How we can find ourselves in data | Giorgia Lupi

Fordító: Ádám Kósa Lektor: Andi Vida

This is what my last week looked like.

Így nézett ki a múlt hetem.

What I did,

Mit csináltam,

who I was with,

kivel voltam,

the main sensations I had for every waking hour ...

az ébren töltött óráim főbb benyomásai...

If the feeling came as I thought of my dad

Ha elérzékenyülve édesapámra gondoltam,

who recently passed away,

aki nemrég távozott el,

or if I could have just definitely avoided the worries and anxieties.

vagy ha épp meg tudtam szüntetni aggodalmaimat és szorongásaimat.

And if you think I'm a little obsessive,

Ha azt hiszik, kissé megszállott vagyok,

you're probably right.

igazuk lehet.

But clearly, from this visualization,

Ebből az ábrából viszont kétségtelenül

you can learn much more about me than from this other one,

többet tudhatnak meg rólam, mint ebből a másikból,

which are images you're probably more familiar with

ezek a képek valószínűleg sokkal ismerősebbek,

and which you possibly even have on your phone right now.

a telefonjaikon épp most is lehetnek ilyenek.

Bar charts for the steps you walked,

Oszlopdiagramok a megtett lépésekre,

pie charts for the quality of your sleep --

tortadiagramok az alvás minőségére –

the path of your morning runs.

a reggeli futások útvonala.

In my day job, I work with data.

Napi munkámban adatokkal foglalkozom.

I run a data visualization design company,

Egy adatvizualizáció-tervező céget működtetek.

and we design and develop ways to make information accessible

Módszereket tervezünk és fejlesztünk, amikkel képi megjelenítés útján

through visual representations.

tesszük elérhetővé az információt.

What my job has taught me over the years

A munkám az évek során megtanított arra,

is that to really understand data and their true potential,

hogy az adatok és a bennük rejlő lehetőségek megértéséhez

sometimes we actually have to forget about them

néha el kell őket felejteni,

and see through them instead.

és inkább át kell látni rajtuk.

Because data are always just a tool we use to represent reality.

Hiszen az adat mindig csak eszköz, amivel a valóságot képezzük le.

They're always used as a placeholder for something else,

Mindig csak reprezentálnak valami mást,

but they are never the real thing.

de ők maguk sohasem valóságos dolgok.

But let me step back for a moment

Hadd menjek vissza arra a pillanatra,

to when I first understood this personally.

amikor ezt először személyesen megtapasztaltam.

In 1994, I was 13 years old.

1994-ben tizenhárom éves

I was a teenager in Italy.

tinilány voltam Olaszországban.

I was too young to be interested in politics,

Túl fiatal voltam, hogy érdekeljen a politika,

but I knew that a businessman, Silvio Berlusconi,

de tudtam, hogy egy üzletember, Silvio Berlusconi

was running for president for the moderate right.

a mérsékelt jobb elnökjelöltje.

We lived in a very liberal town,

Egy nagyon liberális városban éltünk.

and my father was a politician for the Democratic Party.

Apám a Demokratikus Pártban politizált.

And I remember that no one thought that Berlusconi could get elected --

Emlékszem, senki sem gondolta, hogy Berlusconit megválasztják –

that was totally not an option.

ez egyáltalán fel sem merült.

But it happened.

De mégis megtörtént.

And I remember the feeling very vividly.

Az érzésre igen élénken emlékszem.

It was a complete surprise,

Eszméletlen meglepetés volt,

as my dad promised that in my town he knew nobody who voted for him.

mivel apám állította, hogy nem ismert senkit a városban, aki rá szavazott volna.

This was the first time

Ekkor történt először,

when the data I had gave me a completely distorted image of reality.

hogy az adataim teljesen eltorzított képet adtak a valóságról.

