Why is colonialism (still) romanticized? | Farish Ahmad-Noor

Fordító: Ádám Kósa Lektor: Péter Pallós

I promise you that I will not sing. I will spare you that, at least.

Ígérem, nem fogok dalra fakadni, megkímélem ettől önöket.

But I am a historian

Csupán történész vagyok,

with a background in philosophy,

aki a filozófia felől jött,

and my main area of research is basically the history of Southeast Asia,

és akinek fő kutatási területe Délkelet-Ázsia,

with a focus on 19th-century colonial Southeast Asia.

különösen a 19. századi gyarmati időszakban.

And over the last few years,

Az utóbbi néhány évben

what I've been doing is really tracing the history of certain ideas

azon történelmi eszmék alakulását kutattam,

that shape our viewpoint,

amelyek világnézetünket alakítják,

the way we in Asia, in Southeast Asia,

ahogyan Ázsiában, Délkelet-Ázsiában

look at ourselves and understand ourselves.

önmagunkra tekintünk és önmagunkat értjük.

Now, there's one thing that I cannot explain

De történészként egyvalamit

as a historian,

nem tudok megmagyarázni,

and this has been puzzling me for a long time,

ami már egy jó ideje töprengésre késztet,

and this is how and why certain ideas, certain viewpoints

hogy bizonyos eszmék és nézetek

do not seem to ever go away.

miért és hogyan nem képesek eltűnni.

And I don't know why.

Nem tudom, miért.

And in particular,

Főképp az érdekel,

I'm interested to understand why some people -- not all, by no means --

hogy miért vannak olyanok – félreértés ne essék, nem mindenki –

but some people in postcolonial Asia

a gyarmatosítás utáni Ázsiában,

still hold on to a somewhat romanticized view of the colonial past,

akik amolyan romantizált képet dédelgetnek,

see it through kind of rose-tinted lenses

egyfajta rózsaszín ködben látják gyarmati múltjukat,

as perhaps a time that was benevolent or nice or pleasant,

mintha csupa jóakarat és szívélyesség lengte volna be.

even though historians know the realities of the violence

Még akkor is, ha történészek tisztában vannak

az erőszak és az elnyomás jelenlétével,

and the oppression

and the darker side of that entire colonial experience.

a gyarmati valóság árnyoldalával.

So let's imagine that I build a time machine for myself.

Képzeljék el, hogy időgépbe ülök.

(Makes beeping noises)

(Pittyeg)

I build a time machine,

Benne is vagyok,

és visszamegyek az 1860-as évekbe,

I send myself back to the 1860s,

a hundred years before I was born.

születésem előtt száz évvel.

Oh dear, I've just dated myself.

Jaj, elárultam a korom.

OK, I go back a hundred years before I was born.

Jó, visszamegyek a száz évvel születésem előtti időbe.

Now, if I were to find myself in the context of colonial Southeast Asia

Ha most a délkelet-ázsiai gyarmati világban találnám magam,

in the 19th century,

a 19. században,

I would not be a professor.

nem lennék egyetemi tanár.

Historians know this.

A történészek tudják ezt.

And yet, despite that,

Mégis, ennek ellenére

there's still some quarters that somehow want to hold on to this idea

még mindig vannak olyan helyek, ahol azt dédelgetik,

that that past was not as murky,

hogy az a múlt nem sötét,

that there was a romanticized side to it.

inkább romantizált képzet társul mellé.

Now, here is where I, as a historian,

Itt vagyok történészként,

I encounter the limits of history,

aki az eszmék alakulásán keresztül

because I can trace ideas.

felismeri a történettudomány korlátait.

I can find out the origins of certain clichés, certain stereotypes.

Egyes közhelyek, sztereotípiák eredetére derítek fényt.

I can tell you who came up with it, where and when and in which book.

Rámutatok arra, ki, mikor, melyik könyvben agyalta ki őket.

But there's one thing I cannot do:

Egyvalami mégsem megy:

I cannot get into the internal, subjective mental universe of someone

az egyének belső mentális világába belépni

and change their mind.

és gondolkodásukon változtatni.

And I think this is where and why, over the last few years,

Ezért és itt van az, hogy az elmúlt évek során

I'm increasingly drawn to things like psychology

egyre jobban vonz a pszichológia

and cognitive behavioral therapy;

és a kognitív viselkedésterápia.

because in these fields, scholars look at the persistence of ideas.

E területeken vizsgálják az eszmék szívósságát a kutatók.

Why do some people have certain prejudices?

Miért vannak még mindig előítéletesek?

Why are there certain biases, certain phobias?

Miért vannak fóbiák, elfogultságok?

