How to Design a School for the Future | Punya Mishra | TED

Fordító: Maria Ruzsane Cseresnyes Lektor: Zsuzsanna Lőrincz

This is a story about failure, my failure.

Ez a történet kudarcokról szól, az én kudarcaimról.

And though the story has some kind of a happy ending,

Noha bizonyos értelemben jól végződik,

it's not your typical story where failure is a stepping stone to success.

nem ez az a tipikus történet, amelyben a kudarcokon át vezet az út a sikerhez.

It almost feels like failure is celebrated a lot these days.

Szinte úgy érezni, mintha kultusza lenne manapság a kudarcnak.

For instance, you hear slogans like "Fail forward, fail better, fail faster."

Ilyeneket hallani: “Kezdjél neki, ha elbuksz, abból is tanulsz!”

And to be honest, these slogans drive me crazy.

Hogy őszinte legyek, falra mászom az ilyenektől.

I mean, who wants to fail?

Ki a csuda akar elbukni?

Failure is not fun.

A kudarc nem valami mulatság.

And I would know because, you know, I'm sort of a poster child for failure.

Én csak tudom, mert volt benne részem bőven.

In fact, when one of my friends was writing a book about the topic,

Olyannyira, hogy amikor az egyik barátom könyvet írt a témáról,

he reached out to me to write a chapter for his book.

megkeresett, hogy írnám meg én az egyik fejezetet.

But I'm also an educational designer,

Másrészt képzési tervezőként tisztában vagyok

so I see failure in terms of systems and values.

a kudarc jelentőségével és értékével.

That failure is often a misalignment of values or bad design.

A kudarc sokszor a téves értékítélet vagy a rossz tervezés következménye.

But I'm getting ahead of myself.

De ne vágjunk a dolgok elébe!

Let me take you back to this point of my failure.

Térjünk vissza a saját kudarcaimhoz,

So I want to take you back to my undergraduate days,

egyetemi éveimhez,

my freshman year in engineering.

elsőéves mérnökhallgató koromba.

I'm sitting in a physics class.

Ülök a fizikaórán.

I'm looking forward to learning.

Alig várom, hogy tanulhassak.

And in my notes I'm writing little limericks and poems

Verseket és limerikeket írok a jegyzetembe

about quantum states.

a kvantumállapotokról.

That tells you something about who I was when I was that age.

Ez elárul valamit az akkori énemről.

Szerettem a matekot és a fizikát,

I loved physics and math,

but I also loved art and literature and poetry and film.

de az irodalmat, a filmet és a művészeteket is.

And I was excited and engaged to be in this engineering school.

Érdeklődéssel és elhivatottan vettem részt a mérnöki képzésben.

Sadly, that was not the case.

Hát, sajnos nem, más volt helyzet.

Sadly, those next four years,

Sajnos az a négy év

were possibly the worst four years of my life.

életem talán legrosszabb négy éve volt.

Creativity and imagination was not encouraged.

Itt nem volt becsülete a kreativitásnak és az önálló gondolkodásnak.

All we had was lectures upon lectures and tests and tests and tests.

Csak előadások voltak és tesztek és tesztek.

There was no scope for understanding.

A megértés itt nem kapott helyet.

There was no space for having fun with the ideas.

Nem volt tere az ötletekkel való játszadozásnak.

And these poems I was writing, they were, I'm sure, not great poetry,

Tudom, a versek, amiket írtam, nem remekművek,

but they were meaningful to me.

de számomra fontosak voltak.

Számomra ez volt a felfedezéseknek, gondolatokkal való játszadozásnak az útja,

They were a way for me to explore and play with ideas,

something that was squelched very early on.

valami, amit nagyon korán belém fojtottak.

And so this went on for four years, and I finally graduated.

Ez így ment négy éven keresztül, aztán végül lediplomáztam.

But I never genuinely became an engineer.

Sosem lett belőlem igazából mérnök.

I felt I was worthless, that I had failed.

Értéktelennek éreztem magam, olyannak, aki elbukott.

And what was sad was it was not a one-shot failure.

És sajnálatos módon ez nem egyszeri kudarc volt.

It was every day, every month,

Ezt éreztem minden nap, minden hónapban,

semester after semester for four long years.

szemeszterről szemeszterre, négy hosszú éven át.