My data sample was actually pretty limited and skewed,

A vizsgált minta igen szűk és egyoldalú volt,

so probably it was because of that, I thought, I lived in a bubble,

és valószínűleg emiatt hittem, hogy buborékban élek,

and I didn't have enough chances to see outside of it.

amiből nem igazán volt alkalmam kilépni.

Now, fast-forward to November 8, 2016

Most ugorjunk előre 2016. november 8-ra,

in the United States.

az Egyesült Államokba.

The internet polls,

Az internetes felmérések,

statistical models,

statisztikai modellek,

all the pundits agreeing on a possible outcome for the presidential election.

az összes szakértő egyaránt ugyanazt tartotta esélyesnek az elnökválasztáson.

It looked like we had enough information this time,

Úgy festett akkor, hogy elég információnk van,

and many more chances to see outside the closed circle we lived in --

és sokkal több alkalmunk, hogy kilépjünk a zárt körből, amiben éltünk –

but we clearly didn't.

ám nyilvánvalóan nem.

The feeling felt very familiar.

Az érzés nagyon ismerős volt.

I had been there before.

Már éreztem korábban is.

I think it's fair to say the data failed us this time --

Jogosan állíthatjuk, hogy az adatok akkor becsaptak –

and pretty spectacularly.

igen látványosan.

We believed in data,

Hittünk az adatoknak,

but what happened,

de az történt,

even with the most respected newspaper,

még a legnívósabb újságokkal is,

is that the obsession to reduce everything to two simple percentage numbers

hogy megszállottan igyekeztek mindent két százalékértékre egyszerűsíteni,

to make a powerful headline

hogy hangzatos főcímet írhassanak,

made us focus on these two digits

így mi is erre a két számra koncentráltunk,

and them alone.

semmi másra.

In an effort to simplify the message

Az üzenet egyszerűsítésére törekedve,

and draw a beautiful, inevitable red and blue map,

és egy szép, szükségszerűen kék-piros térkép felrajzolásával

we lost the point completely.

teljesen elvesztettük a lényeget.

We somehow forgot that there were stories --

Valahogy elfelejtettük, hogy történetek,

stories of human beings behind these numbers.

emberi történetek vannak a számok mögött.

In a different context,

Más összefüggésben,

but to a very similar point,

de ehhez kapcsolódóan,

a peculiar challenge was presented to my team by this woman.

egy különös feladatot állított csapatom elé ez a nő.

She came to us with a lot of data,

Rengeteg adattal jött hozzánk,

but ultimately she wanted to tell one of the most humane stories possible.

de végül is a lehető legemberibb történetet akarta elmesélni.

She's Samantha Cristoforetti.

Ez a nő Samantha Cristoforetti.

She has been the first Italian woman astronaut,

Ő az első olasz női űrhajós,

and she contacted us before being launched

felkeresett minket, mielőtt elindult

on a six-month-long expedition to the International Space Station.

egy hat hónapos expedícióra a Nemzetközi Űrállomásra.

She told us, "I'm going to space,

Azt mondta: "A világűrbe megyek,

and I want to do something meaningful with the data of my mission

és a küldetésem adataival valami értelmeset akarok csinálni,

to reach out to people."

amivel segíthetek az embereknek."

A mission to the International Space Station

Egy küldetés a Nemzetközi Űrállomáson

comes with terabytes of data

több terabájtnyi adatot eredményez mindenről,

about anything you can possibly imagine --

amit csak el tudnak képzelni –

the orbits around Earth,

Föld körüli röppályák,

the speed and position of the ISS

az űrállomás sebessége, pozíciója,

and all of the other thousands of live streams from its sensors.

és a különféle érzékelőkből folyamatosan áradó ezernyi egyéb adat.

We had all of the hard data we could think of --

Birtokunkban volt az összes elképzelhető tényadat –

just like the pundits before the election --

mint a választás előtt a szakértőknek –,

but what is the point of all these numbers?

de mire jók ezek a számok?

People are not interested in data for the sake of it,

Az emberek nem magukra az adatokra kíváncsiak,

because numbers are never the point.

mert a számok sohasem lényegesek.