We live, unfortunately, sadly, in a world where, still, misogyny persists,

Szomorú, hogy olyan világban élünk, ahol a nőgyűlölet,

racism persists, all kinds of phobias.

a rasszizmus, a különféle fóbiák makacsul tartják magukat.

Islamophobia, for instance, is now a term.

Az iszlámfóbia mára fogalom lett.

And why do these ideas persist?

Miért ilyen szívósak ezek az eszmék?

Many scholars agree that it's partly because, when looking at the world,

Sok kutató egyetért abban, hogy részben azért,

we fall back, we fall back, we fall back

mert vissza-vissza és visszavonulunk

on a finite pool,

egy elzárt szigetre,

a small pool of basic ideas that don't get challenged.

egy szigetecskére, ahol ezek az alapeszmék érintetlenül maradnak.

Look at how we, particularly us in Southeast Asia,

Figyeljék meg, ahogy mi, főképp Délkelet-Ázsiában

represent ourselves to ourselves and to the world.

a nagyvilág előtt mutatjuk magunkat.

Look at how often,

Figyeljék meg,

when we talk about ourselves, my viewpoint, my identity, our identity,

amikor magunkról beszélünk, nézetemről, identitásomról, a mi identitásunkról,

invariably, we fall back, we fall back, we fall back, we fall back

szinte majdnem mindig visszavonulunk

on the same set of ideas,

ugyanazon eszmék fedezékébe,

all of which have histories of their own.

amelyek mindegyikének más-más a története.

Very simple example:

Egyszerű példa:

we live in Southeast Asia,

Délkelet-Ázsiában élünk,

which is very popular with tourists from all over the world.

amely vonzza a turistákat a világ minden tájáról.

And I don't think that's a bad thing, by the way.

Nem hinném, hogy ezzel baj lenne.

I think it's good that tourists come to Southeast Asia,

Jó, hogy turisták jönnek Délkelet-Ázsiába,

because it's part and parcel of broadening your worldview

mert ez nélkülözhetetlen világképünk kiszélesítéséhez,

and meeting cultures, etc, etc.

kultúrákat ismerhetünk meg stb.

But look at how we represent ourselves

De figyeljék meg, hogyan mutatjuk magunk

through the tourist campaigns, the tourist ads that we produce.

turisztikai kampányokon, reklámokon keresztül.

There will be the obligatory coconut tree, banana tree, orangutan.

Ott a kötelező kókuszpálma, banánfa és orangután.

(Laughter)

(Nevetés)

And the orangutan doesn't even get paid.

Az orángutánnak pedig nem is fizetnek.

(Laughter)

(Nevetés)

Look at how we represent ourselves. Look at how we represent nature.

Figyeljék, hogyan mutatjuk magunk, hogyan mutatjuk a természetet,

Look at how we represent the countryside.

és hogyan a vidéket.

Look at how we represent agricultural life.

Figyeljék, hogyan mutatjuk be a földművelő életmódot.

Watch our sitcoms.

Nézzék meg szitkomjainkat,

Watch our dramas. Watch our movies.

sorozatainkat, filmjeinket.

It's very common, particularly in Southeast Asia,

Nagyon elterjedt, főleg Délkelet-Ázsiában,

when you watch these sitcoms,

amikor ilyen szitkomokat néznek,

if there's someone from the countryside, invariably, they're ugly,

a vidékiek kivétel nélkül rondák,

they're funny, they're silly,

viccesek, ostobák

they're without knowledge.

és tudatlanok.

It's as if the countryside has nothing to offer.

Mintha a vidék semmit sem lenne képes nyújtani.

Our view of nature,

Ahogy a természetet szemléljük,

despite all our talk,

mindannak ellenére,

despite all our talk about Asian philosophy, Asian values,

amit az ázsiai filozófiáról, értékekről állítunk,

despite all our talk about how we have an organic relationship to nature,

annak ellenére, hogy állítjuk, milyen szervesen kötődünk a természethez,

how do we actually treat nature in Southeast Asia today?

valójában hogyan bánunk vele ma Délkelet-Ázsiában?

We regard nature as something to be defeated and exploited.

A természet számunkra kiszákmányolható és elpusztítható.

And that's the reality.

Ez a valóság.

So the way in which we live in our part of the world,

Tehát a világ e részén élve,

postcolonial Southeast Asia,

a gyarmatosítás után,

in so many ways, for me,

többségében, számomra,

bears residual traces to ideas, tropes,

eszmék, trópusok,

clichés, stereotypes

közhelyek, sztereotípiák

that have a history.

történeti maradványait hordozzuk.

This idea of the countryside as a place to be exploited,

E vidék eszméje mint a kizsákmányolás színtere,

the idea of countryfolk as being without knowledge --

a tudatlan vidéki ember eszméje –

these are ideas that historians like me can go back,

a történészek, ahogy én is, ide nyúlnak vissza,

we can trace how these stereotypes emerged.

ezen sztereotípiák alakulását követjük.