And at this point, I saw a poster for a program in visual communications,

Ekkor történt, hogy megláttam egy posztert egy vizuáliskommunikáció–programról,

and on a whim I decided to apply.

és eldöntöttem, hogy jelentkezem.

Clearly, I was not going to be an engineer or a scientist,

Világos, hogy nem lesz belőlem mérnök vagy tudós,

so maybe, maybe I could make educational film

de oktatófilmet talán képes leszek készíteni,

because I had grown up inspired by people like Carl Sagan and Jacob Bronowski.

mert olyan emberek művein nőttem fel,

mint Carl Sagan és Jacob Bronowski.

Long story short, I got into the program, and almost overnight my life changed.

Hogy rövidre fogjam, bekerültem a programba,

és szinte egyik napról a másikra megváltozott az életem.

The system and structure and culture of the institution were very different.

Egészen más volt ennek az intézménynek a rendszere, felépítése, kultúrája.

Creativity was encouraged.

Itt díjazták a kreativitást.

Flexibility and playing with ideas was supported.

Támogatták a játszadozást az ötletekkel, a rugalmasságot.

So even these things that I --

Szóval, pont azokat a dolgokat,

these haphazard things that I had been interested in,

azokat az esetleges dolgokat, amik engem érdekeltek.

dabbling with art and science and poetry,

Hirtelen értelmet nyertek a költészettel,

somehow were meaningful all of a sudden.

a művészettel és tudománnyal való próbálkozásaim.

And it was also there that I was introduced to the idea of design,

Ráadásként bevezetést kaptam a dizájn elveibe,

something I didn't know much about, but I felt very much at home in.

amiről alig tudtam még valamit, de máris otthonosan éreztem magam benne.

For four years in engineering,

A négy év mérnöki tanulmányom alatt

I had never felt that I had become an engineer.

sosem éreztem, hogy mérnök válna belőlem.

I had never felt like I belonged.

Sosem éreztem, hogy ott lenne a helyem.

But somehow this design seemed to give me a purpose and meaning.

Viszont úgy tűnt, ez a dizájn valami értelmes célt ad nekem.

And what was amazing was how quick that change was.

És ez a változás meglepően gyorsan történt.

You know, in May of that year,

Májusban még

I was feeling worthless, as if I was a failure.

értéktelennek éreztem magam, pályatévesztettnek.

And by September of that same year, I had found a purpose.

Ugyanannak az évnek szeptemberére megtaláltam a célom.

I had found a community.

Találtam egy közösséget.

I had found a field that I could live within.

Megtaláltam a területet, ami nekem való.

So even today, I call myself an educational designer.

Ma is képzési tervezőnek tekintem magam.

And what that made me realize

Ez az egész ráébresztett arra,

is that my success or failure depended on a variety of systems and values

hogy esetemben a siker vagy kudarc olyan rendszereken és értékeken múlott,

that were often hidden from me.

amelyekről sokszor fogalmam sem volt.

And this lens of design then allowed me at look at the world

A dizájn lencséjén át nézve úgy tekinthettem a világot,

as something that had been made up.

mint amit tulajdonképpen kitaláltak.

And that made me question what are the other things that we have made up.

Ez elgondolkodtatott, hogy vajon mi egyebet találtunk még ki.

Well, one of the biggest things we have made up is this idea of school.

Az egyik legfontosabb ilyen, amit kitaláltunk, az iskola koncepciója.

There is nothing natural about schools and universities.

Az iskolával és az egyetemmel kapcsolatban semmi sem természetes.

You know, there's nothing natural

Semmi természetes nincs

about credit hours and multiple choice exams and so on.

a teljesítendő órák és a választható vizsgák stb. körül.

But underlying them are certain key values

De vannak bizonyos értékek eligazodási pontként,

about what is worth learning and what is not.

hogy mit érdemes tanulni, és mit nem.

So this has led me to the work that I do today.

Ez vezetett el ahhoz a munkához, amivel ma is foglalkozom.

To design learner-centered, just and equitable systems

Tervezni egy tanulócentrikus, mindenkinek egyenlő esélyt adó rendszert,

that question these assumptions that we have made

ami újragondolja,

about how learning should and can happen.

hogy hogyan kéne, és hogy lehetséges tanulni.

Now, how does that work?

Hogyan működik ez?

So let me give you a story.

Hadd mondjak el egy történetet.