They're always the means to an end.

Azok csak eszközök a cél eléréséhez.

The story we needed to tell

Azt a történetet kellett elmesélnünk,

is that there is a human being in a teeny box

hogy egy emberi lény egy parányi kabinban

flying in space above your head,

lebeg az űrben a fejünk felett,

and that you can actually see her with your naked eye on a clear night.

és akit felhőtlen éjszakán szabad szemmel láthatunk.

So we decided to use data to create a connection

Elhatároztuk, hogy az adatok segítségével kapcsolatot teremtünk

between Samantha and all of the people looking at her from below.

Samantha és az őt idelentről figyelő emberek között.

We designed and developed what we called "Friends in Space,"

Megterveztük és kifejlesztettük a Friends in Space-t [Űrbarátok]

a web application that simply lets you say "hello" to Samantha

egy webes alkalmazást, amivel köszönhetünk Samanthának,

from where you are,

bárhol legyünk,

and "hello" to all the people who are online at the same time

és köszönhetünk az összes, a világ bármely pontján éppen akkor

from all over the world.

neten lévő embernek.

And all of these "hellos" left visible marks on the map

A köszönések látható foltokat hagytak a térképen,

as Samantha was flying by

amint Samantha elrepült felettünk,

and as she was actually waving back every day at us

és Twitteren keresztül naponta vissza is integetett nekünk

using Twitter from the ISS.

az űrállomásról.

This made people see the mission's data from a very different perspective.

Az emberek így nagyon más szemszögből tekinthették meg a küldetés adatait.

It all suddenly became much more about our human nature and our curiosity,

Hirtelen inkább az emberi természetről és a kíváncsiságról kezdett szólni,

rather than technology.

nem a technológiáról.

So data powered the experience,

Az adatok utat nyitottak az élménynek,

but stories of human beings were the drive.

amelyen emberi történetek haladtak végig.

The very positive response of its thousands of users

A több ezer felhasználó nagyon pozitív visszajelzése

taught me a very important lesson --

megtanított egy fontos dologra:

that working with data means designing ways

adatokkal foglalkozni annyit jelent, hogy módszereket tervezünk

to transform the abstract and the uncountable

a megszámlálhatatlannak és elvontnak

into something that can be seen, felt and directly reconnected

az életünkhöz és viselkedésünkhöz közvetlenül kapcsolódó,

to our lives and to our behaviors,

látható és érzékelhető dolgokká alakítására.

something that is hard to achieve

És ezt igencsak nehéz elérni,

if we let the obsession for the numbers and the technology around them

ha hagyjuk, hogy a számok és az őket övező technológia

lead us in the process.

elvakítsanak bennünket.

But we can do even more to connect data to the stories they represent.

De jobban is összeköthetjük az adatokat az általuk képviselt történetekkel.

We can remove technology completely.

A technológiát végképp kihagyhatjuk.

A few years ago, I met this other woman,

Pár éve találkoztam ezzel a másik nővel,

Stefanie Posavec --

Stefanie Posaveccel –

a London-based designer who shares with me the passion and obsession about data.

londoni székhelyű dizájner, aki beavat az adatok iránti mániákus szenvedélyébe.

We didn't know each other,

Nem ismerve egymást elhatároztuk,

but we decided to run a very radical experiment,

hogy elvégzünk egy rendkívüli kísérletet:

starting a communication using only data,

elkezdünk csak adatokkal kommunikálni.

no other language,

Semmi egyéb nyelv.

and we opted for using no technology whatsoever to share our data.

Semmi technológiát nem használtunk adataink megosztására.

In fact, our only means of communication

Egyetlen kommunikációs csatornánk

would be through the old-fashioned post office.

egy régimódi postahivatal volt.