And they emerged at a time

Ezek pedig akkor alakultak ki,

when Southeast Asia

amikor Délkelet-Ázsiát

was being governed according to the logic of colonial capitalism.

a gyarmati kapitalizmus logikája szerint vezették.

And in so many ways,

Többségében pedig

we've taken these ideas with us.

ezen eszméket magunkkal hoztuk.

They're part of us now.

Életünk részévé váltak.

But we are not critical

Mégsem szemléljük kritikusan önmagunkat,

in interrogating ourselves and asking ourselves,

és szegezzük a kérdést önmagunkhoz:

how did I have this view of the world?

Mitől lett ilyen a világszemléletem?

How did I come to have this view of nature?

Mitől szemlélem így a természetet?

How did I come to have this view of the countryside?

Mitől szemlélem így a vidéket?

How do I have this idea of Asia as exotic?

Miért vélem Ázsiát egzotikusnak?

And we, Southeast Asians in particular,

Mi pedig, főleg Délkelet-Ázsiában,

love to self-exoticize ourselves.

imádjuk egzotikusnak lefesteni magunkat.

We've turned Southeast Asian identity into a kind of cosplay

A délkelet-ázsiai identitás egyfajta jelmezversenybe váltott át,

where you can literally go to the supermarket, go to the mall

ahol egy az egyben bevásárolhatnak, elmehetnek a plázába,

and buy your do-it-yourself exotic Southeast Asian costume kit.

és megvehetik az egzotikus délkelet-ázsiai összeszerelhető jelmezszettet.

And we parade this identity,

Parádéztatjuk identitásunk,

not asking ourselves how and when

nem kérdezzük meg,

mitől és mikor alakult ki rólunk ez a kép.

did this particular image of ourselves emerge.

They all have a history, too.

Pedig nekik is történelmük van.

And that's why, increasingly,

És ezért van az, egyre inkább,

as a historian, I find that as I encounter the limits of history,

hogy történészként szembesülök a történettudomány korlátaival.

I see that I can't work alone anymore.

Láthatják, hogy nekem egyedül nem megy.

I can't work alone anymore,

Nem megy többé egyedül,

because there's absolutely no point in me doing my archival work,

mert semmi értelme forráskutatást végeznem,

there's no point in me seeking the roots of these ideas,

semmi értelme felkutatni ezen eszmék gyökerét,

tracing the genesis of ideas

eredetüket visszakövetni,

and then putting it in some journal

és olyan folyóiratba leközölni,

to be read by maybe three other historians.

amelyet talán három másik történész olvas el.

There's absolutely no point.

Semmi értelme nincs.

The reason why I think this is important is because our region, Southeast Asia,

Azért gondolom, hogy ez fontos, mert régiónk, Délkelet-Ázsia

will, I believe, in the years to come,

az elkövetkező években

történelmünkben példátlan, hatalmas változásokat fog látni.

go through enormous changes, unprecedented changes in our history,

partly because of globalization,

Részben a globalizáció,

world politics, geopolitical contestations,

a világ- és geopolitikai ellentétek,

the impact of technology,

a technológia kihatása,

the Fourth Industrial Revolution ...

a negyedik ipari forradalom miatt.

Our world as we know it is going to change.

A ma ismert világunk változni fog.

But for us to adapt to this change,

De nekünk, hogy alkalmazkodjunk

for us to be ready for that change,

és készen álljunk a változásra,

we need to think out of the box,

sablonmentes gondolkozásra van szükségünk,

and we can't fall back, we can't fall back, we can't fall back

nem vonulhatunk állandóan vissza és vissza

azoknak az elcsépelt, maradi közhelyeknek a fedezékébe.

on the same set of clichéd, tired, staid old stereotypes.

We need to think out,

Ki kell gondolnunk a megoldást,

and that's why historians, we can't work alone now.

és ez nekünk, történészeknek egyedül nem megy.

I, I need to engage with people in psychology,

Közösen kell pszichológusokkal,

people in behavioral therapy.

kognitívviselkedés-terapeutákkal,

I need to engage with sociologists, anthropologists, political economists.

szociológusokkal, antropológusokkal, politikai közgazdászokkal,

I need above all to engage with people in the arts

és mindenekfelett művészekkel közösen, együtt kell dolgoznom.

and the media,

És a médiával,

because it's there, in that forum,

hiszen ez az a fórum,

outside the confines of the university,

az egyetem berkein kívül,

that these debates really need to take place.

ahol helye van az ilyen vitáknak.

