegráció kihívásaira,

I thought something must be wrong with me.

azt hittem, velem van a baj.

I felt ashamed,

Szégyelltem magam,

and with great guilt, I kept reminding myself

és nagy bűntudatot érezve folyton arra emlékeztettem magam,

of how lucky I was to be alive at all,

hogy milyen szerencsém van, hogy egyáltalán élek,

when so many people like my friend Melissa were not.

amikor oly sokaknak, mint például Melissának, ez nem adatott meg.

But on most days, I woke up feeling so sad and lost,

A legtöbb napon, amikor felébredtem, annyira szomorú és elveszett voltam,

I could barely breathe.

hogy alig kaptam levegőt.

Sometimes, I even fantasized about getting sick again.

Néha még arról is elgondolkodtam, mi lenne, ha újra beteg lennék.

And let me tell you,

És hadd jegyezzem meg,

there are so many better things to fantasize about

temérdek jobb dolog is van,

when you're in your twenties and recently single.

amiről egy húszas éveiben járó friss szingli fantáziálhat.

(Laughter)

(Nevetés)

But I missed the hospital's ecosystem.

De hiányzott a kórházi környezet.

Like me, everyone in there was broken.

Ott hozzám hasonlóan mindenki megtört volt.

But out here, among the living, I felt like an impostor,

De itt a külvilágban, az élők között csalónak éreztem magam,

overwhelmed and unable to function.

levert voltam és működésképtelen.

I also missed the sense of clarity I'd felt at my sickest.

Hiányzott az is, hogy a betegségem idején mindent világosan láttam.

Staring your mortality straight in the eye has a way of simplifying things,

Amikor farkasszemet nézünk a halállal, az sok mindent leegyszerűsít,

of rerouting your focus to what really matters.

arra irányítja a figyelmünket, ami tényleg számít.

And when I was sick, I vowed that if I survived,

Amikor beteg voltam, megfogadtam,

it had to be for something.

hogy a túlélésemnek célja lesz:

It had to be to live a good life, an adventurous life,

jó élet, kalandokkal teli és tartalmas.

a meaningful one.

But the question, once I was cured,

De amikor meggyógyultam,

became: How?

felmerült a kérdés: hogyan?

I was 27 years old with no job, no partner, no structure.

27 éves voltam, de nem volt se munkám, se párom, se alapom.

And this time, I didn't have treatment protocols or discharge instructions

Abban az időben nem voltak sem kezelési eljárások, sem orvosi utasítások,

to help guide my way forward.

amelyek továbbsegítettek volna az úton.

But what I did have was an in-box full of internet messages

Ehelyett az online levelesládám tele volt ismeretlenektől kapott üzenetekkel.

from strangers.

Over the years,

Az évek leforgása alatt a rovatom a világ minden tájára eljutott,

people from all over the world had read my column,

and they'd responded with letters, comments and emails.

és az olvasóktól leveleket, hozzászólásokat és íméleket kaptam.

It was a mix, as is often the case, for writers.

Vegyesek voltak, mint ahogy az az íróknál megszokott is.

I got a lot of unsolicited advice

Kaptam egy rakás kéretlen tanácsot arról,

about how to cure my cancer with things like essential oils.

hogyan tudnék illóolajak segítségével kigyógyulni a rákból.

I got some questions about my bra size.

Jött néhány kérdés a mellbőségemről is.

But mostly --

De főleg...

(Laughter)

(Nevetés)

mostly, I heard from people who, in their own different way,

főleg olyanok írtak, akik a maguk módján

understood what it was that I was going through.

megértették, min mentem keresztül.

I heard from a teenage girl in Florida

Üzenetet kaptam egy floridai tinédzserlánytól,

who, like me, was coming out of chemo

aki hozzám hasonlóan épp akkor fejezte a kemót,

and wrote me a message composed largely of emojis.

és a levele jórészt emodzsikból állt.