A few years back,

Pár évvel ezelőtt

a local school district reached out to us

megkeresett minket egy helyi tankerület,

to help them design a school for the future.

hogy segítsünk megtervezni a jövő iskoláját.

Now that's a tall order. What does that even mean?

Hát ez nezéz feladat. Mit is jelent tulajdonképpen?

How did we go about doing it?

Hogyan fogtunk bele?

Well, first we created a design team:

Először is kialakítottunk egy tervező csapatot,

an eclectic collection of teachers, administrators,

egy válogatott csapatot tanárokból, ügyintézőkből,

parents, members of the community.

szülőkből, a közösség tagjaiból.

And then we set out to listen.

Azután elindultunk meghallgatni az igényeket.

So we talked to the chambers of commerce.

Beszéltünk a kereskedelmi kamarákkal.

We created focus groups. We talked to parent groups.

Létrehoztunk fókuszcsoportokat. Beszélgettünk szülői csoportokkal.

And most importantly, all through this,

És ami a legfontosabb, mindvégig

we kept asking ourselves: Who is at the table, and who is not?

azt kérdeztük magunktól, ki van az asztalnál, és ki hiányzik még?

And how could we bring those who were not into the conversation?

És hogyan tudnánk odahozni azokat, akik nem vettek részt a beszélgetésben?

For instance, one group that we never talk to

Például az egyik csoport, akikkel szinte sosem beszélünk,

or very rarely talk to are children,

vagy legfeljebb nagy ritkán, azok a gyerekek,

which is very strange given that they are the ones

pedig hát ők azok,

who are going to actually be in these schools.

akik ezekben az iskolákban tanulni fognak.

So we talked to kids, lots of them.

Így mi beszéltünk gyerekekkel, sokakkal.

We in fact followed them for a day.

Sőt, követtük őket egy teljes napon át.

You know, sitting in their classes, listening to lectures, doing worksheets,

Ahogy ülnek az órákon, hallgatják a magyarázatot, kitöltik a feladatlapot,

eating cafeteria food and really enjoying the joy of recess.

esznek a menzán és élvezik a szüneteket.

And while we were doing this and listening,

Mindeközben, és ahogy figyeltünk,

we kept asking ourselves questions.

folyton ilyen kérdéseket tettünk fel magunknak:

What were we seeing? What does this mean?

Mit láttunk? És mit jelent ez vajon?

And we began to question assumptions.

És kezdtünk elgondolkozni a feltételezéseinken.

Like why are things a certain way?

Például, hogy bizonyos dolgok miért vannak így?

How might we create a school that actually connects with the community?

Hogyan csinálhatnánk olyan iskolát, ami tényleg kapcsolódik a közösséghez?

How might we think of technology in ways that allow for expression and creativity?

Miféle technikában gondolkodjunk, ami segíti az önkifejezést és a kreativitást?

How might we create a school

Hogyan csinálhatunk olyan iskolát,

which is driven by the impulses of the learner?

amelyet a tanulóktól jövő spontán ötletek mozgatnak?

How might we create a school

Hogyan csinálhatunk olyan iskolát,

where we break the "one teacher, one classroom" model?

ahol szakíthatunk az “egy tanár, egy osztályterem” modellel?

And in these conversations we developed a set of design principles,

E beszélgetések alatt a tervezési elvek egész gyűjteményét állítottuk fel,

a set of values that would guide our discussions and our design.

olyan értékek gyűjteményét, amelyek kijelölik vitáink és a tervezés irányát.

These were things that as a community, we believed in.

Mindannyian hittünk ezekben a dolgokban.

And it was at this point in time where things seemed to go a little slow,

Ekkor történt, hogy a dolgok láthatóan lassulni kezdtek egy kicsit,

where we had so many possibilities, but yet they seemed like very few.

rengeteg lehetőségünk volt, mégis nagyon kevésnek tűnt.

And we wondered what the next step forward would be.

Azon töprengtünk, mi legyen a következő, előrevivő lépés.

And there were all kinds of the usual hassles of internet failures

Közben voltak a szokásos problémák az internet működésével

and scheduling problems.

és az órarenddel kapcsolatban.

But then chance happened.

De aztán adódott egy lehetőség.

Megtudtuk, hogy van ez az épület,

We learned about this building,

which was somewhat unused in the school district

ami valahogy kihasználatlanul állt az iskola körzetében,

that they said we could play with,

és azt mondták, tervezhetünk vele.

and suddenly the whole design team was energized.