And they need to take place now,

Ezeknek pedig most van helye,

because we need to understand that the way things are today

mert ahhoz, hogy megértsük, ami ma történik,

are not determined by some fixed,

hogy az nem előre megtervezett,

iron historical railway track,

rögzített történelmi vágányokon,

but rather there are many other histories,

hanem többféle pályán halad,

many other ideas that were forgotten, marginalized, erased along the line.

többféle eszmét mozgatva, amelyekről elfeledkeznek, kiszorítanak.

Historians like me, our job is to uncover all this, discover all this,

Nekünk, történészeknek feladatunk, hogy fényt derítsünk mindezekre,

but we need to engage this, we need to engage with society as a whole.

és együtt kell dolgoznunk a társadalom egészével.

So to go back to that time machine example I gave earlier.

De hogy visszatérjünk a korábbi példához, az időutazáshoz;

Let's say this is a 19th-century colonial subject then,

tételezzük fel, itt áll a 19. századi gyarmatosított egyén,

and a person's wondering,

és valaki megkérdezi,

"Will empire ever come to an end?

"A birodalomnak valaha vége lesz?

Will there be an end to all this?

Vége lesz-e ennek?

Will we one day be free?"

Egy napon szabad leszek-e?"

So the person invents a time machine --

Tehát valaki időutazásra lesz képes –

(Makes beeping noises)

(Pittyeg)

goes into the future

a jövőben találja magát,

and arrives here in postcolonial Southeast Asia today.

megérkezik a gyarmatosítás utáni, mai Délkelet-Ázsiába.

And the person looks around,

Aztán körülnéz,

and the person will see,

az a valaki látni fogja,

well yes, indeed,

hogy valóban,

the imperial flags are gone,

a birodalmi zászló eltűnt,

the imperial gunboats are gone, the colonial armies are gone.

a birodalmi ágyúnaszádok, a gyarmatosító katonák eltűntek.

There are new flags, new nation-states.

Új zászlók, nemzetállamok vannak.

There is independence after all.

A függetlenség eljött.

But has there been?

De volt valaha is?

The person then watches the tourist ads

Az a valaki belenéz a turisztikai reklámokba,

and sees again the banana tree, the coconut tree and the orangutan.

a banánfát, a kókuszpálmát és az orángutánt újra felismeri.

The person watches on TV

Az a valaki belenéz a tévébe,

and watches how images of an exotic Southeast Asia

és látja az egzotikus Délkelet-Ázsia képét

are being reproduced again and again by Southeast Asians.

hogyan teremtik meg újra és újra a délkelet-ázsiaiak.

And the person might then come to the conclusion that, well,

Az a valaki talán arra a következtetésre jut,

notwithstanding the fact that

hogy a tény magáért beszél,

colonialism is over,

a gyarmatosításnak vége,

we are still in so, so many ways

viszont még mindig, többségében

living in the long shadow of the 19th century.

a 19. század hosszú árnyéka vetődik ránk.

And this, I think, has become my personal mission.

Számomra pedig ez személyes küldetéssé vált.

The reason why I think history is so important

A történettudomány fontos,

and the reason why I think it's so important for history

a történettudomány számára pedig annál fontosabb,

to go beyond history,

hogy tárgyán túlmutasson,

because need to reignite this debate about who and what we are,

és ezért hiszem, hogy újra vitát kell indítani arról, hogy kik és mik vagyunk.

all of us.

Mindannyiunknak.

We talk about, "No, I have my viewpoint, you have your viewpoint."

Azt állítjuk, "Nem, neked is és nekem is megvan a nézetem."

Well, that's partly true.

Ami részben igaz.

Our viewpoints are never entirely our own individually.

Nézeteink semmiképp sem csak önmagunktól függenek.

We're all social beings. We're historical beings.

Társas lények vagyunk. Történelmi lények.

You, me, all of us,

Ön, én, mindannyiunk.

we carry history in us.

Magunkban hordozzuk a történelmet.

It's in the language we use. It's in the fiction we write.

Az általunk használt nyelvben, irodalomban ott van.

It's in the movies we choose to watch.

Ott van az általunk választott filmekben.

It's in the images that we conjure when we think of who and what we are.

Képekben, amit magunknak alkotunk arról, hogy mit gondolunk önmagunkról.

We are historical beings.

Történelmi lények vagyunk.

We carry history with us,

Magunkban hordozzuk azt,

and history carries us along.

és a történelem visz magával minket.

But while we are determined by history,

Mégis, ha a történelem előre elrendel is minket,

it is my personal belief

meggyőződésem,

that we need not be trapped by history,

hogy nem kell csapdájába esnünk,

and we need not be the victims of history.

nem kell a történelem áldozataivá válnunk.

Thank you.

Köszönöm.

(Applause)

(Taps)