I heard from a retired art history professor in Ohio named Howard,

Írt egy Howard nevű, ohiói nyugalmazott művészettörténész professzor,

who'd spent most of his life

aki élete nagy részében

struggling with a mysterious, debilitating health condition

egy rejtélyes, gyengeséggel járó betegséggel küzdött,

that he'd had from the time he was a young man.

amelyet még fiatalkorában kapott el.

I heard from an inmate on death row in Texas

Egy texasi elítélt is írt nekem a halálsorról,

by the name of Little GQ --

aki Little GQ-nak hívta magát,

short for "Gangster Quinn."

ami a "Gangster Quinn" rövidítése.

He'd never been sick a day in his life.

Egy percig se volt beteg egész életében.

He does 1,000 push-ups to start off each morning.

Minden napját 1 000 fekvőtámasszal kezdi.

But he related to what I described in one column

Mégis azonosulni tudott azzal a jelenséggel,

as my "incanceration,"

melyet a rovatomban a "rák börtönének" neveztem,

and to the experience of being confined to a tiny fluorescent room.

és az élménnyel, hogy egy apró, fénycsöves szobába voltam zárva.

"I know that our situations are different," he wrote to me,

"Tudom, hogy más helyzetben vagyunk – írta –,

"But the threat of death lurks in both of our shadows."

de a halál mindkettőnket fenyegető árnyékként követ."

In those lonely first weeks and months of my recovery,

A felépülésem első, magányosan töltött hetei és hónapjai alatt

these strangers and their words became lifelines,

ezek az ismeretlenek és a szavaik mentőövnek bizonyultak.

dispatches from people of so many different backgrounds,

A levelek oly sok különböző hátterű

with so many different experiences,

és más-mást megtapasztaló embertől jöttek,

all showing me the same thing:

mégis mind ugyanarról tettek tanúbizonyságot:

you can be held hostage

vagy hagyod,

by the worst thing that's ever happened to you

hogy a legrosszabb dolog, ami valaha történt velünk,

and allow it to hijack your remaining days,

fogva tartson, és tönkretegye a hátralévő napjainkat,

or you can find a way forward.

vagy találunk módot a folytatásra.

I knew I needed to make some kind of change.

Tudtam, hogy változtatnom kell valamin.

I wanted to be in motion again

Újra mozgásban akartam lenni,

to figure out how to unstuck myself and to get back out into the world.

rá akartam jönni, hogy jöhetek ki ebből a helyzetből, s térhetek vissza az életbe.

And so I decided to go on a real journey --

Ezért úgy döntöttem: igazi kalandba vágok,

not the bullshit cancer one

nem az átkozott rák kalandjába

or the mythical hero's journey that everyone thought I should be on,

vagy a legendás hősi kalandba, amin mindenki szerint lennem kellene,

but a real, pack-your-bags kind of journey.

hanem igazi "pakold össze a cuccaid" fajta kalandba.

I put everything I owned into storage,

Minden tulajdonom letétbe helyeztem,

rented out my apartment, borrowed a car

kiadtam a lakásom, kölcsönkértem egy autót,

and talked a very a dear but somewhat smelly friend

és rábeszéltem nagyon kedves, de egy kissé büdös barátom,

into joining me.

hogy csatlakozzon hozzám.

(Laughter)

(Nevetés)

Together, my dog Oscar and I embarked on a 15,000-mile road trip

Oscar kutyámmal egy csaknem 25 000 km-es,

around the United States.

USA körüli útra indultunk.

Along the way, we visited some of those strangers who'd written to me.

Útközben meglátogattunk néhányat az ismeretlen levélírók közül.

I needed their advice,

Szükségem volt a tanácsaikra,

also to say to them, thank you.

és arra, hogy köszönetet mondjak nekik.

I went to Ohio and stayed with Howard, the retired professor.

Elmentem Ohióba, és Howardnál, a nyugdíjas professzornál szálltam meg.

When you've suffered a loss or a trauma,

Amikor veszteség vagy trauma ér minket,

the impulse can be to guard your heart.