Ettől hirtelenjében a teljes csapat megtáltosodott.

And if there's a lesson here, it is that you need to be prepared.

Ha van itt valami tanulság, hát az, hogy ugrásra késznek kell lennünk.

And if an opportunity comes your way,

Ha szembejön egy lehetőség,

you grab it with both hands and don't let go.

ragadjuk meg két kézzel, és ne szalasszuk el.

And that's exactly what we did.

Mi pontosan ezt tettük.

Amit a fókuszcsoportokkal végeztünk,

All the work we had done

with the focus groups and the design principles and so on

a tervezési elvek és minden más

came together in this school

összejött ebben az iskolában,

and over two years of work later,

és kétévnyi munka után

this school exists today.

az iskola mára létezik.

It is a school that reflects the values of the community.

Ez az iskola a közösség értékei szerint működik.

It's a school that's very different from the ones that you see around you.

Nagyon más, mint a többi, amiket látunk magunk körül.

We had to break down, both literally and figuratively,

Falak egész sorát kellett ledönteni –

a whole bunch of walls to create this space

képletesen és szó szerint is –, hogy létrehozzuk ezt a teret,

where 100-plus kids would learn and work together.

ahol 100-nál több gyerek fog együtt tanulni.

It is a space where they're surrounded by an array of responsible adults

Ebben a térben a gyerekeket a velük foglalkozó felnőttek sokasága veszi körül,

who work in teams, working in small groups and large,

akik teamekben, kis és nagy csoportokban dolgoznak,

to meet the needs of these learners.

a tanulók szükséglete szerint.

It is a school which is open to the community,

Ez az iskola nyitott a közösség számára:

egyrészt ide járatják gyerekeiket,

both in its demographics,

as well as allowing parents and community members

de a szülők és a közösség tagjai is ki-be járhatnak,

to go in and out as and when needed.

ha szükséges.

This is truly a special place.

Ez tényleg különleges hely.

And that doesn’t mean that we have figured everything out.

Ez nem jelenti azt, hogy mindent megoldottunk.

But I’m proud to say that that school is expanded.

De büszke vagyok rá, hogy az iskola terjeszkedik.

It went in the next year to another studio space,

A következő évben belaktak egy másik teret is,

and then now it goes all the way from K through eight.

és most óvodától nyolcadik évfolyamig foglalkoznak itt a gyerekekkel.

And for my team, this is truly one of our greatest successes.

Csapatom számára valójában ez az egyik legnagyobb siker.

To circle back to the beginning.

Térjünk vissza a kezdetekre.

You know, one could argue that it was that failure that led to this success,

Talán mondhatja valaki, hogy a kudarc vezetett el ehhez a sikerhez,

but I think that would be missing the point.

de ez szerintem tévedés.

It would be missing the point

Hibás szemlélet,

mert nem számol a sok fájdalommal és sérüléssel, amit a kudarc okozott.

because it ignores the pain and hurt that failure causes.

It ignores the agony that I went through for four long years.

Nem veszi figyelembe azt a szenvedést, amiben négy éven át részem volt.

At that point, when I graduated from my undergraduate degree,

Amikor lediplomáztam,

I felt I had failed, I did not blame the system.

úgy éreztem, megbuktam, és nem a rendszert hibáztattam ezért.

But now, when I look at it,

De most, ha visszatekintek,

I realize maybe it was a system that had failed me.

felismerem, hogy talán a rendszer bukott el engem.

A system that fails a lot of our children.

Ez egy olyan rendszer, ami sok gyereket bukik el.

Focusing on the individual prevents us from looking deeper.

Nem látjuk a fától az erdőt – az egyéni problémától az alapvető hibát.

It prevents us from questioning the systems that led to the failure.

Ez akadálya annak, hogy megvizsgáljuk a rendszert, ami a kudarchoz vezetett,

It prevents us from questioning the values that underlie these systems.

az értékeket, amelyek a rendszer támaszai.

We can and must do better.

Tudjuk, és kell is jobban csinálni.

Szerintem gyerekeink jobbat érdemelnek.

I think our children deserve better.

That 18-year-old me writing poetry in physics class deserved better.

Az a 18 éves fiatalember, aki fizikaórán verseket írt, jobbat érdemel.

Thank you.

Köszönöm.