For "Dear Data," every week for one year,

A Dear Data-hoz [Dárag adatok] egy évig minden héten

we used our personal data to get to know each other --

személyes adatainkat használtuk, hogy megismerjük egymást –

personal data around weekly shared mundane topics,

személyes adatok hetente megosztott köznapi témákról,

from our feelings

érzéseinktől kezdve

to the interactions with our partners,

a párunkkal való kapcsolatunkig,

from the compliments we received to the sounds of our surroundings.

a kapott dicséretektől környezetünk zajáig.

Personal information that we would then manually hand draw

A személyes információkat kézzel rajzoltuk

on a postcard-size sheet of paper

egy képeslap méretű papírra,

that we would every week send from London to New York,

amit aztán hetente küldtünk el Londonból New Yorkba,

where I live,

ahol lakom,

and from New York to London, where she lives.

és New Yorkból Londonba, ahol ő lakik.

The front of the postcard is the data drawing,

A képeslap előlapján az adatok láthatók,

and the back of the card

hátlapján pedig

contains the address of the other person, of course,

természetesen a címzés áll,

and the legend for how to interpret our drawing.

és a magyarázat rajzaink értelmezéséhez.

The very first week into the project,

A projekt első heteiben még rideg,

we actually chose a pretty cold and impersonal topic.

személytelen témákat választottunk.

How many times do we check the time in a week?

Hetente hányszor nézünk az órára?

So here is the front of my card,

Itt a képeslapom előlapja.

and you can see that every little symbol

Láthatják, hogy minden kis jel

represents all of the times that I checked the time,

azokat az időpontokat mutatja, amikor megnéztem az időt.

positioned for days and different hours chronologically --

Napok szerint rendezve, és az egyes órák időrendben –

nothing really complicated here.

egyáltalán nem bonyolult.

But then you see in the legend

Majd a magyarázatban láthatják,

how I added anecdotal details about these moments.

hogyan szúrtam személyes megjegyzéseket e pillanatokhoz.

In fact, the different types of symbols indicate why I was checking the time --

Az eltérő jelek azt mutatják, miért néztem meg az időt:

what was I doing?

mit csináltam éppen?

Was I bored? Was I hungry?

Unatkoztam? Éhes voltam?

Was I late?

Késésben voltam?

Did I check it on purpose or just casually glance at the clock?

Volt oka, vagy csak úgy rápillantottam az órára?

And this is the key part --

Ez a kulcsa az egésznek:

representing the details of my days and my personality

napjaim és személyiségem darabjainak bemutatása

through my data collection.

adatgyűjteményemen keresztül.

Using data as a lens or a filter to discover and reveal, for example,

Lencseként vagy szűrőként használni az adatokat, például az elkésés miatti

my never-ending anxiety for being late,

örök szorongásom felismerésére és kimutatására,

even though I'm absolutely always on time.

holott mindig pontos vagyok.

Stefanie and I spent one year collecting our data manually

Stefanie és én egy évig gyűjtöttük adatainkat kézzel,

to force us to focus on the nuances that computers cannot gather --

arra késztetve magunkat, hogy a számítógépek által -

or at least not yet --

legalábbis ma még - nem érzékelhető finom részletekre koncentráljunk,

using data also to explore our minds and the words we use,

és hogy az adatok révén nemcsak cselekedeteinket,

and not only our activities.

hanem elménket és szóhasználatunkat is feltérképezzük.

Like at week number three,

Például a harmadik héten

where we tracked the "thank yous" we said and were received,

nyomon követtük a kimondott és meghallott "köszönöm"-öket,

and when I realized that I thank mostly people that I don't know.

amikor is rájöttem, legtöbbször az ismeretleneknek vagyok hálás.

Apparently I'm a compulsive thanker to waitresses and waiters,

Pincéreknek és pincérnőknek megrögzötten "köszönömözgetek",

but I definitely don't thank enough the people who are close to me.

akik közel állnak hozzám, azoknak viszont alig.

Over one year,

Egy év alatt

the process of actively noticing and counting these types of actions

az ilyen tevékenységek tudatos megfigyelése és számolása

became a ritual.

szertartássá vált.