ösztöneink azt súgják: zárjuk kulcsra szívünket.

But Howard urged me to open myself up to uncertainty,

De Howard engem arra buzdított, hogy legyek nyitott a bizonytalanságra,

to the possibilities of new love, new loss.

az újabb szerelem és az újabb veszteség lehetőségére.

Howard will never be cured of illness.

Howard sosem fog meggyógyulni.

And as a young man, he had no way of predicting how long he'd live.

Fiatalkorában esélytelen volt megjósolni, hogy meddig fog élni,

But that didn't stop him from getting married.

de ez nem akadályozta meg abban, hogy megházasodjon.

Howard has grandkids now,

Howardnak ma már unokái vannak,

and takes weekly ballroom dancing lessons with his wife.

és heti rendszerességgel társastánc-órára jár a feleségével.

When I visited them,

Nem sokkal a látogatásom előtt ünnepelték

they’d recently celebrated their 50th anniversary.

az 50. házassági évfordulójukat.

In his letter to me, he'd written,

A levelében azt írta:

"Meaning is not found in the material realm;

"Az élet értelme nem a materiális világban van,

it's not in dinner, jazz, cocktails or conversation.

nem a vacsorákban, a dzsesszben, a koktélokban vagy a beszélgetésekben.

Meaning is what's left when everything else is stripped away."

Az élet értelme az, ami megmarad, miután minden más elvész.

I went to Texas, and I visited Little GQ on death row.

Elmentem Texasba, és meglátogattam Little GQ-t a halálsoron.

He asked me what I did to pass all that time

Megkérdezte, mivel ütöttem el azt a rengeteg időt,

I'd spent in a hospital room.

melyet a kórteremben töltöttem.

When I told him that I got really, really good at Scrabble,

Amikor elmondtam neki, hogy az idő alatt rendkívül jó lettem a Scrabble-ben,

he said, "Me, too!" and explained how,

azt válaszolta: "Én is!", és elmesélte,

even though he spends most of his days in solitary confinement,

hogy habár a legtöbb napját magánzárkában tölti,

he and his neighboring prisoners make board games out of paper

a szomszédos cellák rabjaival papírból készítenek társasjátékokat,

and call out their plays through their meal slots --

és az ételbeadó nyíláson keresztül játszanak.

a testament to the incredible tenacity of the human spirit

Ez bizonyítja az emberi lélek elképesztő állhatatosságát

and our ability to adapt with creativity.

és a kreativitásból fakadó alkalmazkodóképességét.

And my last stop was in Florida,

Az utolsó állomásom Floridában volt,

to see that teenage girl who'd sent me all those emojis.

hogy találkozhassak a tinédzserlánnyal, aki azt a sok emodzsit küldte.

Her name is Unique, which is perfect,

A neve Unique, amely tökéletesen illik rá,

because she's the most luminous, curious person I've ever met.

mivel ő a legragyogóbb és a legkíváncsibb ember, akit ismerek.

I asked her what she wants to do next and she said,

Megkérdeztem tőle, mi a következő lépés, és azt mondta:

"I want to go to college and travel

"Szeretnék egyetemre menni, utazni,

and eat weird foods like octopus that I've never tasted before

új, furcsa ételeket megkóstolni, mint pl. a polipot,

and come visit you in New York

meglátogatni téged New Yorkban,

and go camping, but I'm scared of bugs,

s kempingezni, – igaz, félek a bogaraktól,

but I still want to go camping."

de még így is el akarok menni."

I was in awe of her,

Teljesen lenyűgözött,

that she could be so optimistic and so full of plans for the future,

hogy ennyire optimista tud lenni, és ennyi terve van a jövőre nézve

given everything she'd been through.

mindazok után, amin keresztülment.

But as Unique showed me,

De ahogy azt Unique példája megmutatta,

it is far more radical and dangerous to have hope

sokkal radikálisabb és veszélyesebb reménykedni,

than to live hemmed in by fear.

mint félelemben élni.