It actually changed ourselves.

Mindketten megváltoztunk.

We became much more in tune with ourselves,

Sokkal inkább összhangba kerültünk önmagunkkal,

much more aware of our behaviors and our surroundings.

jobban tudatára ébredtünk viselkedésünknek és környezetünknek.

Over one year, Stefanie and I connected at a very deep level

Egy év alatt nagyon elmélyült kapcsolatunk

through our shared data diary,

a megosztott adatnaplóinkon keresztül,

but we could do this only because we put ourselves in these numbers,

de csak azért, mert beleéreztük magunkat e számokba,

adding the contexts of our very personal stories to them.

és legszemélyesebb történeteink környezetébe helyeztük őket.

It was the only way to make them truly meaningful

Egyedül így kaphattak valódi értelmet,

and representative of ourselves.

és testesíthettek meg minket.

I am not asking you to start drawing your personal data,

Nem kérem, hogy kezdjék el összeszedni személyes adataikat,

or to find a pen pal across the ocean.

vagy találjanak egy óceánon túli levelezőpartnert.

But I'm asking you to consider data --

Azt kérem, hogy úgy tekintsenek az adatokra –

all kind of data --

mindenféle adatra –

as the beginning of the conversation

mint a párbeszéd kezdetére,

and not the end.

és ne mint a végére.

Because data alone will never give us a solution.

Hiszen az adatok önmagukban nem vezetnek megoldásra.

And this is why data failed us so badly --

És azért csaptak be minket az adatok annyira cefetül,

because we failed to include the right amount of context

mert nem használtuk a megfelelő kontextust

to represent reality --

az árnyalt, összetett és kusza

a nuanced, complicated and intricate reality.

valóság bemutatásához.

We kept looking at these two numbers,

Nem vettük le szemünket erről a két számról,

obsessing with them

megszállottjaik lettünk,

and pretending that our world could be reduced

úgy tettünk, mintha világunk leegyszerűsíthető lenne

to a couple digits and a horse race,

néhány számjegyre, egy versenyre,

while the real stories,

miközben a valódi történetek,

the ones that really mattered,

melyek valóban számítanak,

were somewhere else.

valahol máshol voltak.

What we missed looking at these stories only through models and algorithms

Az algoritmusokon és modelleken keresztül megfigyelt történetekből kimaradt az,

is what I call "data humanism."

amit úgy hívok, "adathumanizmus".

In the Renaissance humanism,

A reneszánsz humanizmusban

European intellectuals

az európai gondolkodók

placed the human nature instead of God at the center of their view of the world.

Isten helyett az emberi természetet állították világnézetük középpontjába.

I believe something similar needs to happen

Hiszem, hogy valami hasonlónak kell történnie

with the universe of data.

az adatuniverzumban is.

Now data are apparently treated like a God --

Mostanság az adatot Istenként kezelik:

keeper of infallible truth for our present and our future.

jövőnk és jelenünk abszolút igazságának birtokosaként.

The experiences that I shared with you today

A ma elmesélt élményeim megtanították:

taught me that to make data faithfully representative of our human nature

ahhoz, hogy az adatokat az emberi természet hű megtestesítőjévé formáljuk,

and to make sure they will not mislead us anymore,

és hogy többé ne vezethessenek félre bennünket,

we need to start designing ways to include empathy, imperfection

olyan módszereket kell kidolgoznunk, melyekben az empátia, a tökéletlenség

and human qualities

és az emberi tulajdonságok is helyet kapnak

in how we collect, process, analyze and display them.

mind az összegyűjtés, feldolgozás és a megjelenítés során.

I do see a place where, ultimately,

Látom a pontot, ahol végül

instead of using data only to become more efficient,

az adatokat nemcsak a hatékonyság fokozására,

we will all use data to become more humane.

hanem emberi mivoltunk fejlesztésére is használjuk.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)