But the most important thing I learned on that road trip

Azonban a legfontosabb dolog, amit megtanultam az út alatt:

is that the divide between the sick and the well --

a beteg és az egészséges közötti választóvonal

it doesn't exist.

nem létezik.

The border is porous.

Egy hajszál választja el őket egymástól.

As we live longer and longer,

Mivel egyre tovább élünk,

surviving illnesses and injuries that would have killed our grandparents,

olyan betegségeket és sérüléseket élünk túl, melyekbe a nagyszüleink,

even our parents,

sőt, akár még a szüleink is belehaltak volna,

the vast majority of us will travel back and forth between these realms,

így tehát a legtöbb ember oda-vissza utazgat a két világ között,

spending much of our lives somewhere between the two.

és élete nagy részét valahol a kettő között tölti.

These are the terms of our existence.

Ezek az élet feltételei.

Now, I wish I could say that since coming home from my road trip,

Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy amióta hazatértem az utamról,

I feel fully healed.

úgy érzem, teljesen meggyógyultam.

I don't.

Nem így van.

But once I stopped expecting myself

De amikor felhagytam az elvárással,

to return to the person I'd been pre-diagnosis,

hogy ugyanaz az ember legyek, mint aki a diagnózis előtt voltam,

once I learned to accept my body and its limitations,

amikor megtanultam elfogadni a testem és a korlátait,

I actually did start to feel better.

kezdtem jobban érezni magam.

And in the end, I think that's the trick:

Végül is, azt hiszem, ez a trükk:

to stop seeing our health as binary,

hogy az egészséget ne binárisnak tekintsük:

between sick and healthy,

beteg vagy egészséges,

well and unwell,

jó vagy rossz,

whole and broken;

és ép vagy sérült között.

to stop thinking that there's some beautiful, perfect state of wellness

Ne higgyük, hogy létezik az egészség gyönyörű, tökéletes állapota,

to strive for;

amelyért küzdenünk kell,

and to quit living in a state of constant dissatisfaction

és ne éljünk állandó elégedetlenségben,

until we reach it.

ameddig el nem érjük.

Every single one of us will have our life interrupted,

Minden egyes ember életét félbe fogja szakítani valami,

whether it's by the rip cord of a diagnosis

legyen az egy diagnózis jelentette pofon

or some other kind of heartbreak or trauma that brings us to the floor.

vagy más szívfájdalom, illetve trauma, amely a padlóra küld minket.

We need to find ways to live in the in-between place,

Meg kell találjuk a módját, hogyan éljünk a két véglet között,

managing whatever body and mind we currently have.

és hogyan boldoguljunk a testünk és lelkünk éppen aktuális állapotával.

Sometimes, all it takes is the ingenuity of a handmade game of Scrabble

Néha csak egy saját készítésű Scrabble eredetiségére van szükség,

or finding that stripped-down kind of meaning in the love of family

vagy arra, hogy a családi szeretetben és a bálterem táncparkettjén töltött estékben

and a night on the ballroom dance floor,

leljünk rá az élet lecsupaszított értelmére;

or that radical, dangerous hope

esetleg arra a radikális, veszélyes reményre van szükségünk,

that I'm guessing will someday lead a teenage girl terrified of bugs

amelynek köszönhetően egy bogaraktól rettegő lány

egy napon majd kempingezésre adja a fejét.

to go camping.

If you're able to do that,

Ha képes vagyunk erre,

then you've taken the real hero's journey.

akkor igazi hősi kalandba keveredtünk.

You've achieved what it means to actually be well,

Elértük, hogy valóban jól legyünk:

which is to say: alive, in the messiest, richest, most whole sense.

hogy éljünk – a szó legzűrösebb, leggazdagabb, legteljesebb értelmében.

Thank you, that's all I've got.

Ez minden, köszönöm.

(Applause)

(Taps)

Köszönöm.

Thank you.

(Applause)

(Taps)